Tartsunk lépést az élettel! Tartsuk egymásban a lelket! Tartsuk a kapcsolatot! Bőjte Csongor gyakorlati éves kispapot Serbán Mária kérdezte.
1. Mi jót hozott az életedbe a vesztegzár?
Tudatosabb JELENben élést, lelassulást. Több időt önmagamra, de legfőképp arra, Aki életbe hívott és a kezében tart. Bár ez a nem tervezett időszak derékba törte a pörgősnek megálmodott gyakorlati félévemet, rájöttem, hogy az elmúlt években mennyi üres kört futottam. Nem tapasztalom a nyomasztó bezártságot, nem kell online szentmisékbe bekapcsolódnom, mégis leszűkült életterem, amelyben most a tavasz rengeteg csodával ajándékoz meg. Jóleső érzés „részese lenni” a virágzásnak, észrevenni, szinte már-már számolni a fakadó leveleket, belefülelni az esti csendbe, érezni a frissen nyírt fű és a virágok illatát a tiszta levegőben. Külön öröm, hogy az idő nemcsak egyszerűen eltelik, hanem megtelik élettel.
2. Mi egy mostani hétköznapod legkiemelkedőbb eseménye?
Mivel plébániánkon az élet nem állt meg, hanem egyszerűen lelassult, a közös étkezések, beszélgetések a munkatársakkal, amelyek elfeledtetik a bezártságot. A „karantén miséink” (így hívjuk magunk között a jelenlegi helyzetben végzett szentmiséket), amelyek minden nap oázisok a járvány okozta sivatagban. Az ötletelések, hogy mivel töltsük ki hasznosan az ajándékba kapott időtöbbletet.
3. Mit sajnálsz, hogy nem tettél meg a járvány „kitörése” előtt?
Mivel Székelykeresztúrra érkezésem után alig egy hónappal bezártak az iskolák, mikor még ismerkedtünk a gyerekekkel, félek, hogy nem tudtam eleget megmutatni, adni abból a szeretetből, amellyel a Mennyei Atya megajándékoz bennünket.
4. Mi a legutóbbi hála-morzsád?
Pár napja elkezdtük a templomi bútorzat, eszközök tisztítását, felfrissítését. Öröm a több mint százéves aranyozás csillogását régi pompájában látni az oltárokon. Morzsa, de jóleső érzés fáradtan nyugtázni, hogy a munkánknak van látszata, lassan haladunk egy olyan tevékenységgel, amire valószínűleg nem lett volna idő, alkalom a kialakult helyzet nélkül.
5. Mitől félsz, amikor félsz?
Mindenekelőtt családomat féltem első perctől a járványtól: nagyszüleimet, szüleimet, húgomat, aki épp ebben a kilátástalan helyzetben készül a közeledő érettségire; ugyanakkor mindazokat, akik szívemben vannak. De félek attól is, amit már előttem sokan megfogalmaztak, hogy az életet ott fogjuk folytatni – és ebben a többesszámban én is benne vagyok –, ahol abbahagytuk: túlpörögve, megfeledkezve törékenységünkről.
6. Mi volt az idei húsvét legszebb pillanata számodra?
Nem épp pillanatnyi, de egy életre meghatározó tapasztalat: a bensőségesen, csendesebben, de mégis ünnepként megélt szent háromnap. Lehet, sokan megbotránkoznak ezen, amit most írok, de van valami magával ragadó, valami több ezekben a „karantén misékben”. Nem közvetítünk templomunkból, így valóban a Lényegre tudunk figyelni – én még az üres padokat sem észlelem –, érezve azt, hogy Ő valóban feltámadt, velünk van. Eleven számomra ez a tapasztalat, biztos alap, amelyre életemet bátran építhetem: biztosíték – sosem leszek egyedül!
7. Mit vársz, mit szeretnél a járvány megszűnése után önmagadtól, a környezetedtől, a világtól?
Nagyon örülnék annak, ha a jelenlegi tudatos, figyelmes életvitelnek, szolidaritásnak bár egy kis szeletét tovább vinnénk. Annyi jó kezdeményezés elindult, ráébredtünk arra, hogy tényleg csak együtt tudunk jobb és élhetőbb világot élni, építeni; felelősek vagyunk egymásért és szükség van mindannyiunk kreativitására, erejére. Jó lenne most már tényleg megélni azt, amire Ferenc pápa közel egy éve meghívott bennünket: együtt járni az úton.
+1. Mit kérdeznél most a feltámadt Jézustól, ha találkoznál vele?
Uram, hol van szükséged rám? Vezess, én követlek! (S menet közben lesz idő még egyebet is megbeszélni…)
