EVANGÉLIUM
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
Amikor az Emberfia eljön, ugyanaz történik, mint Noé napjaiban. A vízözön előtti napokban az emberek ettek, ittak, nősültek és férjhez mentek –, egészen addig a napig, amikor Noé beszállt a bárkába. Semmit sem sejtettek mindaddig, míg be nem következett a katasztrófa, és a víz el nem sodorta mindannyiukat. Így lesz ez akkor is, amikor az Emberfia eljön. Ha akkor ketten lesznek kint a mezőn, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Ha két asszony őröl a malmával, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják.
Virrasszatok tehát, mert nem tudhatjátok, mely napon jön el a ti Uratok! Mert nyilvánvaló, hogy ha a ház gazdája tudná, hogy melyik órában jön a tolvaj, fenn virrasztana, és nem hagyná, hogy betörjenek a házba. Legyetek tehát ti is készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amikor nem is gondoljátok. (Mt 24,37-44)
A marxista történetírás 1642-re datálja a modern kort és az ipari forradalom kezdetét. Először a gőzgépek, később a belső robbanású motor vette át a hatalmat az emberi munka fölött. Nemsokára megérkezett az elektromos energia, később az információ forradalma – a számítógépek és a digitális világ kialakulása. Annyira körülfog a technika bennünket, hogy lassan második természetünkké lett. Az ember önmagát a természet uraként határozza meg, a technika segítségére pedig épp azért van szüksége, mert – úgymond – különben vészesen ki lenne téve a természet szeszélyeinek.
Martin Heideggert 1966-ban kérdezte meg a Spiegel szerkesztője, hogyan látja az emberiség helyzetét. A jóval később közzétett beszélgetés fenyegető jóslatokat tartalmaz a technika hatalma alá került emberiség számára. Mi lassan nem élőlények vagyunk, hanem robotok. Sejtjeinket, lassan génjeinket is átszövi a technikai világ, észrevétlenül is kísérleti állatokká lettünk: minden mozdulatunkat figyelhetik, minden szervünk eladható (cserélhető, mint az alkatrész), nemsokára jellemünket is képesek lesznek átírni a fejlődésnek mondott vívmányok.
A technika régen nem arról szól, hogy biztonságban tudjuk magunkat a természet erőivel szemben. Az ember maga avatkozik már be a természet folyásába, az ember maga akar ura lenni a teremtett világnak. Azzal csapjuk be magunkat, hogy jobb világot tudunk teremteni, mint Isten.
A tudomány adta lehetőségek nemcsak a gyógyítást teszik lehetővé, hanem képesek az életet is eltörölni a föld felszínéről. Ez a veszély pedig sem vallási szólamokkal, sem erkölcsi szabályokkal nem megállítható. Heidegger azt mondja a beszélgetés egy adott pontján: Immár csupán egy isten menthet meg bennünket.
Nem tudjuk, hol, nem tudjuk, mikor, nem tudjuk, hogyan, de valahol, valamikor, valahogyan világunknak be kell fogadnia Istent – az eljövendőt. A technikának átadott hatalomtól megriadva arra kérjük azt, akinek jóval nagyobb a hatalma, szabadítson meg minket a kezeink közül kiszabadult varázslattól. Istennek magának kell beavatkoznia, bejönnie a világba, hogy felszabadítson minket.
Adventet sokszor a készülődés idejének szokták nevezni. Készülődésen pedig mindenki ért, amit akar. Advent semmi esetre sem a görcsös aktivizmus ideje. Egyáltalán nem mi hozzuk létre az adventet, még kevésbé a karácsonyt. Advent – ha egyáltalán készülődés – a hozzánk betérő, szabadító Istenre való várakozás. Advent az az idő, amikor megtanuljuk, begyakoroljuk, hogy vannak problémák, amelyeket csupán egy Isten tud megoldani. Vannak erők, amelyeknél csupán egy Isten hatalmasabb. Világunk sóvárogva várja már, hogy egy külső erő, nem az általunk létrehozott érdekhálózatok, nem az önmagunkból kifejtett erőfeszítések törjön be életünkbe és szabadítsa meg béklyóitól. Honnan jön ez az Isten? Mikor érkezik? Pontosan nem tudjuk. Jézus arra hív: bármi történjék is a világban, maradjunk éberek. Ennek az Istennek el kell jönnie.
László István kolozsvári segédlelkész
Megjelent a Vasárnap december 1-jei számában.
