Sokakban megütközést keltett a hír, miszerint Ferenc pápa vasárnap délután ellátogatott a Santa Maria Maggiore bazilika Salus populi Romani (a római nép menedéke) Szűz Mária ikonjához, majd ezt követően a San Marcelloal Corso-templom csodatevő feszületéhez, amelyet az 1522-es római pestis idején hordoztak végig a városon, hogy a járvány véget érjen. A szentatya az egész világot sújtó járvány végéért imádkozva az elhunytak hozzátartozóinak, barátainak vigaszáért, a betegek gyógyulásáért könyörgött és a jó Isten oltalmába ajánlotta az egészségügyi személyzetet és azokat, akik a társadalom működését biztosítják munkájukkal.
Most, amikor Rómában szükségállapot és gyülekezési, kijárási tilalom van, ráadásul a szentatya egészségi állapota is labilis volt az utóbbi időben, valóban bátor lépés volt ez a magánzarándoklat, amiért sokan felelőtlenséggel vádolják őt. A kiürített utcákon, templomokban azonban nem kellett attól tartani, hogy Ferenc pápa bárkivel is találkozhatna, hogy jelenlétével önmagát vagy bárkit veszélyeztetett volna. Úgy érzem, hogy mindannyiunk nevében zarándokolt el oda, ahol megválasztása óta rendszeresen szokott imádkozni, hálát adni jó és rossz időkben, maga és mások számára vigaszt nyerni vagy éppen helyzetek megoldódásáért, emberekért könyörögni.
Egy alkalommal, amikor egy orvosi leletre, eredményre vártam, az egyik orvos barátom, látván a megindultságomat, így próbált erőt önteni belém: nem baj, ha félsz, bármikor hívj, de ne félj egyedül, ne maradj egyedül a félelmeddel. A szentatya a tegnapi zarándoklatával ezt a bizalmat erősítette bennem, hogy nem kell egyedül félnem, még ha most fizikailag el is vagyok zárva a többiektől, lassan talán még a templomtól is. Sőt, egyáltalán nem kell félnem.
Ferenc pápa magánzarándoklata irányt mutató tett, amely a bizalmat, a hitet és a reményt erősíti bennem. Kérdés, hogy oda tudok-e borulni a jó Isten elé, nem csak most, amikor a pánik kezd erőt venni a környezetemben, de mindig, minden időben, rendszeresen. Most amikor a templomok és kedvenc zarándokhelyeink vesztegzár alatt vannak, megtaláljuk-e az utat a legbiztosabb zarándokhelyünkhöz a szívünk legmélyén?
Takó István egyetemi lelkész
