Jézus Krisztus nagy családját szolgálni, benne minden életállapottal, az örömhírt hirdetni, a tudatosabb életre, a szeretetkapcsolatok feltöltésére és az ehhez szükséges istenkapcsolatra hívni, segíteni a családokat – ahogy lehet – ez ma a családpasztoráció feladata. Szénégető István főegyházmegyei családpasztorációs referenssel, a marosvásárhely-remeteszegi Szent család-templom plébánosával beszélgettünk a családokért végzett munka kihívásairól, az eucharisztia évéről, a Családpasztorációs Központ tevékenységéről.
Lezárult egy pasztorális év, a hivatások éve. Mit jelentett ez az ön számára, illetve hogyan próbált csatlakozni a családpasztorációs munkacsoport ehhez a témához?
Sokszor magától értetődőnek vesszük, hogy mindenkinek van hivatása az egyházban. Ez az év hozzájárulhatott ahhoz, hogy mindenki őszintén, személyesen adjon választ arra a kérdésre, hogy mi az ő hivatása. Voltam alkalmakon, ahol megosztottuk egymással, hogy mikor és hogyan hívott Isten. Hallható, érzékelhető a hívása? Néha nagy a kísértés, hogy nagyokat mondjunk, általánosságokat. Mi arra próbáltunk fókuszálni, hogy jó lenne megtapasztalt, átélt vagy éppen nem eléggé átélt élményeinkről őszintén szólni, azokat megosztani. Közben többször is rádöbbentünk, hogy mennyi szín, milyen sokféleség van Isten hívásában, és hogyha Isten hív, létrejön a találkozás. Lecsendesül az elme, a háborgó gondolat. Isten így vagy úgy megérint, és ez átformál minket.
Ezt többeknél hallottam és megjegyeztem, én is így élem meg. Ez pedig küldetésbe torkollik. Ilyen összefüggésben éltem át a papi hivatások ünnepét februárban. A szülői hivatás témáját próbáltuk körülírni az augusztusi Szülők Iskolája nyári táborunkban. Majd szeptemberben Csíksomlyón a házaspárok és családok hivatását megünneplő nap, zarándoklat is erről szólt Pál József-Csaba temesvári megyés püspök tolmácsolásában.
Ilyenekről elmélkedtünk a plébániai munkatársképzőn is, hiszen Isten sokszor egy plébánián szólít meg, hív minket vele lenni vagy az embereket szolgálni. A családiroda munkatársai sokat tettek azért, hogy ez a lelki vonulat, Isten hívása és a mi válaszunk valamiképpen megjelenjen rendezvényeinken, a lelkinapokon és egyéb találkozásokon, amiket mi szerveztünk. Nem mérhető, de a reményünk az – és ezt néhány visszajelzés is igazolja –, hogy mindezeknek lehetnek hétköznapjainkat befolyásoló, életünket jobbító hatásai is.
Melyek azok a kihívások, próbatételek, amelyekkel szembesülnek ma a családok a gyulafehérvári főegyházmegyében? Hogyan lehet ebben családpasztorációs tevékenységekkel, jó programokkal segíteni nekik?
Kihívások, próbatételek vannak bőven, úgy látom. Ezek között van olyan családokat befolyásoló, egységet erőszakosan romboló hatás, ami annyira drámai, hogy azt kívánom, bár ne lennének! De van olyan kihívás, próbatétel is, amiért hálásnak kell lennünk. Isten miliőjéhez, életéhez való hűséges ragaszkodásunk ezer próbának van kitéve, alávetve. Az egyik ilyen a megélhetésért folytatott küzdelem. Van, aki kénytelen két munkahelyen dolgozni. Van, aki idegenbe kényszerül, tartósan külföldön próbálja biztosítani megélhetését. A szíve a családjához fűzné, a pénzkereset azonban megköveteli, hogy sokat legyen távol. Ez nemcsak az egészséget, hanem a házasságot is kikezdheti, benne az életadó kapcsolatokat: a házasfelekét, illetve a szülők gyermekeik iránti, a gyermekek szüleik iránti, sőt a három vagy négy generációt egybefűző, egymást segítő, kiegyensúlyozott kapcsolatát. A tudatosabb életre, a szeretetkapcsolatok feltöltésére, és az ehhez szükséges istenkapcsolatra hívni, segíteni őket, ahogy lehet – ez lenne a családpasztoráció feladata.
A problémákkal szembesülő családok jó része számára nincs elegendő fórum, ahol segítséget kérhetnek és kaphatnak, ezért szükséges egy-egy élő közösség és jó kezdeményezés, ahol jelezhetik gondjaikat, ahonnan bizalmasan segítséget kérhetnek a nehéz helyzetben lévő párok, családok.
