Szent II. János Pál pápa 1997-ben nyilvánította február 2-át, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét a megszentelt élet világnapjává. Mivel a megszentelt élet az evangéliumi tanácsokra épül, azokat követi, vagyis a tisztaság, szegénység és engedelmesség kapja a fő szerepet, tavaly arra a kérdésre kerestük a választ, mit csinál egy szerzetes egész nap. Ezúttal pedig Jozefa-Terézia OCD nővért kértük arra, ossza meg velünk és a kedves olvasókkal a gondolatait arról, mi által lehet vonzó a szerzetesi élet egy fiatal számára, mi vonzza az embereket a közösséghez.
Hogyan lehet vonzó a szerzetesi élet a fiataloknak?
Ahogy én a Kármel klauzúrájából érzékelem a világot, azt látom, hogy társadalmunkat a nagy bizonytalanság, talajvesztettség, relativizmus, szubjektivizmus és mindennek a kimagyarázhatósága, megkérdőjelezése jellemzi. Ha az ember lába alatt megkérdőjelezik a talaj stabilitását, hogyan merjen rá építeni? Egy fiatalnak céljai, távlatai, álmai kell legyenek, de nem illuzórikusak, hanem kivitelezhetőek. A jövő megalapozásához szilárd, biztos pontokra van szükség, objektív igazságokra, amelyet szubjektív módon lehet kibontakoztatni. Szerintem egy mai fiatal hitelességet, bizonyosságot és olyan célt keres, amelybe érdemesnek látja befektetni erejét, képességét, egész valóját. Ha ezt elveszik tőle, marad az illúzió: a virtuális valóság, a kábítószer meg a csalóka élvezetek, amelyek derékba törik fejlődését, aztán lerombolják személyiségét, és jön a tragédia.
Azt gondolom, hogy bármilyen szerzetesrendhez is tartozzék valaki, az első és legfontosabb, amit meg kell élnie, az a hitelesség. Nem azért akarok jó szerzetes lenni, hogy rendünk reklámja legyek, hírnevem, pozícióm stb. legyen, mert ez már önmagában ellene mond a Krisztus-követésnek. Fel kell tennem két kérdést. Az első: miért, kiért lettem szerzetes? A másik kérdés: miért, kiért maradtam még mindig szerzetes?
A mi Urunk kiüresítette önmagát, emberré lett, mindenben hasonlóvá lett hozzánk, a bűnt kivéve. Alázattal, ingyenes szeretettel és önmaga teljes odaajándékozásával adott nekünk örök életet. Ahogy Kis Szent Teréz mondja: nem akarok félig-meddig szent lenni, hanem egészen. Szent Illés próféta – aki a kármeliták szellemi ősatyja – ma is megkérdezhetné: meddig akartok kétfelé sántikálni? Ha az Úr az Isten, akkor őt szolgáljátok!
Nem lehet Istennek is, a világ ízlésének is megfelelni. Nem lehet Istent is keresni és önmagunkat is, mert lelki szkizofréniába kerülünk, az pedig maga a hiteltelenség és a halál útja. Szent Pál apostol azt vallja: „amíg emberek tetszését keresem, nem lehetek Krisztus szolgája” (Gal 1,10), illetve „nem az a megbízható, aki magát ajánlja, hanem akit az Úr ajánl” (2Kor 10,18).
Ahhoz, hogy valaki hiteles szerzetes legyen, első lépcsőfok, hogy emberséges ember legyen, ne pedig egy szektavezér, fakír, celeb, farizeus vagy ehhez hasonló, hanem ember a maga valóságában, saját értékeinek és árnyékainak elfogadásában, és ezáltal mások megértésében és elfogadásában. Egyszer jó embernek kell lennem, azután lehetek jó keresztény. Ez nem merül ki a vallási kötelezettségek teljesítésében, hanem a hit tudatos megélésében, a keresztség szentségének naprakész kamatoztatásában: az engem szerető, meghívó jóságos Isten keresésében és szeretet-válaszomban, amely embertársaim felé is megnyilvánul, mégpedig önzetlenül, érdek nélkül! Erre épül a szerzetesi önátadás, a Krisztushoz tartozás. Ő hívott meg, neki szenteltem az életemet, és őt kell adnom másoknak, mert az embereknek Jézus Krisztusra van szükségük, aki a mi Megváltónk, a mi Szabadítónk, a mi Üdvözítőnk és végső beteljesülésünk.
