EVANGÉLIUM
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni. Bizony mondom nektek, amíg az ég és föld el nem múlik, nem vész el a törvényből sem egy i betű, sem egy vessző, hanem minden érvényben marad. Aki tehát csak egyet is eltöröl akár a legkisebb parancsok közül is, és úgy tanítja az embereket, azt nagyon kicsinek fogják hívni a mennyek országában. És mindaz, aki megtartja és tanítja őket, igen nagy lesz a mennyek országában.
És mondom nektek: Ha igaz voltotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juthattok be a mennyek országába.
Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: Ne ölj! Aki öl, méltó az ítéletre. Én viszont azt mondom nektek, hogy méltó az ítéletre mindaz, aki haragszik testvérére. Aki azt mondja testvérének: „Te esztelen!”, méltó a főtanács ítéletére. Aki pedig azt mondja: „Te istentelen!”, méltó a kárhozat tüzére.
Ha tehát ajándékot akarsz az oltáron felajánlani, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb békülj ki testvéreddel. Csak aztán térj vissza, hogy bemutasd áldozatodat. Ellenfeleddel szemben légy békülékeny, amikor még úton vagy vele, nehogy átadjon a bírónak, a bíró pedig a börtönőrnek, és a börtönbe vessenek. Bizony, mondom neked, ki nem jössz onnan, míg az utolsó garast is meg nem fizeted.
Hallottátok a parancsot: Ne törj házasságot! Én pedig azt mondom nektek, hogy aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már vétkezett vele. Ha a jobb szemed bűnre visz, vájd ki, és vesd el magadtól. Jobb neked, ha elvész egy testrészed, minthogy egész tested a kárhozatra kerüljön. Ha a jobb kezed visz bűnbe, vágd le azt, és vesd el magadtól. Mert jobb neked, ha egy testrészed vész el, minthogy egész tested a kárhozatra jusson.
És ezt is mondták: Aki elküldi feleségét, adjon neki válólevelet. Én pedig azt mondom nektek, hogy aki elküldi feleségét – kivéve hűtlenség esetét –, okot ad neki a házasságtörésre, és aki az elbocsátott nőt veszi feleségül, házasságtörést követ el.
Hallottátok továbbá, hogy a régieknek ezt mondták: Hamisan ne esküdj, és tartsd meg az Úrnak tett esküdet! Én pedig azt mondom nektek: Egyáltalán ne esküdjetek! Sem az égre, mert az az Isten trónja, sem a földre, mert az lábának zsámolya, se Jeruzsálemre, mert az a nagy Király városa! De még saját fejedre se esküdj, mert egyetlen hajszáladat sem tudod ősszé vagy feketévé tenni. Legyen a ti beszédetek „igen, igen, nem, nem”; ami ennél több, az a gonosztól van. (Mt 5,17-37)
Az erkölcs hit nélkül csupán humanizmus, a hit erkölcs nélkül csupán képmutatás. Manapság jól hangzik, ha valaki humánus, emberséges. A közéleti vitákban is annak van nyert ügye, aki az emberiségért tesz, vagy épp azt hangoztatja, hogy csupa jó szándék vezeti, segíteni akar másokon, „karitatív” célokra használja a rendelkezésre álló összeget. Az egyházat ért kritikák nagyrészt abból az előfeltevésből indulnak, hogy a keresztény közösségek elhanyagolják az erkölcsi kötelességeiket. Magyarán: a hitet képviselik, de mindez nem jelenik meg a hétköznapi viselkedésükben, az emberszeretet gyakorlásában. És ez így csupán mímelése a hitnek, mert a hitnek át kell alakítania az ember életvitelét is.
Bevallom, akkor kezdtem el ezen a problémán gondolkodni, amikor kb. hat évvel ezelőtt heves vita folyt az iskolai hitoktatás megszüntetéséről. Akik a hitoktatás fontossága mellett érveltek, nagyjából két érvet hoztak fel. Az első a keresztény hagyományok fontossága mellett kardoskodott. Nem lehet feladni kétezer év történetét, tapasztalatát csak azért, mert az állam és az egyház két külön intézmény. A második érv valahogy úgy hangzott: a fiatalok amúgy is erkölcstelenek, fontos tehát, hogy megmaradjanak a hittanórák. Ha megfigyeljük, senki sem érvelt igazán a hittanórák mellett. Az első csoport történelmet akart taníttatni (még akkor is, ha ennek keresztény jellege lett volna), a második erkölcsöt. Nem beszélve arról, hogy az erkölcs oktatása mögött az a hamis elképzelés is ott volt, hogy ha valaki ismeri a jót, akkor meg is teszi azt. Mintha a rossz elkövetése mindig a jó nem ismeretéből származna.
Az evangélium a törvény beteljesítéséről beszél. Jézus három parancson mutatja be (ne ölj, ne törj házasságot, ne hazudj), hogy mit ért ezen. Jézus érveléséből két dolog látszik fontosnak: az első az, hogy ő nem csak a tettet ítéli el, hanem a tett mögött álló szándékot. A tettet dédelgető, végrehajtani akaró gondolatot. Nem csupán az emberi élet kioltása sérti az ötödik parancsot, hanem a harag is – mert a haragból könnyen származhat agresszió. Nem csak a házasságtörés bűn, de már a másik ember házastársának megkívánása is sértő – hiszen az ember lelkében elindítja az elkövetés dinamikáját. Nemcsak a hamis eskü bűn, már az sem jó, ha valakinek esküdöznie kell, ugyanis ez azt jelenti, hogy beszéde önmagában elveszítette hitelét.
A második dolog, ami feltűnik Jézus érvelésében, az épp az erkölcsiség megalapozása. Ő a hitre alapoz, az örök életre, a mennyországra. Azért van a törvény, hogy a mennyek országába jussunk. A bűnös, botránkoztató testrésznek jobb a gyehennában elégni, mintsem hogy az egész ember kárhozatra jusson.
Számomra ez utóbbi jelenti az érvelés lényegét. Létezik ugyanis egy alig észrevehető benső elvilágosiasodása az egyházunknak. Hitünk egyre kevésbé fontos, feloldódik az erkölcsben. De ha a vallás csupán erkölcs, akkor elkezdi megszüntetni önmagát. A mennyország hol jön be a képbe? Van-e valami vonzása ennek a világon túli valóságnak? Hisszük-e még, hogy a megtett jóért az Úristentől kapunk jutalmat, vagy csupán földi hírnév, alapok nélküli humanizmus irányítja cselekedeteinket?
László István kolozsvári segédlelkész
Megjelent a Vasárnap február 16-ai számában.
