A Szentegyház utcai galéria egykor a kolozsvári képzőművészek kiállítóhelye volt, Németh Júlia műkritikus az immár újra rendszeressé vált kiállítások közül az elsőn meg is köszönte a katolikus egyháznak, hogy ezt a teret ismét átadta a városnak, a képzőművészeknek. Ismét teret kaphat így a szépség a város központjában, mégpedig az a fajta szépség, amely az isteni ihletettségtől áthatva születik.
A Bányai Éva emlékére nyílt kiállításon.
Bányai Éva ikerlányai a kiállításon.
December 11-én D. Bányai Éva emlékére nyílt kiállítás, amelyet szintén képzőművész ikerlányai Bordás Beáta művészettörténész segítségével, Nagy Emőke és Bodó Márta szervezésében hoztak létre, s amelynek bevezetőjében Veres Stelian plébánoshelyettes beszélt a fiatalon elhunyt, a Szent Mihály plébánia életében tevékeny részt vállaló művészről, tanárról. A kiállításmegnyitó művészi műsorában Laczkó Vass Róbert színművész Balla Zsófia Utazások című versét adta elő, amely mintha pontosan a falakon látható képekről és az egykori kolozsvári életről szólna. Az egykori templomi kórus tagjának emlékét kiválóan idézte a Márton Szabolcs vezette kamarakórus, amely adventi dallamokat szólaltatott meg.
Ebben a közegben december 14-én Bíró Jolán Ilona Lelki gyöngyök című kötetét mutatták be. Kémenes Lóránt főesperes-plébános bevezetőjében a sokgyermekes édesanya szerzőtől többek között azt kérte, első unokájának immár meséket is kezdjen el írni. Bodó Márta a Verbum Kiadó nevében mutatta be a kiadványt, amelyet örömmel vállalt fel a kiadó, hiszen profiljába jól illeszkedik, mivel a kiadónak célja az erdélyi katolikus sajtó és lelkiségi, teológiai irodalom olvasók elé juttatása.
Az átlagos könyvbemutatóknál egy árnyalattal hangulatosabbra sikerült alkalmon a szerző gyermekei mondtak verseket, édesanyjuk írásaiból olvastak, egyikük a könyv illusztrációjául szolgáló rajzaikat mutatta be, zenével egy másik nagycsalád három kiváló zenész tagja, a Kasabian lányok gondoskodtak, végül a könyvbemutatón résztvevők a szerző kívánsága szerint együtt mondták el az Úr imádságát.
Bíró Jolán Ilona a könyvbemutatón elmondta: „A mai nap szentjét, Keresztes Szent Jánost idézem, aki szerint: Haladásról csupán akkor lehet szó, ha utánozzuk Krisztust, aki az út, az igazság, az életés a kapu, melyen át kell menni mindenkinek, aki üdvözülni akar. Valahogy erről kéne szóljon az életünk, hogy kövessük Krisztust és akkor hálát is adhatunk majd. Próbálkozunk, éljük az életet, hogy a Krisztus-utánzásunk mennyire sikerül, annak elbírálását majd hagyjuk az Úrra, mert erre joga csak neki van. De arra is tanít Keresztes Szent János, hogy tartsuk mindig észben mindazt, ami velünk történik, akár előny, akár hátrány származik belőle, mert minden Istentől származik. Még ez a mai nap is minden történésével együtt.” Majd könyve születéséről vallott: „Könyv, könyvbemutató, ilyenekről hallottam. Voltam is számtalanszor könyvbemutatón, de mindig csak a másén, de hogy az, hogy lesz olyan könyv, amelyen szerepelni fog a nevem, hát erre még nem is gondoltam, de vágyni sem vágytam rá. Az emberi gondolkodástól eltérően Istennek mégis vannak meglepetései, ajándékai, de mély kegyelmei is életünk során. Az igaz, hogy első lelki írásomat 2004-ben vetettem papírra, ami a plébániai értesítőben, a Szentpéteri harangszóban, jelent meg, amelyet akkor Oláh Dénes plébános és Vincze Mária tanárnő szerkesztett, de azután 6 év kellett elteljen míg még egyszer elengedhetetlenül éreztem az indíttatást, hogy ismét írjak. A gondolatok nem hagytak. Bármit dolgoztam az értékes felismerések, az élet eseményei és a lélek közti összefüggések tapasztalásai nem hagytak nyugodni. Sokszor hajnalban felébresztettek és fonódtak, tisztultak egyik a másik után, s csak akkor nyugodtam meg, amikor azoknak kötélnek álltam és leírva megörökítettem őket. Tudtam, értékesek ezek a letisztítások kibogozások számomra, de azt még inkább éreztem, hogy ezzel mások segítségére is lehetek. Ezért beküldtem a keletkezett írásokat a Vasárnap hetilap szerkesztőségébe, hogy ha ők is úgy gondolják, hogy másokat is gazdagíthatunk általa, akkor közöljék. Számtalanszor meg is tették ezt. Teltek az évek. Gyűltek az írások a számítógépben, hol ide hol oda elmentve. Évekkel ezelőtt egyik szentmise utáni beszélgetésünkkor Tyukodi Rózsika azt ajánlotta, hogy ezekből az írásokból könyvet kellene kiadni. Legyintettem, – á, dehogy, az nem lehet. Az kizárt dolog. Amikor már rég elfelejtettem ennek még a gondolatát is, de az írást abba nem hagytam, körülbelül 1 és fél évvel ezelőtt már a férjem, Ernő is egészen komolyan kezdte mondogatni, hogy igenis adassuk ki. Egy pár hónapig még mindig elhessegettem ennek a gondolatát, de egyszer csak belülről is kezdtem érezni, hogy ez már több, mint egy-két emberi ötlet. Mivel még nem is tőlem származott a könyv gondolata, megértettem, hogy ezek az úgymond ötletek irányadók kellene legyenek. Ők tulajdonképpen az Úr szócsövei voltak ebben az ügyben s én meg addig csak mélán elengedem az indíttatásokat. Eldöntöttem. Hát legyen, legyen belőle könyv, ha tényleg az Úr akarata lenne ez. És most itt van, a Verbum kiadónak köszönhetően egy könyv, aminek szavai általam íródtak, sőt még a nevem is rajta szerepel mégis azt mondom, hogy nem az enyém, hanem egy olyan valami, amely Isten kegyelméből jött létre, abból a szeretetből és abból a közelségből, amellyel őt valamelyest megtapasztaltam az élet eseményei során hol a szenvedésben hol az örömben, természetesen amennyire ő ezt megengedte, vagy amennyire az én emberi korlátaim megengedték ezt felfogni.”
