A Gyulafehérvári Családpasztorációs Központ idén is megszervezte a házaspárok lelki hétvégéjét Csíksomlyón, a Jakab Antal Házban. A szeptember 20-22. közötti napok lelki programjával a hivatások évéhez csatlakoztunk, a házasságnak, mint hivatásnak a megéléséről, szépségeiről, akár nehézségeiről is hallhattunk. A rendezvényre 37 házaspár jött el, és külön öröm számunkra, hogy velünk tartott a Gyulafehérvári Papnevelő Intézet családpasztorációs csoportjának négy kispapja is.
Az őszi családpasztorációs konferenciák nyomán létrejött lelki programunk célja, hogy a résztvevő házaspárok újra egymásra találjanak, és Isten jelenlétében feltöltődve, megerősödve vállalják a házasság küldetését, hogy a szerelmükben fogant álmaikat megvalósíthassák, házas- és családi életüket még szebbé, értelmesebbé, gyümölcsözőbbé alakíthassák.
A házasságba szerelmet kell tennünk, azt áldja meg Isten
A péntek estét az érkezés és regisztráció után Szénégető István főegyházmegyei családpasztorációs referens, marosvásárhely-remeteszegi plébános nyitotta meg, aki elmélkedésében a „Mivel vannak tele a korsóitok?” kérdést fogalmazta meg a házaspárok számára, utalva a kánai menyegző csodájára.
A kőkorsók üresek, de Jézus Krisztus megmutatja: azért jött a világba, hogy a semmiből valami legyen. Aztán víz került a korsókba – ez már valami. A párkapcsolataink is először a „semmivel” kezdődnek, aztán ott van a két fél szerelmének nagyon is emberi vetülete. A kánai csoda azt is megmutatja, hogy Jézus nem azért jött, hogy emberi dolgokat megáldjon. A víz ott áll a korsókban, az emberi rész elő van készítve, de ez még kevés. Aztán megjelenik a bor, amit a résztvevők nem győznek dicsérni. Ez már a csoda, az isteni dimenzió. A párkapcsolatunk, házasságunk ürességébe először az emberi részt, a magunk részét kell beletennünk, a szerelmünket, szeretetünket, ragaszkodásukat, az egymásra szánt időnket, a jó kommunikációnkat. Ezt áldja meg, változtatja át a legjobb borrá Jézus Krisztus, és innen folytatódik a történet az utolsó vacsora misztériumáig: amikor a kenyér és a bor Krisztus testévé és vérévé változik át.
A házasságban meg kell állni ünnepelni, pihenni
Szombaton délelőtt Tari M. Böbe schönstatti márianővér, a temesvári egyházmegye családreferense házaspárok élményeiből kiindulva kötött egy csokorra valót a házasság apró varázsaiból. Az előadó kiemelte: fontos, hogy figyeljünk a házasság tempójára, ne csak pörögjünk, hanem tanuljunk meg gyakran leállni, ünnepelni, pihenni, kiülni a kispadra. Fontos megőrizni a házasságunk jó klímáját is, a szeretet fontosabb annál, minthogy bárkinek is igaza legyen. Talán a legfontosabb, hogy legyen mindig spiritusz a háznál, ami lángot ad és felmelegíti a kihűlt kapcsolatot: ez Isten Szentlelke.
A szombat déli szentmise prédikációjában Szilvágyi Zsolt, a temesvári egyházmegye családpasztorációs referense, temesvár-józsefvárosi plébános kiemelte: házaspárként ajándékok vagyunk egymás számára, a gyermekeinket is ennek tudatában kell megköszönnünk Istennek. A papi, de a házas hivatás is ajándék, misztérium, amit csak megköszönni tudunk és azt Pál apostol útmutatása szerint alázatban, szelídségben és türelemben kell megélnünk. (vö. Ef 4,1-2) Ehhez csak Jézus Krisztus adhat erőt, és ha szeretnénk valóban Őt követni, akkor lehetőségünk lesz megélni a mindennapokban azt, amit a lelki hétvégén hallottunk, tanultunk.
