A Kirche in Not képviselői Gyulafehérváron jártak

0
27

Romániába látogatott a Kirche in Not (magyarul Szükséget Szenvedő Egyház, nemzetközi nevén Aid to the Church in Need – ACN) katolikus segélyszervezet országunkért felelős osztályvezetője, Magda Kaczmarek, valamint munkatársa, Michael Evers.

A Kovács Gergely érsekkel és Veres Stelian főegyházmegyei gazdasági igazgatóval folytatott tartalmas megbeszéléseken nemcsak az eddigi együttműködést tekintették át, hanem a jelenlegi kihívásokról és a jövőbeni lehetőségekről is szó esett – tájékoztatott közösségi médiás felületén az érsekség. A főpásztor a főegyházmegye nevében köszönetét fejezte ki az évek során nyújtott nagylelkű segítségért, a vendégek pedig megerősítették, hogy a főegyházmegye a jövőben is számíthat a Kirche in Not támogatására.

A vendégek látogatásuk mindkét napján részt vettek a szentmisén, mindenszentek ünnepén pedig a gyulafehérvári temetőben tartott megemlékezésen is, amelyre a papi szeminárium több évtizedes hagyománya alapján a kispapok készítik elő és rendezik a gyulafehérvári köztemetőben nyugvó papok sírjait, köztük a néhai Nagy László, 1901-ben elhunyt papnövendék földi nyughelyét is.

A Kirche in Not nemzetközi katolikus segélyszervezet, amely világszerte a nehéz helyzetbe került keresztény közösségeket támogatja. Célja, hogy a legnehezebb körülmények között is biztosítsa az egyház lelkipásztori szolgálatának és hitéletének fennmaradását.

A szervezetet 1947-ben Werenfried van Straaten premontrei szerzetes alapította. Kezdetben a második világháború után otthonukból elűzött németek megsegítésére vállalkozott, később tevékenységét a kommunista üldözés alatt élő kelet-európai keresztényekre, majd az egész világra kiterjesztette. XVI. Benedek pápa 2011-ben pápai jogú alapítvánnyá emelte.

A Kirche in Not ma 24 országban rendelkezik képviselettel, és évente több mint 5000 egyházi projektet támogat, több mint 130 országban. Segítségével papok és szerzetesek képzését, szerzetesközösségek megélhetését, templomok és egyházi épületek építését vagy helyreállítását, valamint hitoktatási és evangelizációs programokat finanszíroznak.

A szervezet sajátossága, hogy kizárólag adományokból működik, nem részesül állami támogatásban vagy egyházi adóbevételekből.

1960-tól a Kirche in Not munkatársa volt a zetelaki születésű P. Márton Hugó premontrei atya, akit Tiszteletreméltó Márton Áron püspök szentelt pappá 1940-ben. Előbb Belgiumban, majd Németországban volt osztályvezető, később a szervezet római részlegének vezető munkatársaként, illetve főszámvevőjeként tevékenykedett.

Ma, november 2-án van halálának 19. évfordulója, a római Campo Verano temetőben nyugszik.

Forrás: ersekseg.ro

MEGOSZTÁS