A tusnádi plébánia filiájában, Verebesen a szent őrzőangyalok tiszteletére szentelt templomban szeptember 2-án, vasárnap fél 1-től ültek búcsút, amelynek főcelebránsa Kovács Zsolt csíkszentmártoni plébános volt. A szentmise szónoka, Fülöp Sándor-Szabolcs diakónus homíliájában rámutatott: nem találkozhatunk Istennel, ha nem lépünk be a csendbe, nem válunk mi magunk is csenddé, majd többször is feltette a hallgatóságnak a címben szereplő egyszerű kérdést. „Túlságosan el vagy foglalva? Ha igen, van egy rossz hírem. Soha nem fogod megtalálni életedben Isten akaratát. Egyetlen próféta sem találkozott vele anélkül, hogy ne vonult vissza a pusztaságba, a csendbe.”
Majd leszögezte: a csend nem pusztán a hangtalan létre vonatkozik, hanem a belső állapotot jelenti, majd így folytatta „Túlságosan el vagy foglalva? – ki kell lépned a belső zűrzavarból, hogy megtaláld Istent. A felfordulás, a mindenféle üzletek, és a könnyed élvezetek ellenére Isten csendesen jelen marad. Benned van, mint gondolat, mint szó, mint jelenlét, amelyeknek titkos forrásai Istenben vannak elrejtve.”
Végezetül csendjeink mibenlétére mutatott rá: „A csend általi kifosztottság az embert a gyermekhez teszi hasonlóvá: tiszta, törékeny, ártatlan, védtelen lesz. A csend úgy alakít minket, mint ahogy a kovács megdolgozza a vasat. A semmit nem mondó és kérő szeretet a legnagyobb szeretethez vezet, Isten csendes szeretetéhez. A szeretet csendje hasonlít az angyalok szárnyának suhogására, amikor végrehajtják Isten parancsait. A szeretet csendje megfelel egy teljességnek: két csend, az ember és az Isten csendjének találkozása, amelyek együtt haladnak. Csend nélkül Isten eltűnik a zajban, és ez a zaj egyre gyötrőbb lesz, mert Isten távol van. Ha a világ, ha mi nem fedezzük fel újra a csendet, elveszünk, elmerülünk a semmiben.”
Fotók: Molnár József