A szombat délutáni páros és kiscsoportos beszélgetést megelőzően, illetve vasárnap délelőtt az Erdélyi Schönstatt Családakadémia házaspárjainak előadását hallgathatták meg a résztvevők. A temesvári kétgyermekes házaspár, Dotterer-Kisszely Szilárd és Anikó a „Mennyit jelent egy cseppnyi idő a házasságban?” című felvezető tanításában a „tervszerű megelőző karbantartás” fontosságára hívták fel a figyelmet, és olyan apró technikákat, ötleteket osztottak meg a jelenlevőkkel, amelyek sikerrel működtetik az időnként kifulladó párkapcsolatot.
A szombati nap csúcspontját az esti szentségimádás jelentette, amikor a házaspárok az oltáriszentség előtt adhattak hálát egymásért és gyermekeikért, erőt, türelmet, szeretetet, újrakezdést kérve Jézus Krisztustól. Vasárnap délelőtt a kürtösi négygyermekes házaspár Piklor Laci és Melinda a házasságban elengedhetetlenül szükséges újrakezdés öröméről beszélt. A saját életükből vett példáikkal arra bátorították a házaspárokat, tegyenek, dolgozzanak azért, hogy a házasságuk ne csak épp elviselhető, hanem szép, emlékezetes pillanatokkal teli legyen.
A lelki hétvége vasárnap délben, a Kovács Zsolt csíkszentmártoni plébános által celebrált szentmisével ért véget.
Egy résztvevő házaspár visszajelzéséből:
Megajándékozottnak érezzük magunkat, hogy ott lehettünk a házastársak lelki hétvégéjén ez alkalommal is. Mindig azzal a reménnyel veszünk részt a hasonló programokon, hogy személyes, párkapcsolati életünk és gyerekeinkkel való kapcsolatunk boldogabb, teljesebb, értékesebb lesz. Hálásak vagyunk Istennek, hogy nyitott szívvel voltunk jelen és így sok kegyelemben részesültünk.
Szénégető István atya ráhangoló beszéde a kánai menyegzőről lángot gyújtott a szívünkben, reménnyel töltött el, hogy Isten útján járva, kőkorsóink borral telítettekké válhatnak. Ha ma még csak vízzel vannak tele, ne csüggedjünk, imádkozzunk, szeressünk, és a víz átalakul borrá.
Böbe nővér és Szilvágyi Zsolt atya gondolataiból a szeretet mellett való döntés fontossága érintett meg leginkább. Mennyivel könnyebb mellőzni az igazságunkért vívott csatákat és alázatosnak, szelídnek, türelmesnek lenni! Sok energiát elvesz, ha mindig az igazunkat keressük, és zaklatottságot okoz az érzés, hogy sok megvívásra váró csata elé nézünk nap mint nap.
A temesvári előadók szavaiból mélyen megérintett, hogy a kapcsolatunk hármunk házassága: az én, a párom és a jó Isten szövetsége. Társamból Isten szól hozzám, még akkor is, ha ez néha fáj.
Gyöngyszemként hozzuk haza az egymásra pillantó házaspárok csillogó tekintetét, a közös szentségimádást, ami reményt, erőt ad a keresztény jövőnkkel kapcsolatosan. Jó volt megélni azt, ahogyan a kispapjaink – szeretetükkel, egyszerűségükkel, hitelességükkel – erősítettek bennünket ezen a hétvégén.
Az idén volt a 10 éves házassági évfordulónk és azt érezzük, hogy ennek méltó megünneplésére nem kell távoli, drága úticélokat választani, mert az nem a lényegről szólna. Isten jelenlétét kell megerősítenünk a kapcsolatunkban, és ez a hétvége nagyon is alkalmas volt erre. Úgy éltük meg mintha a második menyegzőnkön vettünk volta részt: a közös szentségimádás volt a menyasszony kikérése, Kovács Zsolt atya záró szentmiséje az esküvői mise, a vasárnapi ebéd pedig a menyegzői lakoma. Köszönjük a Gyulafehérvári Családpasztorációs Központ munkatársainak, hálásak vagyunk ezért a hétvégéért. (Hajdu-Gergely Szabolcs és Ilona, Csíkmadaras)
Kertész Tibor
