Annak, aki Gyergyószentmiklósról vagy Csíkszeredából próbálja belátni a gyulafehérvári főegyházmegyét, jól kell fókuszálnia, hogy a dél-erdélyi részekre is rátekinthessen. Nagyító híján közelebb mentünk a „hegyhez”. Ezúttal a Gyulafehérvári Caritas kommunikációs csapata volt a helyváltoztató, az úgynevezett PR-osok. Jártunk hegytetőn és szorosban, gyermekotthonban és nappali foglalkoztatóban, önkénteseket toborzók között és adománygyűjtést kezdeményezőknél. Minél többekkel álltunk szóba, annál inkább kerekedett a Caritas fogalma.
A PR-csapat nem egy regiment, vezetőstől elfér egy személyautóban. Felsorolni sem nehéz tagjait, a vezető, Molnár József mögé áll a sorba a Marosvásárhelyen dolgozó Sárkány Noémi grafikus, Márton Kinga Maros megyei, illetve Gegő Imre Hargita megyei PR-os, illetve én, a testület nem korban, de tevékenységben legifjabb tagja gyergyószentmiklósi főhadiszállással. A központba igyekeztünk, ahol két munkatársunk látja el a főtitkári és pénzügyekkel kapcsolatos teendőket. Ők azok, akikkel évtizedekre lehet visszanézni a Caritas-történelemben. Fechita Marika például már alkalmazása előtt caritasos volt lélekben Szász János munkatársaként, akiből aztán, 1991-ben a szeretetszolgálat igazgatója lett.
Változások garmadáról tud beszélni Marika, mint ahogy a jó munkatársi viszonyról is megoszt valamicskét. Elmondja, Szász János kanonok igazgatóként olyan ember volt, hogy csak ránézett egy lapra, és egyből meglátta rajta az egybetűs tévedést vagy az elütött számot. Idáig a vezető készsége, a beosztott erénye pedig ott kezdődött, amelyről Marika csak annyit mondott: „sosem haragudtam, nagyon köszöntem.”
Honnan tudhatom, miért hagyta el?
Gyermekotthonban is jártunk Diódon, amelyet Tövis közelében érdemes keresni. Ötévestől a huszonhárom esztendősig vannak lakói ennek az otthonnak, vannak köztük árvák, elhagyottak, és olyanok is, akiknek életük a családon belül került veszélybe. Nincs apelláta, aki a családközpontú Szent Ghelasie Gyerekotthonba betér, befogadják, ismerősnek, s így játszótársnak tekintik. Mi is azon kaptuk magunkat, hogy teniszlabdával célozzuk a vedret, két pillepalackból megalkotott homokórát forgatunk serényen. Szurkoltunk, nyertünk, nevettünk, és ajándékot is kaptunk: Kellemes húsvétot kívánunk! – állt a világon egyedülálló képeslapocskán, amelyen nem volt ideje megszáradni a csillagos szívecskének. Innen is több élménnyel búcsúztunk: a csapatvezető, Mihaela céltudatos hozzáállásával, aki tisztában van azzal, hogy a gyerekeknek fáj, ha szüleikről azt hallják, a közelben vannak, mégsem keresik őket, így inkább nem firtatja, hol is élnek a hozzátartozók. Igaz, sokszor ő sem tudja, csak azt, hogy vakációban, akikért nem jönnek el, azokat kétszer annyit kell ölelgetni, vigasztalni.
Nem vonják itt felelősségre a gyermekét elhagyott szülőt, ha egyszer csak betoppan, és nem neheztelnek távollétéért sem. Ha valakinek ez megfordulna a fejében, hallgassa meg Klárát, az egyik nevelőt, aki visszakérdez: honnan tudhatom, milyen helyzetben volt az anya, amikor lemondott gyermekéről? Hogy ítélhetném el döntéséért, amikor az okát csak ő maga ismerte? Tudhatom én, mennyit szenved miatta?
Nem pálcát törnek, hanem gyermekeket felnőtté nevelnek itt napi huszonnégy órában. Ebből a házból, a Szent Ghelasie otthonból családpárti, az életben saját lábán megállni tudó felnőttek kerülnek ki. Közülük többen visszajárnak látogatni, beállnak játszani a kicsik közé, és mesélnek arról, merre alakult a sorsuk. Arról, hogy épül a ház saját keresetből, hogy a szomszéd faluban talált hites társat magának, hogy sosem felejti a gyermekéveit… Egy huszonhárom éves lány is hamarosan elhagyja az otthont. Szociológia szakon diplomázott, most mesterizik, miközben dolgozik három váltásban. Az OMV Petrom Skill up for the future! programjában nyert támogatóra, munkájáért a fizetség mellett holnapra is szóló támogatás jár a mentortól. Szilárd talajra léphet a felnőttek világában… mert ez nem csak a „jó családból valóknak” adatik meg.
Ha közeledik az ősz…
Tovább megyünk, Petrozsénybe élményt gyűjteni a havas Kis-Páring tövében. A Maria Stein nappali foglalkoztató olyan, mint egy elvarázsolt kastély: kapuján nem lehet kétszer úgy belépni, hogy az udvaron, házban ugyanaz fogadjon. Mert egyszer csak a kertben kinő egy játszótér, aztán egy ugráló, virágot ültetnek az elvásott cipőkbe… Odabenn is gyakori a változás, az óvodások, iskolások számára kellemes kuckók teremnek, meseházak vagy éppen filmklubnak alkalmas helyek. Mindig változik itt valami, s így könnyebb megküzdeni az újabbnál újabb tananyagokból kapott házi feladatokkal is. Jutalomból nincs hiány, hisz a játék, szórakozás mellett az otthon gyermekeit egy tehetős vállalkozó még sítáborba is elvitte. Így lett a kicsik sajátja a testedzésnek az a módja, amelyhez a felszerelést szüleik aligha tudták volna valamikor is megvásárolni. Más mércével mérik itt a gazdagságot.
Nagyhéten még havas-szeles időben jártuk Petrozsény vidékét, betérve a központhoz, ahol nagyban zajlik a kampány. Nem politikai ez, választások előtt megszokott felhajtás, hanem lélekre ható. A Caritas munkatársai és az önkéntesek azt tervezik, hogy cipőre gyűjtsenek. Új lábbelire olyan gyerekeknek, akiknek mindig csak az eljárt, a kinőtt, a letett jutott. Az én első új cipőm, tán ez lesz a gyűjtés neve, és arra buzdítanak mindenkit, a gyerekek egészségéhez, ha többre nem telik, akár egy cipőfűzővel is hozzájárulhatnak. Hamarosan megszólítják a jótevőket, nyárra tervezik a kampányt, mert ha közeledik az ősz, akkor meleg ruhára, tanszerre kell gyűjteni. Tudja ezt a hegyi ember, ezért bíznak a támogatásában.
Szerpentineken kacskaringózva rakjuk sorba a szerzett élményeket. Ritkán járunk e vidékre, így nagyobb dózist gyűjtöttünk be a kollégáktól. Van a pakkban lelkesedés, kreativitás, kitartás, s még valami, ami a szemeket csillogtatja. Szász János, aki 16 évig volta Caritas igazgatója, most Petrozsényben plébános, és sosem tudna eltávolodni a szeretetszolgálattól, azt mondta ottjártunkkor, több titka is van a szemcsillogásnak, de a legfontosabb, hogy tegyél jót és jól.
Dicsértessék a Jézus Krisztus! A lecke ott, a hegyek között rendesen megtaníttatott.
Balázs Katalin, Gyulafehérvári Caritas
