EVANGÉLIUM
János így tett tanúságot:
A zsidók papokat és levitákat küldtek hozzá Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék öt: „Ki vagy te?” Erre megvallotta, nem tagadta, hanem megvallotta: „Nem én vagyok a Messiás.”
Ezért megkérdezték tőle: „Hát akkor? Talán Illés vagy?”
„Nem vagyok” – felelte.
„A próféta vagy?”
Erre is nemmel válaszolt.
Azt mondták tehát neki: „Akkor ki vagy? Mert választ kell vinnünk azoknak, akik küldtek minket. Mit mondasz magadról?”
János ezt felelte: „A pusztában kiáltó hangja vagyok: Egyengessétek az Úr útját”, amint Izajás próféta mondta.
A küldöttek a farizeusoktól jöttek, ezért megkérdezték: „Miért keresztelsz hát, ha nem te vagy a Messiás, sem Illés, sem pedig a próféta?”
János így válaszolt: „Én csak vízzel keresztelek. De köztetek áll az, akit nem ismertek, aki utánam jön, s akinek még a saruszíját sem vagyok méltó megoldani.”
Ez Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János tartózkodott és keresztelt. (Jn 1,19-28)
Az evangéliumi szöveg központi gondolata, hogy Jézus ugyanaz, akiről az ószövetségi iratok és – születése előtt – az angyal beszélt. Szent Lukács evangélista egy elmés történetben foglalja össze mindazt, ami segíthet Jézus kilétét felfedezni. Amikor Jézus bemutatkozik Jeruzsálem legszentebb helyén, a templomban, személye köré csoportosulnak mindazok a felségcímek, ismertetőjegyek, amit életének története a későbbiekben bizonyít.
Azt mondhatnánk, hogy ez az Ószövetség utolsó és egyben az Újszövetség első jelenete. Az öreg Simeon és Anna prófétaasszony a Messiásra váró Izrael megszemélyesítői. A templomban vannak, és életüknek egy célja van: találkozni a megszületett Megváltóval. Amikor szülei bemutatják Jézust, mindketten felismerik benne azt, akire népük évezredek óta várakozott. Előrehaladott koruk egyrészt jelzi, hogy Izrael már milyen rég vár a Messiásra, másrészt mindkettőjüknek el kell tűnniük a színről, hogy Jézusban ne az ő tanúságuk mentén higgyenek az emberek, hanem hogy mindenki fedezhesse fel benne saját megváltóját.
Lukács evangélista ebben a viszonylag rövid történetben nagyon sok (krisztológiai) címet sorakoztat fel. Ebből jó néhány az Ószövetségből származik. Jézus az Úr szentje: így írta ugyanis elő a mózesi törvény: Az Úr így szólt Mózeshez 2 „Szentelj nekem minden elsőszülöttet. Ami Izraelben anyja méhét megnyitja – akár ember, akár állat –, az mind az enyém (Kiv 13,1–2). Simeonnak a Lélek ígéri meg, hogy nem hal meg addig, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét. A Fölkent nem más, mint a Messiás vagy görög szóval Krisztus. Majd hálaadó beszédében Simeon az Úr Üdvösségének nevezi Jézust. A jelzők és megnevezések folytatódnak: Jézus Izrael dicsősége és Jeruzsálem megváltója. A szülőknek, akik megszeppenve, megilletődve hallgatják, hogy mi mindent ismertek föl gyerekükben, Simeon még egy jelzőt mond, amely sokkal félelmetesebb, és előre jelzi Jézus szenvedését is: jel lesz ő, akinek ellentmondanak. Jézus a hit számára adott jel – de nem kényszerítő erejű, hanem az ember szabadságát megőrző. Ezért mihelyt tanítani kezd, nem mindenki ismeri fel szavaiban az igazság igéit és a megváltás örömhírét.
Jézusról azonban már az angyali üdvözletkor beszélt Gábriel Máriának. Ezek a szavak is felelevenítődnek a bemutatáskor. A zsidó szokással ellentétben, ahol az apa adja a nevet a gyereknek, Lukács csupán annyit jegyez meg: a Jézus nevet adták neki, ahogy az angyal fogantatása előtt nevezte. A Jézus név megmentőt jelent – és angyalán keresztül maga Isten adja a nevet Fiának. Ugyanaz a Szentlélek nyilatkoztatja ki Simeonnak és Anna prófétaasszonynak Jézus kilétét, aki annak idején a Szűzanyának már felsorolta mindezeket a címeket: Jézus Isten Szentje lesz, a Magasságbelinek Fia, uralkodó lesz, országának nem lesz vége.
Jézusban megjelenik a jeruzsálemi templomban mindaz, amit Izrael népe a megváltásról, üdvösségről, szabadulásról tudott. Amit az angyal mondott a Szűzanyának, és amit Simeon ismer fel a kisdedben, abban összefoglalódik mindaz, amit a Szentírás, a Törvény és a Próféták jövendöltek.
Izrael hitében, mint a magban a növény, benne van mindaz, amit Isten nekünk ajándékozott Jézusban. A címek egy-egy fényt vetnek arra a titokra, aki maga a Megváltó, és akiben mi is megtalálhatjuk reményünk beteljesülését.
László István kolozsvári segédlelkész
Megjelent a Vasárnap február 2-ai számában
