A temesvári Szent György-székesegyházban április 23-án, csütörtökön 11 órakor nyílik meg a MILLENNIUM CSANADIENSE MXXX-MMXXX elnevezésű kiállítássorozat újabb szakasza. A tárlat, amely az 1030-ban alapított ősi csanádi püspökség közel ezeréves fennállása előtt tiszteleg, 2030-ig, a jubileum évéig, minden esztendőben egy-egy időszakot felölelve mutatja be az ősi püspökség, valamint az 1920-as évi trianoni békekötés után a területén létrejött három különálló egyházmegye, a temesvári, a szeged-csanádi és a nagybecskereki püspökség múltját, jelenét. A kiállítást is közösen szervezi a három testvéregyházmegye. Az előkészületekről és a tárlat anyagáról Roos Márton nyugalmazott temesvári főpásztort, a jubileumi kiállítás előkészítő csoportjának koordinátorát kérdezte a temesvári egyházmegye sajtóirodája.
Püspök úr, a tavalyi kiállítás a csanádi püspökség megalapításától, 1030-tól 1552-ig, a török uralom kezdetéig vezette el az érdeklődőket. Az idei tárlat a tavalyi időbeni folytatása?
Igen. Az idei kiállítás a csanádi egyházmegye azon évtizedeit, pontosabban azt a 164 esztendőt öleli fel, amely Temesvár 1552-es elestétől és az egyházmegye teljes területének oszmán uralom alá kerülésétől annak 1716-os felszabadításáig, illetve az 1718. július 21-i pozsareváci békekötésig eltelt.
Milyen intézmények bocsátották rendelkezésre a tárlat anyagát?
Ezúton szeretnénk őszinte köszönetünket kifejezni mindazoknak a magánszemélyeknek és intézményeknek, akik hozzájárultak a kiállításhoz: a Vatikáni Apostoli Levéltár, a müncheni Bayerische Staatsbibliothek / Bajor Állami Könyvtár, a máriaradnai Kolostori és Plébániai Levéltár, a Szeged-Alsóvárosi Ferences Kolostor, a temesvári Muzeul Național al Banatului / Bánsági Nemzeti Múzeum, a Temesvári Római Katolikus Püspökség könyvtára és gyűjteménye.
Milyen anyag tekinthető meg a tárlaton?
A csanádi egyházmegye török uralom alatti évei nagyon mozgalmasnak számítottak. A katolikus hívek és a papok egy része ugyan elmenekült, de valamennyien maradtak is. Az akkori évtizedek valóságát, eseményeit történészek a 19. századtól kezdve egészen mostanáig már feldolgozták, számos könyv és tanulmány jelent meg nyomtatásban. Például az akkori időkben a csanádi egyházmegye területét többször is missziós papok és püspökök járták be, vagy lelkipásztori szolgálatot teljesítettek itt, és rendszeresen írtak jelentéseket a Szentszéknek a kialakult helyzetről. Mindezek a beszámolók megtalálhatók a Szentszék levéltárában. Így hát az anyagot nem volt nehéz összegyűjteni. A tavalyi tárlathoz képest idén több, 36 tábla várja az érdeklődőket. Ami a témákat illeti, igyekeztünk átfogó képet nyújtani az akkori hitéletről és a helyi egyház helyzetéről. Az első táblák a missziós püspökök munkáját, utazását jelenítik meg. A dél-magyarországi egyházmegyék, Pécstől Csanádig, sőt Temesváron túl is, pontosabban a Dráva, Száva, Duna és Tisza folyók között elterülő terület, egészen a Déli-Kárpátokig akkoriban a belgrád-szendrői püspök fennhatósága alá tartozott, mivel a helyi megyés püspököt a törökök nem engedték be az egyházmegye területére. A missziós püspökök alapos beszámolóiból napra pontosan tudjuk, hogy merre jártak és mit tettek: bérmáltak, miséztek, kereszteltek, prédikáltak. Temesvárra először 1572-ben, húsz évvel a vár eleste után, XIII. Gergely pápa megbízásából, a dalmáciai Ston megyés püspöke, Bonifatius Stivanić a Ragusa ferences szerzetes érkezett mint apostoli vizitátor. A megmaradt katolikus hívek lelkipásztori gondozását kezdetben egyházmegyés, később szerzetes papok, főként ferencesek és jezsuiták végezték. A táblákon helyet kap továbbá a török pasák jegyzéke, valamint három temesvári születésű török történetírót is bemutatunk: ‘Alı, az idősebb Ca‘fer pasa pecsétőrét, ʽOsman Ağa-t és Ibrahim Na‘imeddint, aki körülbelül 1702-ben született. Az utolsó paneleket Temesvár és az egyházmegye felszabadításának és a pozsareváci békekötésnek szenteltük, amikor a törökök nem kis fájdalommal jegyezték meg: „Ah, gitdi Tımıșvar elimizden!”, vagyis: „Ó jaj, elveszett számunkra Temesvár!”
