Szentegyházasfalu határában, a Cserealjának nevezett kimenő emelkedőjére egészen a Cseretetejéig 15 stációs keresztutat állított az egyháztanács. Az összefogás csodája az, hogy egy pár év alatt sikerült kivitelezni ezt a megváltásra mutató keresztény imádságos teret. A megfelelő faanyagot beszerezni, keresztekké faragni, pléhtetővel ellátni, az elkészített keresztek fáját megírni és kezelni több hónapos munkát igénybe vevő folyamat volt.
A Mária-úti helyszínen az első feladat a talapzatok elkészítése volt. A múlt esztendő szeptemberében megöntötték a keresztek talapzatát, idén március idusán pedig a keresztek is a helyükre kerültek. Ünnepélyes megszentelésükre március 21-én, szombaton került sor egy több mint másfél százas hívőcsoporttal.
Az áldó ima elhangzása után közösen végeztük el az első keresztúti ájtatosságot. Ez a hely mostantól a csoportosan vagy magánszemélyként erre jövő(k) számára alkalmul szolgál az elcsendesedésre és az elmélkedő imádságra, mivel a keresztek, bárhol legyenek is, a templommal és a temetővel együtt megszentelik a tájat (vö. Erőss Alfréd, Lelkipásztori néprajz, 127.) Az itt áthaladó olvasva a stációk feliratát, szembesül önmagával, s arra a kérdésre keresi a választ: hogyan viszonyul ő, erre az emberért önmagát feláldozó isteni szeretetre? Az imától más lesz ez az útszakasz, mert érezhetővé válik az Úr Jézus ígérete: „Én meg ha majd felmagasztaltatom a földről, mindenkit magamhoz vonzok.” (Jn 12,32) Ezért van különös élménye a keresztútjárásnak, mivel az nem egy halott emléke előtti tisztelgés, hanem elmélkedve szemléljük Krisztus urunk szenvedésének és kereszthalálának eseményeit. Közben pedig átjár az élő Krisztus szeretete és a Szentlélek elevenítőereje, hogy ki-ki megkapja azokat az kegyelmeket, amelyekkel helyt kell állnia még a szenvedésben is, követve a kereszthordozó Krisztust.
Így teljesedik be mindaz, amit a II. vatikáni zsinaton a Nostra Ætate dokumentum 4. pontjában megfogalmaztak: „úgy kell beszélni Krisztus keresztjéről, mint Isten egyetemes szeretetének jeléről és minden kegyelem forrásáról.” Általa lesz jövőbe mutató a keresztútunk állítása, amely tanít Isten végtelen szeretetéről, aki „úgy szeretette a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz Benne, az el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 2,16) Isten szeretete tud megtartani, hogy belé helyezett élő hittel tudjuk vállalni, mindazt, amit ő megkíván tőlünk. A keresztútjárásból merítsünk erőt az Örökkévalókról szóló tanúságtételhez.
Koncsag László szentegyházasfalvi plébános
