A Hittani Kongregáció legújabb állásfoglalása szerint a pápa jóváhagyja a méheltávolítást , ha a méh már nem alkalmas az utódnemzésre, illetve amikor orvosilag bizonyított, hogy egy esetleges terhesség spontán vetéléssel végződne.
A dokumentumot tavaly decemberben jegyezték és idén január elején tették közzé miután Ferenc pápa jóváhagyta a Hittani Kongregációnak egy nyitott erkölcsi kérdésre adott válaszát, amely egyes esetekben megengedi a méheltávolítást – írja a Vatican News ). A Kongregáció 1993. július 31-én tette közzé a „Válaszok a petevezeték-elkötés és más problémákat érintő kérdésekre” című dokumentumát: az ebben foglaltak máig megőrzik érvényességüket. Eszerint morálisan eltávolíthatónak tekintik a méhet akkor, amikor az súlyos veszélyt jelent az anya életére vagy egészségére, erkölcsileg azonban nem megengedhetőnek tekintik a petevezeték-elkötést és a méheltávolítást azokban az esetekben, amikor az közvetlen sterilizáció céljából történik azért, hogy lehetetlenné tegyék a teherbeesést.
Ha nem sterilizálás, akkor eltávolítható a méh
Az utóbbi években a Szentszékhez beterjesztettek olyan jól körülhatárolt eseteket, amelyek a méheltávolításra vonatkoztak és lényegileg eltérnek az 1993-ban vizsgált tényállásoktól. Ezek az esetek olyan helyzeteket érintenek ugyanis, amelyekben az utódnemzés eleve nem lehetséges. A most kiadott állásfoglalás ez utóbbi esetekre vonatkozik, és így kiegészíti az 1993-as dokumentumot. A Kongregáció szerint tehát, amikor a méh visszafordíthatatlanul olyan helyzetbe kerül, hogy már többé nem alkalmas az utódnemzésre és a szakorvosok arra a bizonyosságra is eljutottak, hogy egy esetleges terhesség spontán vetéléshez vezet még azelőtt, hogy a magzat elérné az életképességet, eltávolítható a méh, mert nem sterilizálásról van szó. A dokumentum korábbi változatához képest a döntő különbség az, hogy az új kiegészítésben nem a terhesség kihordásának kisebb vagy nagyobb mértékű egészségügyi kockázatairól van szó, hanem egy olyan házaspár esetéről, amely számára nem lehetséges az utódnemzés.
A sterilizálás során a nemzőszervek működését szándékosan akadályozzák meg, hogy kizárható legyen a fogantatás esélye: ebben az esetben a bűn abban áll, hogy az érintett elutasítja az utódokat, ami pedig a bonum prolis, azaz a gyermek java elleni cselekedet. A jelenlegi állásfoglalásban vizsgált esetnél azonban ismert tény, hogy a nemzőszervek nem képesek megőrizni a magzatot az életképesség eléréséig, vagyis nem képesek betölteni természetes funkciójukat. Ebben az esetben tehát nem lehet utódnemzés-ellenesnek tekinteni az orvosi beavatkozást.
Erkölcsösen és szakmailag
Hogy a terhesség kihordható-e a magzat életképessé válásának állapotáig, orvosi kérdés. Erkölcsi szempontból fel kell tenni a kérdést, hogy orvosi értelemben teljes bizonyossággal rendelkezünk-e a helyzetet illetően. A jó szakmai lelkiismerettel adott válasz ebben az esetben elegendő egy helyes erkölcsi ítélet meghozatalához. Viszont a Hittani Kongregáció újítása nem azt mondja, hogy a méheltávolítás melletti döntés mindig a legjobb választás, csak azt, hogy az említett feltételek esetén erkölcsileg megengedett. Ugyanakkor ez nem zárja ki például a fogamzásképtelen időszakok kihasználását vagy a teljes önmegtartóztatás gyakorlását. A házastársakra tartozik, hogy az orvosokkal és lelki vezetőjükkel történő párbeszéd során úgy válasszák meg a követendő utat, hogy saját esetükre és körülményeikre az orvosi beavatkozás fokozatosságának erkölcsi alapelvét alkalmazzák.
