Január 8-án Ferenc pápa folytatta az Apostolok cselekedeteiről szóló katekézissorozatát. Szent Pál máltai hajótörése kapcsán a szentatya kiemelte, hogy a szerencsétlenség gondviselésszerű lehetőséggé vált a megmentő Isten hirdetésére, és minden megpróbáltatás közepette Krisztusba kell kapaszkodnunk.
Ferenc pápa lefordított katekézisét teljes terjedelmében közreadjuk a Magyar Kurír alapján:
Az Apostolok cselekedetei könyvének utolsó része elmondja, hogy az evangélium folytatja útját, nemcsak szárazföldön, hanem tengeren is, mégpedig egy hajón, amely a fogoly Pált Caesareából Rómába viszi (vö. ApCsel 27.1–28.16), a Birodalom szívébe, hogy valóra váljon a Feltámadott szava: „Tanúim lesztek… a föld végső határáig” (ApCsel 1,8). Olvassátok az Apostolok cselekedeteinek könyvét, és látni fogjátok, ahogy az evangélium, a Szentlélek erejével, eljut minden néphez, és egyetemessé válik! Vegyétek kézbe, és olvassátok!
Kezdettől fogva kedvezőtlen időjárási körülmények között kellett hajózniuk. Az utazás veszélyessé vált. Pál azt tanácsolja, hogy ne hajózzanak tovább, a százados azonban nem ad hitelt neki, inkább a kormányosra és a hajótulajdonosra hagyatkozik. Folytatják útjukat, de olyan viharos szél kezd tombolni, hogy a legénység elveszíti az irányítást a hajó felett, és hagyja sodródni.
Amikor már úgy tűnik, közel a halál, és mindenkit kétségbeesés gyötör, Pál felszólal, és megnyugtatja társait. Azt mondja nekik, amit az imént hallottunk: „Ma éjjel […] elém állt annak az Istennek az angyala, akié vagyok és akinek szolgálok, és ezt mondta: »Ne félj, Pál, neked a császár elé kell állnod, és íme, Isten neked ajándékozta mindazokat, akik veled utaznak!«” (ApCsel 27,23–24). Pál a megpróbáltatások között is a többiek életének őrzője és reményük életben tartója marad.
Lukács így azt mutatja meg nekünk, hogy a terv, amely Pált Rómába irányítja, nemcsak az apostolt, hanem utastársait is megmenti, és a hajótörés szerencsétlenségből gondviselésszerű lehetőséggé válik az evangélium hirdetésére.
A hajótörést követően kikötnek Málta szigetén, amelynek lakói nagy vendégszeretettel fogadják őket. A máltaiak kiváló emberek, szelídek, már akkortól kezdve befogadóak. Esik az eső, hideg van, de ők máglyát gyújtanak, hogy egy kis meleget és pihenést biztosítsanak a hajótörötteknek. Pál itt is, mint Krisztus igazi tanítványa, szolgálni kezd, ágakkal táplálja a tüzet. E ténykedése közben vipera harapja meg, de semmi baja sem lesz. Ezt látva az emberek így szóltak: „Ez biztosan nagy gonosztevő, mert túlél ugyan egy hajótörést, de megmarja egy vipera!” Várták a pillanatot, amint holtan esik össze, de neki semmi baja sem lesz, és így már nem gonosztevőnek, hanem egyenesen istennek tartják. Az a kiváltság valójában a feltámadt Úrtól származik, aki megsegíti őt, a mennybemenetele előtt a hívőknek tett ígérete szerint: „Kígyókat fognak meg, és ha valami halálos mérget isznak, nem árt nekik; betegekre teszik a kezüket, és azok meggyógyulnak” (Mk 16,18). A történelem tanúsága szerint attól fogva Máltán nincs vipera: ez Isten áldása erre a nagyon jó népre, amiért befogadták őket.
A máltai tartózkodás kedvező alkalommá vált Pál számára ahhoz, hogy „testet” adjon a hirdetett szónak, és együttérző szolgálatot végezzen a betegek gyógyításával. És ez az evangélium egyik törvénye: amikor egy hívő tapasztalatot szerez a megváltásról, azt nem tartja meg magának, hanem továbbadja másnak. „A jó mindig közölni akarja önmagát. Az igazság és a szépség minden hiteles megtapasztalása magától fogva ki akar áradni, és minden mély szabadulást átélő személy fogékonyabbá válik mások szükségletei iránt” (Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 9). Egy „megpróbált” keresztény minden bizonnyal közelebb kerülhet ahhoz, aki szenved, mert tudja, mi a szenvedés, és képesebb nyitott és érzékeny szívűvé válni a másokkal szembeni szolidaritásra.
Pál arra tanít bennünket, hogy a megpróbáltatásokat Krisztusba kapaszkodva éljük meg, hogy kialakuljon bennünk az „a meggyőződés, hogy Isten minden körülmények között tud cselekedni, a látszólagos kudarcok között is”, és az a „bizonyosság, hogy aki szeretetből Istennek adja magát, az biztosan termékeny lesz” (ugyanott, 279). A szeretet mindig termékeny, az Isten iránti szeretet mindig termékeny, és ha engeded, hogy az Úr megragadjon téged, és megkapod az Úr ajándékait, az lehetővé teszi, hogy másoknak továbbadd azokat. Az Isten iránti szeretet mindig továbblép.
Ma arra kérjük az Urat, segítsen, hogy minden megpróbáltatást a hit erejének segítségével tudjunk megélni; és fogékonyak legyünk a történelem sok hajótöröttjére, akik kimerülve érkeznek partjainkra, hogy mi is azzal a testvéri szeretettel tudjuk fogadni őket, amely a Jézussal való találkozásból fakad. Ez ment meg bennünket a jéghideg közönytől és embertelenségtől.
Fordította: Tőzsér Endre SP
