A kenyér dicsérete címmel Tudoran Klára festészeti, grafikai és textilkiállítása nyílt meg a kolozsvári Ars Sacra Claudiopolitana Galériában február 6-án. Urunk dicsérete: „áldott vagy, Urunk (…), a te bőkezűségedből kaptuk a kenyeret. Felajánljuk neked, mint a föld termését és az emberi munka gyümölcsét.”
A kenyér ősi, szakrális élelem. A kenyérsütés századunkban is reneszánszát éli. A művész maga is készíti, dagasztja, süti: ebben a hosszas munkafolyamatban jött rá, hogy ez az ősi munkaeszköz, a sütőlapát más szerepet is betölthet. Tudoran Klára szeret kísérletezni, újat alkotni, mind anyagban, mind technikában. Textilkollázsaival vált ismertté. Most grafikákat és „elvarázsolt” sütőlapátokat állított ki, meglepve ezzel a tárlatlátogatókat. Grafikái textilszerűek, szabadkézzel készült rajzai számítógépes rajzprogrammal át- és feldolgozva válnak anyagszerűvé, mintha egy reneszánsz gobelin részletei tárulnának elénk. Ezek a – néhol éles – kontúrvonalak puha, lágy, kacskaringós, csigába csavarodó vonalakat és koncentrikus köröket ölel magába.
Akár a középkori festményábrázolásokban, Klára rajzaiban, sütőlapátjain és textilmunkáiban is felbukkan, változatos formáiban és színeiben a búzakalász, a kéve, a gabona ismétlődik. A szív alakú magok és a létraszerű gyökerek a földdel kapcsolatosak, a mag a gyökerébe kapaszkodva a földben fejlődik, alakul át, lesz belőle szár-levél-virág vagy szár-kalász-búzamag. A hangsúlyos vörös-fekete-sárga és földszíneket, az okkerbarnákat a víz, az ég kék-zöld színeivel társítva alakul ki az a színösszhang, amely Tudoran Klára grafikáira oly jellemző.
Sütőlapátjai újszerű köntösben élnek tovább: a művész szerint nem mindegy, hogy a falon kiállított sütőlapátok nyele fölfelé vagy lefelé mutat: a sort egy rövid nyelű, lefelé néző lapátfej indítja, ugyanilyen zárja is, a kezdet és vég körforgásába a hosszú szárú/nyelű kenyérlapátok sorát veszik közre, amelyeket oly változatosan díszít és fest a művész. Induljunk el a sor elejétől: az első, rövidebb nyelű lapáton angyalszárnyak ölelik közre a kenyeret, a kemence szája fölött glória szentesíti a megsült kenyeret. Különleges, a kenyérhez kapcsolódó jelek, szimbólumok folytatódnak a többi lapáton, szám szerint tizenegyen: tulipánok közt izzó kenyér, csigafonatba zárva. Egy régi kenyereskosár fonata. Négyzet alakú tükör egy másik lapátfej közepében. Szem és tükör, tükör és szem, benne a kenyér.
Halak a vízben, e motívum számos grafikában is megjelenik. Aztán háromszögek: annak függvényében, hogyan ábrázolja a művész, csúcsával fölfelé vagy lefelé, más a jelentése: a felfelé mutató napszimbólum magába foglalja a tüzet, az istenséget, az életet, a csúcsával lefelé mutató holdszimbólum a földet-vizet jelképezi. Mindezeket a Nap teszi teljessé, ami az örök világ éltetője, az élet mozgatója… Kemenceszáj, házszem és -tető, a kéményből füst ered. A sort záró, rövid nyelű lapáton a mag – zöld szár – kalász szentháromsága a kenyérben nyer dicsőülést: nappá /tűzzé alakulva az örök életet biztosítja.
Most bemutatott textiljein a kapuk sokasága jelenik meg, felidézve a kemenceszájat. A kapuk szárnyai általában zártak, az élet a kapukon kívül, szinte a szemünk előtt zajlik fák, virágok formájában, ezek gyökereibe kapaszkodva jutunk el a lenti világból a fentibe, a sötétségből a világosságba, az általunk jobban ismert láthatóba.
A kiállítás március 8-ig megtekinthető a kolozsvári Szentegyház /Iuliu Maniu utca 4. szám alatti galériában, hétfőtől csütörtökig 12–16 óra között, pénteken pedig 10–12 között.
A kiállításon/Fotók: Bányai Kedves Krisztina
Forró Ágnes, képzőművész