Milyen újdonságokkal, érdekességekkel találkozhatnak még az érdeklődők?
Például most kiderült, hogy milyen úton jutottak el a misszionáriusok levelei a Szentszékhez, illetve a válasz Temesvárra. Az egyik útvonal a szárazföldön át vezetett: Róma, Velence, Bécs, Budapest, Arad, Temesvár. A másik út a tengeren át vezetett Rómától Ancona olasz kikötővárosába vagy Velencébe, onnan Dubrovnikba, majd Belgrádon át Temesvárra. A beszámolóból az is kitűnik, hogy a misszionáriusok, főleg a ferencesek jártak Konstantinápolyban is, hogy engedélyt szerezzenek templomépítésre, tatarozásra, adószedésre, egyebekre. Hogyan jutottak el ők oda? Az egyik levélből kiderült, hogy a török szultán katolikus orvosa, bizonyos dr. Vincenzo Timoné volt a közvetítő, aki segített az engedélyek megszerzésében. Persze előfordult, hogy visszatérve a helyi török hatóságoknak is fizetni kellett azért, hogy ezeket az engedélyeket elismerjék. Vagyis kellett a csubuk. Ez is egy új szempont, amely jól jellemzi az akkori helyzetet. Abban az időben így építettek Radnán, Rékáson meg Papdon templomot, de a falun kívül, mert ami a határban történt, azért a helyi török hatóságok már nem vállaltak felelősséget. Rékáson a templomszentelést összekötötték a papszenteléssel meg a primiciával. Azt is érdemes megemlíteni, hogy az 1579-es esztendő folyamán három fiatalember gyalog indult útnak a csanádi egyházmegyéből a távoli Leleszbe, a mai Szlovákia délkeleti részén lévő prépostságba, ahol az akkori megyés püspök, Melegh Boldizsár lakott, hogy őket pappá szentelje. Ezt egy környékbeli jezsuita páter naplófeljegyzéséből tudjuk. Beszédes példája ez az akkori papok önfeláldozó szolgálatának, akik kitartottak a kevés számú hívő mellett. Az olaszországi Loretóban is volt egy kollégium, ahol a csanádi egyházmegyéből érkezett fiatalok is tanultak. Ugyanakkor, mivel kevés volt a pap, majdnem mindegyiküknek voltak világi segítői, az úgynevezett licenciátusok. A plébánostól kapott alapképzés után a megyés püspök levizsgáztatta őket, majd a plébániákon és filiákban prédikáltak, kereszteltek, asszisztáltak a házasságkötéseknél, valamint tanítottak a katolikus iskolákban, és így fenntartották a katolikus hitéletet a közösségekben. Gyakorlatilag a külföldi, idegen missziós püspökök, valamint a helyi papok és világiak áldozatos munkájának, helytállásának köszönhető, hogy azokban a zűrzavaros időkben megmaradt a katolikus hit ezen a vidéken. Ugyancsak a missziós püspök beszámolójából derült ki az is, amiről a történészek már egy ideje vitatkoztak: hány tornya volt a csanádi székesegyháznak? Nos, Mato Benlić püspök így ír: „A Canad-i (csanádi) püspök székesegyháza (vescovo Canadiensi!) szép templom (è stata bella chiesa) négy harangtoronnyal (campanile), jelenleg azonban részben mecsetként, részben pedig az erőd gabonaraktáraként (granaro) használják.”
Püspök úr, mikor kezdődött az idei tárlat anyagának összegyűjtése?
Ez gyakorlatilag folyamatos munka, mondhatnám akár, hogy már évtizedekkel ezelőtt kezdődött. Amikor ugyanis a kutatásaim során véletlenül rábukkantam itt-ott valami érdekességre, azt számon tartottam, feljegyeztem magamnak.
Milyen program szerint tekinthető meg a kiállítás?
A MILLENNIUM CSANADIENSE MXXX-MMXXX kiállítás második szakaszának megnyitója április 23-án, csütörtökön 11 órakor lesz a temesvári Szent György-székesegyházban. Terveink szerint a kiállítás július végéig ugyanitt, a székesegyházban várja az érdeklődőket, ezt követően Szegedre szállítjuk.
Köszönjük a beszélgetést!
