Április kettő

Szombat kora este volt. A Szent Péter tér tele imádkozókkal. Akár egy világméretű virrasztó… pontosabban búcsúztató. Azon gondolkodom, vajon van-e ember a földkerekségen, akit annyian kísértek lélekben utolsó lélegzetvételeinél mint Szent II. János Pál pápát?! 2005. április 2. Én a televízión keresztül voltam vele… vele, aki halálküzdelmében sem feledkezett meg a rábízottakról. „Kerestelek benneteket, most ti jöttetek el hozzám. Köszönöm nektek!”

Újra meghatódom, amikor felidézem magamban ezt a napot, és a jó Isten „módszerét”, ahogyan övéit igazolja. Mert mi ez, ha nem égi jel: annyi szenvedés után II. János Pál éppen annak az ünnepnek – az Isteni Irgalmasság vasárnapjának – vigíliáján tér vissza az atyai házba, amelyet ő maga vezetett be az egyházi naptárba – honfitársa, Faustina Kowalska nővér látomásának hitelességében és egyben Jézus szavaiban bízva?!

És napra pontosan 14 év távlatából azt látom, az irgalmasság üzenete egyházunk legsürgetőbb tanítása. Egyfelől elfogadni és befogadni a jó Isten irgalmát életünkbe, másfelől ebből táplálkozva emberként irgalmasnak lenni emberhez és minden teremtményhez. Együttérzés – egy olyan világban, ahol lassan már nem szokásunk egymás szemébe nézni, legfennebb virtuálisan. Törődés – egy olyan korban, amikor képesek vagyunk elmenni egy földön fekvő mellett anélkül, hogy egyáltalán észrevennénk. Nagylelkűség – ami pedig a gyilkos mohóság világot megváltoztató orvossága lenne… Csak három kulcsszó, amely számomra olyannyira szétválaszthatatlan az irgalmasságtól, mint amennyire kiválaszthatatlan a búzaliszt a frissen kisült kenyérből. Három kulcsszó, amelyet Ferenc pápa alig győz hangsúlyozni.

Együttérzés. Törődés. Nagylelkűség. Irgalom. Április kettő. És még hatvan nap addig, ameddig élőben találkozhatunk az irgalmas Krisztus kiválasztott apostolának, Szent Péternek jelenkori utódával.

Akarva-akaratlanul összecseng most bennem néhány gondolat a két idézett pápa személye kapcsán. Mindketten elsők valamiben, és elsők sokmindenben – Szent II. János Pál pápa az első szláv származású, évszázadok sorát megtörve az első nem olasz pápa, Ferenc az első jezsuita és az első pápa az amerikai kontinensről. Mindketten alaptanításként élik és hirdetik az irgalmasságot. Bátrak, és bátorságra buzdítanak. Felemelik szavukat a „kicsik”, kizsákmányoltak, elesettek mellett, s ha kell, a nagyhatalmak üzérkedései ellen. Az egyik legnagyobb földi kincsként tekintenek a teremtett világra, és hallatják hangjukat védelme érdekében. Na, és ott van Mária… Egyszerűen szeretik, és anyai oltalmában bízva folytonos segítségét kérik. Szent II. János Pál a Szűzanyának tulajdonítja életben maradását az ellene elkövetett merénylet után, hálája kézzelfogható jeléül pedig a testéből kioperált lövedéket a Fatimai Szent Szűz koronájába, ékszerként helyezi. Ferenc pápa is megtapasztalhatta a Csomóoldó Boldogasszony közbenjárását, hiszen tiszteletét még érsekként elterjesztette egész Latin-Amerikában, és neki köszönhetően terjed a híre Európában is, apostolai útjaira pedig mindig úgy indul el, hogy a Santa Maria Maggiore-templomban fohászkodik a Szűzanyához.

Nem valami bölcs dolog két embert összehasonlítani, már csak egyszerűen azért sem, mert mindannyian egyediek vagyunk. A közös vonások felfedezése azonban néha egyszerűen annyira jóleső, mert megerősít mindabban, amit hiszünk, amerre tart az életünk.

Szóval, összehasonlítás helyett finom összecsengés április 2-án, 14 év távlatából, 60 nap távlatában. Mert – egy idős apácát idézve: a jó Isten mindig olyan pápát küld nekünk, amilyenre abban a korban szüksége van a Földnek.

Szent II. János Pál pápa, könyörögj Ferenc pápa csíksomlyói látogatásának reményt adó és gyümölcsöt termő megvalósulásáért!