Terápiás kutyákkal segítik a fogyatékkal élőket

Fülöp Csilla gyógypedagógus a kolozsvári Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájában tanít, emellett okleveles kutyakiképző, terápiás kutyákat képez és maga is egy ilyen kutya tulajdonosa, együtt segítenek tanulási nehézségekkel küzdő és más fogyatékosságokkal élő gyermekeknek, önkénteskednek a Máltai Szeretetszolgálat kolozsvári fiókjánál.

Mit tud többet egy ilyen kutya, mint más?

Nagyon fontos, hogy irányítható legyen, és ne legyen ijedős, hogy minél több dologra meg lehessen tanítani, például hogy összeszedje a játékokat, bizonyos dolgokat hozzon felszólításra oda. Hogy mindebből az osztályteremben mit hogyan fogok tudni majd használni, az a saját motivációmon és kreativitásomon múlik. Egy 26 fős osztályteremben teljesen másképp kell egy kutyás foglalkozást levezényelni, mint más közegben: ott kifejezetten az oktatási rész kerül előtérbe.

Hogyan s miben tud a terápiás kutya az oktatásban segíteni? 

A módszerről mondok néhány dolgot. Van állatasszisztált terápia, van állatasszisztált tevékenység, és van állatasszisztált pedagógia – ez három különböző dolog, fontos különbséget tenni. Egy terápiás kutya és egy jól nevelt kutya közti különbség pontosan a módszerben rejlik: meggyőződésem szerint minden állat jótékony hatással van az emberre, de itt az a kérdés, hogyan emeljük be az állatot a tanulási tevékenységbe, a terápiás munkába. Nagyon fontos alapkövetelmény a kutya megfelelő temperamentuma. Sokan kérdezik, szükséges-e a fajtiszta kutya, a válaszom: nem szükséges. A lényeg az, hogy van egy temperamentumvizsga a kutyáknál, amikor megnézik, megfelel-e a temperamentuma, ezt egyéves kor előtt nem lehet felmérni. Ezt követi a képzés, amelynek során kiderül, mit tud megtanulni, ilyenkor felkészítjük a kutyát bizonyos helyzetekre. A három említett terület között az a különbség, hogy az állatasszisztált tevékenység során nincsenek kötött célok, egy játékban, egy beszélgetésben jelen van a kutya is, ez felszabadító hatással van a helyzetre. A terápia különbözik, ott a terápiás célok előre meg vannak határozva, és annak rendeljük alá a feladatokat úgy, hogy abban a kutya partner legyen, de a célokat, amelyeket előre kitűztünk, tudjuk elérni. Kicsit hasonlít ez az állatasszisztált pedagógiához, itt tanulási célokat valósítunk meg a kutya jelenlétében. Most fejeztem be egy ilyen programot, volt egy ilyen projekt az iskolánkban, ahol az olvasási készség, a matematikai kompetencia, a tér-síkbeli tájékozódás kérdéseire koncentráltunk, ezeket fejlesztettük a terápiás kutya jelenlétében, bevonásával. Olyan feladatokat lehet ennek keretében elképzelni, hogy bizonyos tárgyakat meg kellett nevezni, külön pingponglabdákra voltak a betűk felragasztva, és azokat össze kellett gyűjtsék a gyerekek egyénileg vagy csapatmunkában, és sorba rendezve kellett aztán fújniuk azokat a kutyához. Az összeolvasást, az egymásutániságot, a sorrendiséget tanítottuk, gyakoroltuk.

A kutya motiválja a gyerekeket a kitűzött cél elérésében, a feladat elvégzésében?

Igen! Azt vettem észre, hogy a legfontosabb szerepe a motiváció. Az elején még attól tartottam leginkább, hogyan is lesz az, hogy az oktatási folyamatba beemelünk egy kutyát az amúgy is problémás gyerekekhez, akiknél viselkedésprobléma, más figyelemzavar is jelen van – milyen reakciókra számíthatunk? Szétesik a tevékenység vagy fókuszálódik? Pozitív a tapasztalatom, a gyerekek jobban koncentráltak, összeszedettebbek voltak. Nagyon sok múlik azon, hogy van bevezetve a foglalkozás, le vannak-e a szabályok tisztázva. Azt láttam, a gyereknek koncentrálódik a figyelme: most ez a feladatom, ezt végig kell csinálnom ahhoz, hogy a kutyával interakcióba léphessek, hogy megsimogathassam, megjutalmazhassam. Annyira jól kialakult a feladattartás, hogy kifejezett öröm volt számunkra.

