A béke világnapját Szent VI. Pál pápa kezdeményezésére mindig az év első napján üljük meg. Ez a nap az önmagunkkal, felebarátainkkal, minden emberrel az egész világgal fenntartandó békére akar figyelmeztetni. Szűz Máriának, Isten anyjának ünnepén üljük a béke világnapját, akiben a béke királynőjét is tiszteljük. Erre a napra a pápák hagyományosan üzenetet tesznek közé. Az alábbiakban Ferenc pápának, 2018. december 8-án kelt, az idei béke világnapjára írt üzenetéből olvashatnak részleteket.
Békesség e háznak!
Amikor Jézus a tanítványait misszióba küldi, azt mondja nekik: „Ha betértek egy házba, először ezt mondjátok: Békesség e háznak! Ha békesség fia lakik ott, rászáll békességetek, ha nem, visszaszáll rátok” (Lk 10,5–6). Krisztus tanítványainak központi küldetése békét hozni. Ezt a békét ajánlják fel mindazon férfiaknak és nőknek, akik vágyakoznak a béke után a tragédiák, az erőszak közepette, amelyek az emberi történelmet meghatározzák. A „ház”, amiről Jézus beszél, minden család, közösség, ország és kontinens a maga változatosságában és történelmében. Elsősorban és mindenekelőtt minden egyes ember, különbségtétel és diszkrimináció nélkül. A „közös házat” is jelenti: a világot, amibe Isten helyezett, és amelynek óvására és ápolására Isten meghívott. Legyen hát ez az én újévi köszöntésem: „Békesség e háznak!”
A jó politika kihívása
A béke olyan, mint a remény, amint a költő Charles Péguy ünnepelt. Olyan, mint a gyönge virág, amely az erőszak köves talaján is kínlódik azért, hogy kinyílhasson. Tudjuk, hogy a mindenáron való hatalomvágy visszaéléshez és igazságtalansághoz vezet. A politika szükséges eszköze az emberi közösségek, intézmények építésének, de amikor a politikai életre nem úgy tekintenek, mint a társadalom egészének szolgálatára, az elnyomás, kiszorítás és a pusztítás eszköze lehet. Jézus az mondja: „Ha valaki első akar lenni, legyen a legutolsó, mindenkinek a szolgája” (Mk 9,35).
(…)
Nemet mondani a háborúra és a félelem stratégiájára
Száz évvel az első világháború befejeződése után, ahogy azokra a fiatalokra emlékezünk, akiket megöltek az ütközetekben, illetve arra, hogy a civil lakosság is szenvedett, még inkább tudatában vagyunk a testvérháborúk szörnyű tanulságának: a béke sosem redukálható pusztán csak a hatalom és félelem közti egyensúlyra. Amikor másokat fenyegetnek, tárggyá fokozzák le őket és megtagadják tőlük a méltóságot. Ezért szögezzük le még egyszer, hogy a megfélemlítés elterjedése, a fegyverek ellenőrzés nélküli gyarapodása szemben áll az erkölcsiséggel és a valódi béke keresésével. A legkiszolgáltatottabbakra alkalmazott erőszak, terror hozzájárul a lakosság elüldözéséhez, akik keresik a béke helyét. Elfogadhatatlan az olyan politikai megközelítés, amely minden gonosz miatt a migránsokat okolja és a szegényeket megfosztja a reménytől. Ehelyett arra van szükség, hogy ismét kijelentsük: a béke minden ember tiszteletén alapul, bármilyen az illető háttere, valamint a törvény és a közös jó tiszteletén, a ránk bízott környezet tiszteletén alapul. (…)
Különösen is gondolunk azokra a gyermekekre, akik jelenleg konfliktuszónákban élnek, és mindazokra, akik az életüket és a jogaikat védik. Hat gyermek közül egy ma is szenved a háborús erőszaktól vagy annak következményeitől, még ha nem is gyermekkatonákként szolgálnak vagy nem tartja őket egy felfegyverzett csoport fogságban. Akik őket, a méltóságukat védik, a legértékesebb tanulsággal szolgálnak az emberiség jövője szempontjából.
A béke nagy terve
E napokban ünnepeljük az emberi jogok egyetemes nyilatkozata elfogadásának 70. évfordulóját, melyet a második világháború után fogadtak el. Ebben az összefüggésben emlékezzünk XXIII. János pápa szavaira: „aki tudatában van a jogainak, azt ez a tudat szükségszerűen el kell vezesse a kötelességei felismeréséhez is. A jogok feltételezik azok életbe léptetését is, mert azok az ember személyes méltóságának kifejeződései. A jogok feltételezik a mások elismerését és tiszteletét is.” (Pacem in terris)
A béke lényegében egy olyan politikai tervezet gyümölcse, amely a kölcsönös felelősségen és az emberek egymásrautaltságán alapul. Ugyanakkor kihívás is, amelyet mindig újra el kell fogadni. A szív és a lélek megtérését feltételezi; egyszerre belső és közösségi, és három elválaszthatatlan aspektusa van:
– béke önmagaddal, a hajthatatlanság, düh és türelmetlenség visszautasítása; Szalézi Szent Ferenc szavaival: magad felé egy kis kedvességet mutatni azért, hogy másoknak egy kis kedvességet tudj nyújtani;
– béke másokkal: családtagokkal, barátokkal, idegenekkel, a szegényekkel és a szenvedőkkel, nem félve találkozni velük, meghallgatni a mondanivalójukat;
– béke az egész teremtéssel, Isten ajándéka nagyszerűségének újrafelfedezése, valamint annak újrafelismerése, hogy mi az egyéni és közös felelősségünk nekünk mint e világ polgárainak, a jövő építőinek.
A béke politikája, amely tudatában van és mélységesen foglalkoztatja minden emberi sebezhetőség, a Magnificatból inspirálódhat, Máriának, Krisztus, a megváltó édesanyjának énekéből, abból a himnuszból, amelyet a béke királynője az emberiség egészének nevében énekelt: „Irgalma nemzedékről nemzedékre az istenfélőkkel marad. Karja bizonyságot tett hatalmáról: szétszórta a szívük szándékában gőgösöket, letaszította trónjukról a hatalmasokat, az alázatosakat pedig fölemelte. Az éhezőket javakkal töltötte el, de a gazdagokat üres kézzel küldte el. Gondjába vette szolgáját, Izraelt, megemlékezve irgalmáról, amelyet atyáinknak, Ábrahámnak és utódainak örökre megígért” (Lk 1,50–55).
Fordította: Bodó Márta