A mi feladatunk az, hogy beszéljünk a reményről, arról, hogy szabad gyengének lenni és gyengének mutatkozni. A mi feladatunk őket bizalmi légkörbe meghívni egy fél napra, napra, ahol lehet beszélgetni. El kell mondanunk, hogy szabad a problémák között segítséget kérni, hiszen az élet folyamán talán mindnyájan lehetünk egy ideig segítségre szoruló sebzettek, majd később másokon segítő gyógyítók. Fordulni szokott néha a kocka. Istennél mindig lehet újratöltekezni, újra indulni. Az egyháznak ezért a legkülsőbb emberi arca ebben tud megmutatkozni. Hogy ezt mennyire tudtuk elmondani, és mit tettünk ezért, azt csak konkrét esetek feltárásával, bemutatásával lenne érdemes szemléltetni, de ez egy másik fórum.
Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz csatlakozva főegyházmegyénkben az új pasztorális év témája az eucharisztia. Milyen lehetőségeket nyit meg a téma a családpasztoráció számára? Hogyan tudnak ehhez kapcsolódni? Milyen terveik vannak az eucharisztia évére?
Már az előkészítő évek során jó elmélkedések, katekézisek voltak, jobbnál jobb rendezvények, köztük fiataloknak, családoknak is, mind azért, hogy az eucharisztiában köztünk élő Jézushoz közelebb segítsen mindnyájunkat. A családpasztorációs munkacsoportban, azon túl, hogy ösztönözni szeretnénk köreinket, hogy minél többen vegyünk részt a szeptemberi rendezvényeken Budapesten, úgy látjuk, hogy a házas lelkiség és az eucharisztikus lelkiség adta lehetőségeket kellene új fénybe állítani, elmélyíteni.
Ahogy Jézus a kenyérben és borban a jelenlét maga, és ahogy a pap „kiteszi” az oltáriszentséget, talán nekünk is így kell megtanulnunk jelen lenni, elérhetővé válni, kitéve magunkat sok-sok hatásnak, hogy elhasználódjunk bizonyos értelemben. És ahogyan az ostyakenyér megtörik, talán ebből is tanulhatunk valamit: megtörten is Isten és egymás bizalmában maradni. A bizonytalanságok felvállalásával, sebzetten, megtörten, de egymást megtartva. És ahogy Jézus ajándék lesz: teljesen ideadja önmagát a szentáldozásban, kenyérként táplál, talán mi is így válhatunk egymás számára olyan életadó falattá, amely igaz szeretetté formál. A szentmise és a szentségimádás mélyebb átélése tud segíteni, hogy ezt legalább részben életre váltsuk.
A Családpasztorációs Központ az elmúlt években több jó programot is szervezett házaspárok, családok számára. Milyen anyagi forrásokból sikerül fenntartani a családirodát, miből él a Gyulafehérvári Főegyházmegye Családpasztorációs Központja?
A házaspárok és családok egységét sokféle civilszervezet, szakmai módon vagy szociálisan érzékennyé válva hatékonyan segíti. Az egyház és benne főegyházmegyénk családirodája, annak munkacsoportja és önkéntesei (sok lelkipásztorral és plébániával együtt) azt tűzte ki célul, hogy kerügmatikus lelkipásztorkodást és lelkületet hozzunk közel az emberekhez. Ez egyszerűbben azt jelenti, hogy Jézus Krisztus nagy családját szolgáljuk, benne minden életállapottal, és a célunk, hogy az örömhírt hirdessük. Ez tervszerű munkát igényel. Ennek vagyunk részesei, ennek folyamataiban haladunk előre. Ezért hoztunk létre egy központi irányító irodát Marosvásárhelyen, illetve egy külön munkapontot Kézdivásárhelyen. Három alkalmazott dolgozik, ők nem „államsegélyesek”. 2009 óta önfenntartóak vagyunk. Az éves költségvetésünk 22-25 százalékát az évente egyszer, Szent család vasárnapján, a plébániákon megtartott gyűjtésből fedezzük, a többit magánadományokból, pályázatokból.
A szolgálathoz rendelt külső, intézményes forma, a családpasztorációs iroda fenntartása is nagy kihívást jelent. A gondviselés rendeléséből néhány ember figyel arra, hogy konkrét tettekkel segítse a fennmaradást, mert érdekli, érinti az a munka, amit megvalósítunk. Mottónk: „A hit kegyelem. A család áldás. A gyermek jövő.” S bár ez valóban nagyon szép, de anyagi áldozatokat, összehangolt munkát is igényel. Emellett folyamatosan keresünk új társakat, önkénteseket, akik hozzánk kapcsolódva szervezői vagy más munkával, imával, anyagi támogatással is készek velünk jönni az úton. Együtt nagyon szép! Ezt az egységet Isten mindig megáldja.
Idén december 29-én, Szent család vasárnapján templomainkban hozzájárulhatunk perselyes adománnyal ehhez, de egyben a lelkipásztort is segíthetjük, hogy annak további szervezését akadálytalanul lebonyolíthassa.
Kertész Tibor
