Átrepültem az Atlanti-óceánt, jártam a felhők felett, és egy másik kontinensen landoltam, egy városban, melynek neve Panama, ahol hatalmas szeretettel, hittel és lelkesedéssel öleltek át bennünket.
Már a reptéren fantasztikus fogadtatásban volt részünk. A városlakók, önkéntesek, sok kicsi és nagy köszöntött: „Bienvenido a Panama”, „Welcome to Panama”. Elvittek bennünket ahhoz a templomhoz, ahol a többi romániai, magyarországi, illetve helybéli várta érkezésünket. Közös fotózkodással, személyre szabott ajándékokkal, tűzijátékkal fogadtak bennünket. Az Ifjúsági Világtalálkozó hetére, január 22-27 között családok fogadtak be minket, így kerültünk el egy, a templomhoz közeli házikóba, ahol egy idősebb házaspár lakott.
Minden reggel a templomnál találkoztunk a romániai és a magyarországi csoport többi tagjával, ahol Böcskei László püspök katekézist és szentmisét tartott számunkra, magyar, illetve román nyelven. A katekéziseken megosztott gondolatok, személyes tapasztalatok kapcsán a fiatalok kérdéseket tettek fel, például azt, hogy hogyan lehetne ebből az örömből és lelkesedésből „átcsempészni” egy keveset az otthoni szentmisékre, és elmondták saját észrevételeiket, élményeiket.
Sikerült betekintést nyerni a panamai nép szokásaiba is: például a születésnapos a szentmise végén kiáll az oltár elé, és a papbácsi leönti egy pohár vízzel, emlékeztetve őt a keresztségére; vagy az énekeket nagy örömmel éneklik, tapsolnak, táncolnak és a papbácsin is nagyon látszik, hogy örömmel mutatja be a szentmisét. Ferenc pápa érkezésekor az út jobb és bal oldalán millió gyerek és felnőtt várakozott, zászlókkal, dobokkal, fényképezőgéppel a kézben. Nem csak az előttem elvonuló pápát figyeltem, hanem az emberek arcát is: öröm volt látni a sok széles mosolyt és csillogást a szemekben.
Pénteken a mi kis templomunkban szentségimádást tartottunk, ami számomra az elcsendesedés pillanata volt. Mindenki előtt nyitott volt a lehetőség, hogy a halk gitárszó mellett megossza köszönetét, kérését. Jó volt hallani, hogy román és magyar fiatalok közösen adtak hálát a találkozás és az együttlét örömeiért, és kérték Isten gyógyító erejét a múlt sebeire.
A plébánián bemutatott szentmise után kézlenyomatunkat a templom falán hagyhattuk örök emlékül a házigazdák számára. Szombaton elzarándokoltunk a vigília, a virrasztás helyszínére, ahol több százezer fiatal töltötte imában az éjszakát. Reggel korán keltünk, ugyanis lehetőséget kaptunk arra, hogy egészen közelről vegyünk részt a záró szentmisén: alig néhány méter választott el az oltártól és Ferenc pápától, aki a szentmise áldása előtt bejelentette, hogy Portugália fővárosában, Lisszabonban lesz a következő világtalálkozó.
Utolsó estémen hálával tekintettem vissza az elmúlt hétre, Panamára, amelyet átölel az óceán, a panamai emberekre, akik hatalmas szeretettel, segítőkészséggel, hittel és lelkesedéssel öleltek át bennünket, és a vendéglátó kis családomra, akikre mindig emlékezni fogok.
Köszönet a Jóistennek, a szervezőknek, az önkénteseknek, mindenkinek, aki lehetővé tette számomra, hogy sok szép élménnyel gazdagodva térhettem haza az idei Ifjúsági Világtalálkozóról. Ferenc pápa tanácsát megfogadva saját környezetemben igyekszem én is reményszaporító lenni: „nem kell ehhez sok beszéd, hanem inkább egyszerű és hétköznapi gesztusok kellenek, amelyek mindent átalakítanak és megújítanak.”
Kinczel Edina
