Mikházához tartozni ajándék – találkozó a ferences örökség jegyében

0
24

A Mikházáért Egyesület szervezésében október 17-én, első alkalommal gyűlhettek össze az elszármazott és az itthon élő mikháziak, hogy a ferences örökségből is merítve együtt emlékezzenek, és újra átéljék az összetartozás örömét.

„A közös szentmise, az imádság, az egymásra találó tekintetek, az ölelések, a régi történetek, közös éneklések és a mosolyok mind arról meséltek, hogy Mikházához tartozni különleges ajándék” – véli a szervező Mikházáért Egyesület.

Az ünnepi szentmisén Urbán Erik OFM, az erdélyi ferences rendtartomány főnöke is részt vett, aki homíliájában kiemelte az idén 800 éves ferences jubileum kapcsán Szent Ferenc életének fontos eseményeit. „Vannak találkozások, amelyek megerősítenek bennünket abban, hogy bármerre is sodorjon az élet, vannak gyökerek, amelyekhez mindig érdemes visszatérni. Mikháza ilyen hely. Öröm látni, hogy a fiatalok kezdeményezéséből egy olyan szép találkozás született, amelyben múlt és jelen, itthon élők és elszármazottak újra egymásra találtak” – olvasható a ferences szerzetes gondolata, aki örömmel gratulált a kezdeményezéshez és mindazoknak, akik szívügyüknek tekintik Mikháza ferences örökségének továbbadását. Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével Ötvös Koppány Bulcsú kulturális államtitkár is.

Gál Hunor nyárádköszvényesi plébános szolgál Mikházán is, vele beszélgettünk az ünnep eltelte után. „Mikházának különleges lelki öröksége is van. A ferences kolostor, a templom, az évszázadok imádságai arra emlékeztetnek bennünket, hogy elődeink nemcsak házakat és földeket hagytak ránk, hanem hitet, értékeket és megtartó közösséget is. A találkozó ezt az örökséget erősítette bennünk. Az ünnepi szentmise, a közös ebéd, majd az egykori ferences értékek bemutatása Szabó Xénia levéltáros által, valamint a képes krónikák kiállítása, illetve az ezt követő közösségi játék, illetve a nótaest tette felemelővé a napot.”

Gál Hunor plébánost egy jövőre tervezett ünnepségről is kérdeztük. Mint megtudtuk, a ferences kolostortemplomból 110 éve, az első világháború idején elrekvirálták a harangokat. Csupán egy kisebb harang és egy csengettyű maradt meg. A Gondviselésnek köszönhetően egy Augsburg melletti településről sikerült egy 1949-ben készített acél nagyharangot jótevő révén vásárolni és hazaszállítani, ami Felső-Nyárádmente legnagyobb harangja lesz. A jövő év húsvét után szeretnék a restaurált nagyharangot Mikházára szállítani, és majd elhelyezni a toronyba.

Baricz-Tamás Imola
Fotók: Mikházáért Egyesület