Milyen típusú fogyatékosságok esetén használták a kutya asszisztálta pedagógiát?

Az osztály, amelyikkel ez a projekt zajlott, enyhe és súlyos fogyatékkal élő gyermekekből áll, halmozott fogyatékosság esete is előfordul, amikor a gyermeknek nincs meg a beszédprodukciója, a mozgásában is valamilyen szinten korlátozott. Dolgoztam autista gyerekekkel is, és voltam úgynevezett tanzavaros osztályban is. Az a tapasztalatom, hogy nagyon sok múlik a csapat összetételén, az életkoron és persze a célkitűzéseken. Egy csapatban, ahol nincs meg a betűfelismerés, ott nem lehet ilyen játékot játszani, de ki lehet találni mozgásos feladatokat. Nyáron vezettem egy mozgássérült tábort, ott sikert jelentett minden apró mozdulat, elmozdulás, azt jutalmaztuk.

Hogyan és ki vezeti a foglalkozást, és ki figyel a kutyára a tevékenység során?

Minden kutyás, állatasszisztált tevékenység esetében javasolt a szakember – nagy előny, hogy én gyógypedagógus vagyok, de ebben a projektben elsősorban a kutya gazdája, a kutya felvezetője. Mi ketten együtt vizsgáztunk, nekem a tevékenység során ilyenkor az a feladatom, hogy a kutyát biztonságban tudjam, arra figyeljek, hogy ő pozitív tapasztalattal maradjon a játékos tevékenység után, akarjon és szeressen egy ilyen osztályban jelen lenni, dolgozni a gyerekekkel. Kell egy pedagógus, aki megtervezi a tevékenységet. Ez nagyon nehéz, nagyon sok munkát igényel előtte: leülni, megtervezni, mit szeretnénk, hogyan érjük ezt el. Ebben a programban nekem kifejezett célkitűzésem volt, hogy a tevékenységeket én találjam ki, én dolgozzam ki, merthogy ennek a projektnek az volt a másodlagos célja, hogy egy feladatgyűjteményt hozzak létre magamnak és azoknak a kollegáimnak, akik szeretnék ezt a módszert alkalmazni. Így amikor ezután egy-egy tevékenységre behívnak, lesz anyag, feladattár, amihez lehet nyúlni. Nagyon együttműködőek voltak a kollegák, és minden segítséget megkaptam, úgyhogy igen pozitív tapasztalat volt. Ami észrevehető és egyértelműen ennek a beavatkozásnak az eredménye, az volt, hogy amikor a kutyát bevittem, a hét gyerekből ketten próbáltak távolságot tartani – nekik nem volt kutyájuk otthon sem. Időközben azonban közelebb és közelebb kerültek a kutyához. A tevékenység végén eljutottunk odáig, hogy ők is odabújtak, hogy meghallgassák a kutya szívét. Nagyon érdekes volt, hogy az elején voltak figyelemproblémák, nem annyira a feladatra koncentrált a csapat, inkább a kutyára. Idővel ez szépen megérett, megtanulták, hogyan működik a dolog: nekem dolgom van, utána szabad a kutyával játszani, összebújni is akár. Speciális nevelési igényű gyerekekkel dolgozóként nagyon érdekes, jó tapasztalat volt, hogy sikerült felmérni, mire van a gyerekeknek szükségük, mi az, amivel tényleg közelebb lehet őket vinni a stabilitáshoz, ahhoz, hogy valóban oda tudjanak figyelni, koncentrálni.

Nem gondolom, hogy mindenkinek megfelelő ez a módszer, nem gondolom azt, hogy ez egy csodamódszer, de hiszek abban, hogy bizonyos helyzetekben, bizonyos gyerekeknek erre van szükségük.