Nem könnyű dolog pihenni
A Dekalógusban, Isten Tízparancsolatában továbbhaladva a pihenés napjának a parancsához érkezünk el – kezdte beszédét a pápa. Úgy tűnik első látszatra, hogy könnyű eleget tenni ennek a parancsolatnak, de ez egy téves benyomás. Nem könnyű dolog pihenni, mert van hamis és valódi pihenés. De hogyan ismerjük fel ezeket? – tette fel a kérdést Ferenc pápa.
Az ember soha nem pihent annyit, mint napjainkban, mégsem piheni ki magát
A mai társadalom szomjazza a szórakozást és a nyaralást. A szórakoztatóipar virágzik és a reklámok álomvilágként egy nagy játékparkot kínálnak, ahol mindenki kedvére szórakozhat. Az élet fogalmának súlypontja ma nem annyira a tevékenység és az elkötelezettség, hanem a kiszabadulás. Pénzt keresni azért, hogy szórakozzunk, hogy megelégedjünk. Mintakép a sikerember, aki tág és sokféle teret enged meg szórakozásainak. De ez a mentalitás, miután a szórakozás érzéketlenné teszi, elégedetlenséghez vezet, mert ez a szórakozás nem pihenés, hanem elidegenedés és menekülés a valóságtól. Az ember soha nem pihent annyit, mint napjainkban, másfelől pedig soha nem tapasztalta meg annyira az ürességet, mint most. A szórakozás lehetősége, hogy elutazunk, az üdülőhajók, a kirándulások és még számos egyéb dolog nem adja meg a szív teljességét. Sőt, pihenést sem adnak – tette hozzá szabadon a pápa.
A pihenés napja az Isten öröme minden teremtett dologért
A Tízparancsolat a probléma gyökerét keresi és meg is találja azt, rávilágítva arra, hogy mi is a pihenés. A parancsolatnak van egy sajátos eleme, mert motivációt, értelmezést kínál. Az Úr nevében való pihenésnek van egy pontos oka: „Az Úr ugyanis hat nap alatt teremtette az eget és a földet, a tengert és mindent, ami bennük van; a hetedik napon azonban megpihent” (Kiv 20,11). Ez a szöveg a teremtésre utal, amikor az Úr azt mondja: „Isten pedig látta, hogy mindaz, amit teremtett jó” (Ter 1,31) Így kezdődik a pihenés napja, ami Isten öröme minden teremtett dologért. A pihenés napja a szemlélődés és az áldás napja.
A vasárnap annak a napja, hogy kibéküljünk az élettel
Mi akkor hát a pihenés e parancsolat szerint? – kérdezett ismét a pápa. A szemlélődés és a dicséret ideje ez, nem pedig a kiszabadulásé. Annak az ideje, hogy a valóságot szemléljük és elmondhassuk: Milyen szép az élet! A pihenéssel, mint a valóságtól való meneküléssel a Tízparancsolat szembeállítja azt a pihenést, ami a valóság megáldása. Nekünk keresztényeknek az Úr napjának központja, vagyis a vasárnap központja az Eucharisztia, ami hálaadást jelent. Annak a napja, hogy elmondhassuk az Istennek: Köszönöm, Uram az életet, az irgalmadat, minden ajándékodat. A vasárnap nem arra való, hogy eltörölje a többi napot, hanem hogy emlékeztessen azokra, hogy megáldjuk a napokat és hogy békét teremtsünk az élettel. Ismét szabadon fűzte hozzá a pápa: „Hány embernek van lehetősége szórakozni és mégsem él békében az élettel! A vasárnap annak a napja, hogy kibéküljünk az élettel, mondván: az élet értékes, ugyan nem könnyű, néha fájdalmas is, de értékes.
Isten műve bennünk az, hogy belépjünk a valódi pihenésbe
Isten műve bennünk az, hogy belépjünk a valódi pihenésbe, de ez megköveteli tőlünk, hogy eltávolodjunk az átoktól és annak bűvöletétől. Boldogtalanság felé hajlítani a szívünket, sok-sok elégedetlenkedéssel, ez könnyű dolog. Az áldás és az öröm nyitottságot feltételeznek a jó felé, mely a szív felnőtt mozgása. A jó az szeretetreméltó és soha nem kényszeríti rád magát. Úgy kell dönteni mellette.
Ki kell engesztelődni a saját történetünkkel
A békét úgy kell választani, mert nem hat kényszerítve és nem találunk rá véletlenül. Ahhoz hogy eltávolodjunk a szív keserű sebeitől, békét kell teremteni azzal, amitől menekül. Ki kell engesztelődni a saját történetünkkel, azokkal az esetekkel, amiket nem fogadunk el, életünk nehéz dolgaival. Ferenc pápa ekkor kérdéssel fordult a kihallgatáson résztvevőkhöz: Vajon köztünk kiengesztelődött mindenki a saját sorsával? Ez egy megfontolandó kérdés: Kiengesztelődtem a saját történelmemmel? Az igazi történelem ugyanis nem abban áll, hogy megváltoztatom azt, hanem abban, hogy elfogadom és értékelem, úgy, ahogy van.
Választanunk kell, miként Mária tette
Sokszor találkozhattunk beteg keresztényekkel, akik megvigasztaltak bennünket a nyugalmukkal, amit sem az örvendezőknél sem az élvhajhászoknál nem találtunk. És láttunk alázatos és szegény embereket örülni kicsi kegyelmek fölött az örökkévalóság boldogságával. A szentatya a Bibliából Isten szavát idézte: „Ma tanúul hívom ellenetek az eget és a földet: életet és halált, áldást és átkot tártam a szemetek elé. Így hát válaszd az életet, hogy te is, utódaid is életben maradjatok!” (MTörv 30,19). Ez a választás a Szűzanya Fiat-ja, Igenje, ami nyitás a Szentlélekre, aki Krisztus nyomaiba helyez. Ő pedig a legdrámaibb pillanatokban az Atyának nyújtja át magát és így az út az örökkévalóságba torkollik.
Az élet akkor válik széppé, amikor megnyitjuk a szívünket a Gondviselés előtt
Végül Ferenc pápa az élet szépségéről beszélt. Akkor válik széppé az életünk, amikor elkezdünk jól gondolkodni róla, bármi is történjen velünk. Az élet akkor válik széppé, amikor megnyitjuk a szívünket a Gondviselés előtt, amikor igaznak tartjuk azt, amit a zsoltáros mond: Csak az Úrban pihen meg az én lelkem! (Zsolt 62,2).
Vértesaljai László SJ/ Vatikáni Rádió
