Hamvazószerdával kezdetét vette a nagyböjt időszaka, a húsvétra való felkészülés negyven napja. Ebben az előkészületi és bűnbánati időszakban az elmélyülés és kiengesztelődés kerül a keresztény ember figyelmének a központjába, miközben a böjttel, a különböző lemondásokkal készül Jézus feltámadásának az ünnepére. Jó lehetőség ez arra, hogy sokkal tudatosabban odafigyeljünk a testünkre, hogy mi az, amit befogadunk általa, és hogy milyen cselekvésekre használjuk. Törekedjünk a lelkünk és a testünk harmóniájára: talán könnyebben felismerjük majd a bennünk is élő Istent, Jézus feltámadása pedig jelenvalóvá válik bennünk, általunk is.
A számítógép esetében gyakorta használjuk a bemenet és a kimenet fogalmakat: így például az egér és a billentyűzet bemenet, amivel irányítani tudjuk a gépet; a képernyő, a hangfal és a nyomtató viszont kimenet, amelyek a számítógép által feldolgozott információkat jelenítik meg. Az emberi idegrendszer esetében is beszélhetünk „bemenetről” és „kimenetről”: míg előbbi az érző idegpályákon keresztül szállítja az agyba az érzékszervek által a környezetből felfogott ingereket, addig az utóbbi a mozgató idegpályákon keresztül a mozgásunkat és cselekvéseinket foglalja magába. Előbbi azt befolyásolja, hogy milyennek észleljük a világot, utóbbi, hogy milyenné formáljuk azt. A böjt perspektívájából érdemes ezekre rápillantani, hogy új megközelítésben láthassuk a testünket, s ezáltal a lelkünkkel, végső soron pedig Istennel is szorosabb kapcsolatba kerülhetünk.
A világból felfogott információk legnagyobb részét a szemünkön keresztül érzékeljük. A nagyböjt időszaka jó lehetőség arra, hogy szembenézzünk azzal: mit engedünk be a szemünkön? Mit nézünk? Órákat töltünk naponta a különböző képernyők előtt? Tévé, számítógép, okostelefon előtt meresztjük a szemünket? Önmagában nincs baj azzal, hogy használjuk ezeket az eszközöket, azonban ha a lelkünk mélyére nézünk, talán felfedezzük, hogy olykor túlzásokba esünk és nem vesszük észre, hogy éppen a körülöttünk levő világról nem veszünk tudomást. Befogadjuk a nagyvilág információdömpingjét, amelybe számtalanszor bevegyül a hazugság, a gyűlölködés, a rosszindulat, miközben a mellettünk álló gyermekünket, szülőnket, élettársunkat, munkatársunkat, barátunkat, felebarátunkat figyelmen kívül hagyjuk. Emeljük fel a szemünket és vegyük észre a mellettünk levőket! Nézzünk szét magunk körül! Mit látunk? Mesterségesen, az emberek által létrehozott megannyi tárgy és eszköz vesz körül bennünket, amelyek jelentős mértékben megkönnyítik az életünket, de a teremtett világ gyakorta a perspektívánkon kívül esik. Falak és képernyők választanak el tőle. Adjunk lehetőséget Istennek arra, hogy a természet gyönyörűségével tárhassa fel szemünk előtt nagyságát.
A fülünk lehetővé teszi a hallást. Vizsgáljuk meg: mit hallgatunk? Folyamatosan bömböl a tévé vagy a rádió? Netán a pletykákra hegyezzük a fülünket? Esetleg csak a bántó szavakat halljuk meg? Akárcsak a szemünk esetében, úgy a fülünknél is azt érzékeljük, amire a figyelmünket irányítjuk. Rajtunk is áll, hogy milyen hatások érnek bennünket. Ha folyamatos zajban vagyunk, ha egyfolytában stimuláljuk a dobhártyánkat, félő, hogy nem vesszük észre a csendes segélykéréseket, embertársaink olykor néma kiáltásait. Nem halljuk meg saját belső hangunkat sem, és Isten hangját is könnyen elnyomja a külső zaj. Engedjük, hogy Isten hallassa a hangját bennünk!
Mit ízlel a nyelvünk? A böjtöt gyakorta a hústól való tartózkodással azonosítják. De ez a kizárólagos megközelítés talán még kevés. Nem eszünk húst, de telezabáljuk magunkat édességgel? Rendszertelenül, netán egészségtelenül táplálkozunk? Egyoldalú ételeket fogyasztunk? Az ízekre már nem is figyelünk, csak tömjük magunkba a kaját? Netán az italt? Figyeljünk arra, hogy mi megy be a szánkon. Életünk elengedhetetlen része a táplálkozás, de olykor mintha ez rutinná válna, olyan szükséges rossz, amin túl kell lenni. Pedig nagyszerű világ tárulkozhat fel előttünk akkor, ha elkezdünk tudatosan odafigyelni az ízekre, ha lelassulunk, amikor eszünk. A választékos táplálkozás és a mértékletesség új dimenziókat nyithat meg előttünk, ami által egészségünk és ezáltal közérzetünk is javulhat.
Milyen érzetek érik az orrunkat? Mit szagolunk? Egy-egy kellemetlen szag, netán egy jó illat intenzíven hat ránk: rosszul leszünk tőle, vagy éppen szép emlékek jutnak eszünkbe. Mikor gyönyörködtünk utoljára a friss kenyér illatában, kedvesünk vagy egy kisbaba bőre illatában, egy virág illatában? Engedjük, hogy Isten teremtett világa az orrunkon keresztül is beáradjon a tüdőnkbe, hogy átjárja testünket.
A bőrünkön keresztül is érzékeljük a világot. Mi az, amit tapintunk? Keményen dolgozunk és kétkezi munkával keressük a kenyerünket? Netán a billentyűzeten pötyögünk ugyanezért? Vizsgáljuk meg, hogy mivel kerül kapcsolatba a testünk, a bőrünk. Tudjuk még értékelni a gyengéd érintést és simogatást? Tudunk még gyengéden megérinteni másokat? Vagy már csak a durvaságból értünk? Csak azt érezzük? Egy meleg fürdő, egy ölelés, egy masszás, egy simogatás jó lehetőség arra, hogy ismét felfedezzük a gyengédségben rejlő erőt.
Alaposan áttekintettük, hogy a „bemeneteinken” keresztül hogyan szólhat hozzánk Isten. Kérdés, hogy milyen „kimenetet”, milyen választ adunk erre. Mire használjuk az izmainkat, a képességet, hogy tudunk mozogni, és ezzel hatást kiváltani a világból? Hogy mit beszélünk, hogy mit csinálunk, mi döntjük el. Tudatosítsuk, hogy a döntéseink és cselekvéseink által befolyással vagyunk arra, hogy milyen ingerek érnek bennünket, de arra is hatással vagyunk, hogy mások mit tapasztalnak meg általunk. Legyünk szavainkkal és tetteinkkel Isten hírvivői!
