Örömvasárnap estéjén, a zetelaki nagytemplom falai közé gyűlt embersereg lelke igaz „advent-örömben fürödhetett”. Ez az este úgy lett az Úrban való örvendezés ünnepe, hogy magán viselte a személy és közösség gyönyörű harmóniáját, az élet tiszteletét, a múlt értékeit felfedező vágyat, a jövő építését, a jelen széppé formálását.
Igaz, az előkészület is mássá varázsolt: a hétvége vásárhangulatban telt a GLT (Gereblye-Lapát-Talicska motivációs csoportosulás) és a plébánia szervezésében, jótékony célt szolgálva az idősek, elhagyottak, szegények, nagycsaládosok irányába, gyerekeket és felnőtteket különböző foglalkozások révén kizökkentve a megszokott taposómalomból.
Az este 6 órától kezdődő szentmise előtt Zetelaka gyerekeinek éneke fogadta a templomba belépőket Kovács Annamária tanítónő vezényletével. Papp Antal plébános megköszönte, hogy közelebb hozták az ünnep és az ünnepelt igazságát, csendre intve, felkészülést kérve.
Az ezt követő liturgia kezdetén eloltották a mesterséges fényforrásokat, és az asszisztencia öröm-lámpásainak kíséretében bevitték a várakozás fényét e szent hajlékba. A zsúfolásig megtelt templomban érezni lehetett, hogy egy szív-egy lélek a közösség, Istenhez kiáltó hangját pedig a helyi férfidalárda erősíti, nyomatékosítja.
Az ünnepélyes bevonulás után, kezdetként meggyújtottuk koszorúnkon a harmadik gyertyát is tudva, hogy készületünk felén túl még sok tennivalónk akad lelkünk háztájékán.
A szentmise főcelebránsa és szónoka Ilyés Lehel gyergyóalfalvi segédlelkész volt, aki az evangélium mentén arra biztatott, hogy merjük vállalni a krisztuskövetés kockázatát, legyen bátorságunk ellent mondani a sokszor gyötrő kételyeknek, élethelyzeteknek. Mert Isten mindig velünk van…
A szentbeszédet vándorbölcső-átadás, megáldás követte: „Örömvasárnapon, amikor a szívünk már túlcsordul az advent feszült várakozásában, e közösség a jövőbe tekint, és a távol szemlélése kezdetén áldást kér: az édesanyákra és édesapákra, akik a Teremtő munkatársaiként küzdenek a megmaradásért; áldást a gyermekekre, kiket most csodál a világ s lelke mélyén arról álmodozik, hogy be jó volna gyermek lenni…; áldást a bölcsőkre, mik hat hónapon át ringatják az új élet reményeit ebben a zajos világban. A bölcső életünk egyik reménye, kezdet-jel abban az idegenségben, melyben sokszor megtépázódik a lelkünk.”
Gondolataim nemcsak előszava annak, ami történt, hanem nyitánya annak is, hogy egymásért vagyunk. Személyes életünk örömpontjaiért a közösség is felelős, és ezért a hála is közös.
Vándorbölcsőink Oroszhegyről érkeztek, átadójuk Gergely Emese és családja volt, aki beszédében a bölcsők történetén és a hozzájuk fűződő személyes élményein túl kiemelte, gyarapodásunk tanúság amellett, hogy a Teremtő munkatársai vagyunk.
Az Ilyés Lehel vezette áldó ima a jelen lévő Kalapács és Hegyi családoknak, az új édesanyáknak, Erikának és Magdikának, valamint az életbe ringató bölcsőnek adatott, mely után a tíznapos újszülöttek, Zselyke és Luca birtokba vehették jövőbeli féléves új otthonukat. Az új édesanyák rózsaágyra helyezett rózsafüzért kaptak ajándék gyanánt egyházközségünktől. Egy olyan „túlélőcsomagot” és „fegyvert”, mely soha nem fog cserbenhagyni, s feladatként jelzi az ima továbbadásának fontosságát.
Az ünnep, az Öröm vasárnapjának méltó lezárása a szentmisét követő Codex Régizene Együttes karácsonyváró hangversenye volt, mely szép tanúságtétel nem csak Eljövendővárásunk félidőjében, hanem az élet és a hagyomány mellett is.
A Codex Régizene Együttes 1996 őszén alakult a brassói Transilvania Tudományegyetem zenetagozatának sepsiszentgyörgyi, brassói és csíkszeredai tanáraiból, diákjaiból. Céljuk a XV-XIX. századi magyar (elsősorban erdélyi) és európai műzene megszólaltatása korhű hangszertípusokon és korhű előadási stílusban. Itteni koncertjük, mely magyar főúri zene forgataga, igazi csemege volt, kicsitől nagyig mindenkinek mosolyt csalt az arcára.
Az öröm, melyből jó lenne forrásoznunk, nem a lagymatagság, a gondtalanság, a gazdagság szintjén jelenik meg életünkben, hanem a szenvedések, kirekesztettségek, a mindennapok szürkeségében is égő benső tűz felismerésében és óvásában. Az öröm a felismerése annak, hogy érdemes, hogy van miért-kiért, hogy van holnap, hogy csak az Isten az egyetlen.
Képeink meséljenek esténk arcvonásairól, meghittségéről, örömünk forrásáról…
Jánossi Imre
