Az ortodox–katolikus párbeszéd

A katolikus egyház nővéregyházként tekint az ortodoxiára, ennek megfelelően az ökumenikus törekvéseiben fontos célkitűzés az egység helyreállítása. Ez azonban nem egyszerű feladat, ha figyelembe vesszük az ortodox egyház jellegét és a felekezetközi párbeszédhez való viszonyát.

Az ortodoxia valójában azon nemzeti (autokefál) egyházak gyűjtőfogalma, amelyek az első hét egyetemes zsinat talaján állnak egymással szoros kapcsolatban. Ennek megfelelően nem tartoznak ide a miafizita (keleti) egyházak, mint pl. az örmények vagy koptok, illetve a katolikusok és protestánsok sem. Elméletileg a konstantinápolyi (isztambuli) pátriárka testesíti meg az ortodoxia egységét, a gyakorlatban azonban mély ellentétek vannak a nemzeti egyházak között (legutóbb az ukrajnai háború és egyházszervezési folyamatok miatt szakította meg az eucharisztikus közösséget az orosz egyház Konstantinápollyal).

Január harmadik vasárnapját, ami idén január 19-re esik, a vallások világnapjaként ünneplik, ugyanakkor az elkövetkező héten tartják az ökumenikus imahetet, amely során a keresztény egységért imádkoznak. Ezek apropóján a katolikus–protestáns, valamint a katolikus–ortodox párbeszéd eredményeit és nehézségeit mutatjuk be.

A legszembetűnőbb különbség az ortodox és katolikus egyház között a liturgia: a nyugati keresztények tisztelettel tekintenek a Nagy Szent Vazul és Aranyszájú Szent János által megalkotott szertartásra, amely mind jelképekben, mind rituális cselekedetekben igen gazdag. A keleti rítusú katolikusok is ezt a szertartást gyakorolják. Tanításban látszólag nagyon közel áll egymáshoz az ortodox és katolikus hitrendszer, ezért néhány olyan különbséget, nézeteltérést érdemes kiemelni, amelyek az ökumenikus párbeszéd témáját képezik. Sokat vitatott a pápaság kérdése: a szenthagyománynak megfelelően az ortodox teológia is elismeri a római püspök különleges szerepét, de nem fogadja el Róma egyházkormányzati elsőbbségét. Ide kapcsolhatjuk azt a nézeteltérést is, hogy míg a katolikusok a pápaság körül kialakuló egységben látják az egyetemességet, addig az ortodoxia a helyi egyházak közösségében. Ez azt is jelenti, hogy az ortodox tanítás szerint minden liturgiában megvalósul az egyetemesség, az egyház teljessége. Ez a nézet az ortodoxián belül is több probléma forrása, mert nem tisztázott, hogy a püspöknek milyen szerepe van az egyház egységének megjelenítésében.

A leghosszabb múltra visszatekintő dogmatikai nézeteltérés az ortodoxia és a katolikus egyház között az úgynevezett Filioque-vita: ez a hitvallásban jelenik meg, mert az ortodoxok a Szentlélek származását csak az Atyától vallják, míg a katolikus hívek úgy mondják, a Szentlélek „az Atyától és a Fiútól származik”. A sok tárgyalás ellenére még nem született végleges megoldás ebben a kérdésben. Más nézeteltérés az eucharisztia anyagához (kovász), cölibátus és más kérdéshez kapcsolódik.

Az ökumenizmust illetően kettősség jellemzi az ortodoxia álláspontját: a felsőklérus és a teológusok nagy része nyitott a párbeszédre, míg a szerzetesek és hívek többsége ellenállást tanúsít, mert a saját hagyományok elvesztésétől tart. Az ortodox egyházak kezdettől részt vettek az ökumenikus tárgyalásokon, és tagjai az Egyházak Ökumenikus Tanácsának. Emellett több közös bizottság is folytat ortodox–katolikus párbeszédet. A legfontosabb eredmény, hogy 1965-ben VI. Pál pápa és Athenagorász pátriárka visszavonta az 1054-es kiközösítést. A görögkatolikus egyházak miatt kialakult nézeteltérés miatt megakadt az egységre törekvés lendülete, de a két egyház között a párbeszéd ma is élénk.

András Szabolcs