Október elsején, Lisieux-i Kis Szent Teréz napján tartotta búcsúünnepét a marosszentgyörgyi kármelita közösség. A különösen meleg és napsütéses délutánon a kolostor kápolnájában, előterében és udvarán gyülekeztek a hívek, akiket mindig megérint és vonz a kármelita kolostor bensőséges, imádságos légköre.
Az ünnepi szentmisét Jakubinyi György érsek atya mutatta be, aki a bevezetőben önmagát és minden jelenlevőt Lisieux szentjének gyámolító oltalmába ajánlott, és buzdított arra, hogy Kis Szent Teréz kis útjának bátor követői legyünk.
A búcsús szentmise szónoka, Szőcs Csaba szászfenesi plébános az elhangzott evangéliumi rész fő gondolatáról elmélkedett: „Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek”. Kiemelte az imádkozó Jézus képét, azt, amikor Jézus megmutatja, hogyan kell imádkozni. Nemcsak kérni kell imánkban, hanem hálát adni és dicsőíteni is, leborulni csendben Isten lába elé. Ez lenne az útja annak, hogy szeretetközösséggé váljunk: az Úr elé folyamatosan odaboruló közösséggé, olyanná, amilyen a kármelita nővérek közössége.
Ferenc pápa gondolatait idézve tette fel a kérdést, hogy kik ezek a kicsinyek, akikről Jézus beszél. Azok, akik Istenre bízzák magukat és hagyják, hogy Isten kísérje őket életük során, akiknek szíve egy olyan antenna (Ferenc pápa hasonlatát használva), amely az Isten által sugárzott jelzések vételére van állítva.
Az evangéliumi kicsinnyé válásban fontos továbbá felfedezni testvéreinkben az értéket, amelyet Isten beléjük helyezett. Harmadsorban pedig nagyon fontos keresni és szolgálni a kiengesztelődést a közösségben, a testvérek között, a Kármelen kívül és belül. Nem egymás javításával kell foglalkoznunk, hanem saját magunk jobbá tételével.
A szentmise végén megáldották a nővérek által gyűjtött rózsaszirmokat, amelyeket a hívek magukkal vihettek.
Molnár Izabella
