Székelyszentkirályiak gyimesi zarándoklata a Márton Áron-emlékévben

„Minden nép annyit ér, amennyi értéket saját magából ki tud termelni.” (Márton Áron)

0
137

A Márton Áron-emlékévhez kapcsolódva ötvenfős zarándokcsoport kereste fel Gyimesfelsőlok, Gyimesbükk és Madéfalva olyan helyszíneit, amelyek Márton Áron örökségéhez, valamint Erdély keresztény és történelmi múltjához kapcsolódnak. Az út során a résztvevők nemcsak lelki és közösségi élményekkel gazdagodtak, hanem megerősödtek abban is, hogy a püspök örökségét a mindennapokban is tovább kell élniük. Az alábbiakban egy személyes hangvételű beszámolót olvashatnak a zarándoklatról.

A Márton Áron-emlékév különleges meghívás számunkra: nemcsak emlékezni akarunk nagy püspökünkre, hanem életben tartani és továbbadni mindazt, amit hite, embersége és szolgálata jelent népünk számára. Zarándoklatunkkal Márton Áron szellemisége előtt tisztelegtünk, és egyúttal hitet tettünk amellett, hogy öröksége ma is élő és irányt mutató számunkra.

Zarándokcsoportunk 50 lelkes hívőből állt, akiket Kovács Péter Pál helyi plébános és Szikszai Ferenc kántor vezetett. Első megállónk a gyimesfelsőloki Szent Erzsébet Katolikus Líceumnál volt, ahol Berszán Lajos plébános, nyugalmazott iskolaigazgató fogadott. Mesélt az iskola alapításáról, az iskola múltjáról, jelenéről és jövőképéről, a gyimesi hagyományokról.

Gyimesbükkön meglátogattuk a pünkösdkor megnyitott Bethlen-Rákóczi várat és a régió legrégebbi imahelyét, a kontumáci kápolnát. 

Zarándoklatunk utolsó állomása Madéfalva volt, ahol Szentes Csaba polgármester úr – a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Líceum egykori diákja – fogadott. Érdekes és tartalmas bemutatót tartott a gyönyörűen felújított Jézus Szíve-templomban, majd a Szent Anna-kápolnában.

A gyimesi táj szépsége, a szent helyek csendje és történelmünk emlékei arra tanítottak bennünket, hogy a hit nem csupán örökség, hanem mindennapi feladat is. Gyimesfelsőlok, Gyimesközéplok, Gyimesbükk és Madéfalva állomásain megérezhettük, hogy közösségünk ereje az összetartozásban, az egymásért vállalt szolgálatban és a keresztény értékek hűséges megélésében rejlik.

Márton Áron egész életével arra tanított bennünket, hogy emberi méltóságunkat, hitünket és magyarságunkat minden körülmények között őrizzük és bátran vállaljuk. Az emlékév arra hív, hogy ne csupán őrizzük emlékét, hanem szívünkben és tetteinkben is tovább éltessük örökségét.

Zarándokutunk végén hálát adtunk a közösen megélt pillanatokért, és megerősödve tértünk haza abban az elhatározásban, hogy Márton Áron püspök tanítására ne csak emlékezzünk, hanem meg is éljük mindennapjainkban. Zarándoklatainkat folytatjuk, hiszen maradandó élmény maradt mindannyiunk számára.

Ilyés Ildikó