Erdélyben fut a busz. Máramarosszigetről jövünk. Nagysomkút környékén járunk. Nemsokára érintjük a Szilágyság keleti csücskét, hogy átjussunk a Mezőségre. Dés az útirány. Nyár van. Búzaföldeken aratnak. Máshol margarétatáblák a hegyek alá felhúzódó kaszálók szélein. „Itt én kevertem színt a virágoknak; s ezek a felhőlépő sziklák az én álmaim” – jut eszembe Szilágyi Domokos szülőfaluja környékén a verssor. Tündérország.
Az autóbuszon ötvenen utazunk, oroszhegyiek. Itt van a falu plébánosa, mészárosa, pékje, cukrásza, a falu jegyzője, közbirtokossági elöljáró, kőműves vállalkozó, ács, zenész prímás, iskolaigazgató, fafaragó, tanítók, polgármester, kántor, kamionsofőr, harangozó, egyházi tanulmányokat hallgató papnövendék, kertész, Ausztráliába tévelygett emigráns, gyermeket nevelő anyukák és nyugdíjasok. Márton Áron zarándokúton járunk. Közösség.
A zarándokutat dr. Kovács Gergely posztulátor és Ferencz Kornélia, az erdélyi Mária Rádió önkéntes munkatársa szervezte és vezeti. Mélyen beleívódnak emlékeinkbe a helyszínek: Csíkdánfalva, Csíkszentdomokos, Gyergyóditró, Szászrégen, Máramarossziget, Kapnikbánya, Dés, Kolozsvár, Gyulafehérvár.
„Bölcsőm közönséges deszkából volt, s abból lesz a koporsóm is. De fáját a csíki hegyekből vágták, ahol az őrt álló fenyőerdők koronája gyökerével sziklatalajba kapaszkodik, s koronája makacsul állja a viharok tépését, ahol az emberek századok óta küzdenek a mostoha életviszonyokkal és ezer megújuló bajjal, és nem csüggednek el, mert tudják, hogy a sötét borulat mögött is ott van és vigyáz rájuk Isten. Innen jöttem, és nem hoztam magammal semmit, csak a halálos szerelmet népem és az igazság iránt, s azt a katolikus hitet, amelyet hitvalló és hitükből élő nemzedékek a csíksomlyói Mária lábánál mélyítettek el és őrizték híven a viharos századok során.” Így szól az idézet a nagy püspöktől, Csíkszentdomokoson a Márton Áron Múzeum igényesen berendezett szobáinak falán. Az idézet 1938. szeptember 29-én a plébánosi beiktatásakor mondott beszédében hangzott el. Ez kísér el minket a háromnapos úton. Ezzel találkozunk lépten-nyomon, a szülőfalutól a máramarosszigeti börtönig, a kapnikbányai plébániatemplomtól a gyulafehérvári székesegyházig.
Szeretettel telt szívvel mesél a nagy püspökről Jakubinyi György érsek, a veszélybe sodort szórványban végzett áldozatos munkájáról Ambrus István plébános Kapnikbányán. Tárt karokkal fogad Kolozsváron Veres Stelian, Désen a rendház bemutatása után finom rakott káposztával kínál Ráduly Béla Balázs OFM házfőnök. Együtt énekelünk, hallgatunk szentmisét, tanulunk újdonságokat a nagy püspökről és értjük meg közösen emberi nagyságát. A máramarosszigeti börtön pincéjében megtapasztaljuk a Márton Áron saját, tiszta hivatástudatából és hitéből szétáradó végtelen erőt, amellyel képes volt a nyomort, a fájdalmat, a megaláztatást elviselni, azt keggyé és ajándékká nemesíteni. Majd Gyulafehérváron tapasztaljuk meg, hogyan lehet tiszta gondolkodással és erős szándékkal a rábízott, megtámadott egyházat megszervezni és összetartani.
Érzem magam körül apró zarándokcsoportunk kisugárzását. Talán tettünk valamit a nagy emlékű székely püspökünk boldoggá- és szentté avatásának érdekében. Biztos vagyok benne, hogyha ez a magasztos lelkiállapot teljes népünk fölé emelkedne, Márton Áron székely püspök egyszer szentje lehetne ennek a viharvert népnek! Köszönjük, hogy együtt lehettünk. Köszönjük Gergely atyának az élményt és imádkozunk, hogy nagy, emberfeletti léptékkel végzett munkája beteljesüljön!
Bálint Elemér Imre