Ahhoz, hogy a szerzetesi élet vonzó legyen, fontos és elengedhetetlen, hogy Szentlélek-hordozó legyen az Istennek szentelt személy. Ezt már az ókeresztény szerzetességben is megfogalmazták. Ha ez valóban így van, az emberek észreveszik, anélkül, hogy bármivel felhívnák a figyelmet, mert a Szentlélek vonzza a lelkeket. A magyar közmondás is úgy tartja, hogy jó bornak nem kell cégér.
Szentlélek-hordozó csak az lehet, aki legyőzte önzését, és mindene a jó Isten dicsősége. Ezért szolgálja mások üdvösségét, és Krisztus szívével szereti embertársait. Egy szemlélődő szerzetesnő esetében az imádság szolgálata, imaéletté alakulása mások üdvéért is van. Ez a Kármelben a missziós dimenzió: lángoló szívvel imádkozni mindenki üdvösségéért. Így az Úr Jézusért és embertársaiért meghozott kisebb-nagyobb áldozataink ugyanazon Szentlélek ajándékaiból fakadnak. Az ilyen szerzetes életteli, még küzdelmei közepette is sugározza a fényt, mint Szent Terézia anyánk, Keresztes Szent János atyánk, Kis Szent Teréz, vagy a mindenki által ismert Kalkuttai Szent Teréz anya.
Természetesen a média eszközei is segíthetnek egy fiatalnak a keresésben, tájékozódásban, de a belső vonzás csak és kizárólag a Szentlélek műve. Másfajta kíváncsiságok legtöbbször nem időtállóak.
Mi vonzza oda egy adott közösséghez az embereket?
Közösségünk kápolnájába, vendégrészébe az imádkozni vágyók, az elcsendesedésre és Istenre szomjazó személyek térnek be. Leteszik terhüket és felfrissülnek az Úrban, hogy az élet keresztjét több erővel tudják hordozni. A hívek visszajelzéséből gyakran az szűrődik le, hogy öröm számukra, hogy egy konkrét imádkozó közösséggel bekapcsolódhatnak az egyház imájába. A liturgia és a belső ima által megtapasztalhatják a közösségi és személyes találkozást a jó Istennel, valamint átélhetik Isten jelenlétét, békéjét. Kérdéseikre gyakran kapnak világosságot a szívük mélyén élő jó Istentől. Ugyanakkor ránk bízzák imaszándékaikat: kéréseiket és hálájukat, örömeiket és aggodalmaikat, fájdalmaikat és tanúságtételeiket arról, miként cselekedett az Úr az életükben.
Azért is szoktak felkeresni minket az emberek, mert meg akarnak tanulni imádkozni. Az Úrral való hiteles találkozásra vágynak, és nem kétes spirituális utakon járni, amelyet a New Age és okkultizmus kínál, és amelynek sokszor sötétség a vége.
Gyakran keresnek fel más felekezetű keresztény testvéreink is ugyanezért: az imádság, a csend, az Úr jelenlétében való megpihenés és töltekezés céljából. Kevesebben vannak, akik csak puszta kíváncsiságból térnek be kolostorunkba.
Tavaly volt egy érdekes tapasztalatom, amikor egy diákcsoport azért kereste fel kolostorunkat, mert valóságos, élő apácával akartak találkozni. Filmeken, sőt horrorfilmeken már láttak ilyen alakokat, de kíváncsiság ébredt bennük, hogy a valóságban ez milyen? Nagyon díjaztam a bátorságukat és az igazságkeresésüket. Aztán hálát adtam az Úrnak, hogy a görbe vonalakon is tud egyenesen írni. Azt mondták, még visszajönnek. Tehát ilyen tapasztalat is van. A reklámot nem mi csináltuk, de az Úr felhasználta. A többit ő Szent Felségére bízzuk. Szent Terézia anyánk azt mondja: minél tökéletesebbek lesznek a nővérek, annál kedvesebb lesz imádságuk az Úr előtt, és annál inkább lesznek felebarátaik javára. Ha a nővérek megteszik a maguk részét az Úr szolgálatában, akkor az Úr sem fogja cserben hagyni. És valóban, őt sem hűségben, sem nagylelkűségben, sem egyéb jóban nem lehet felülmúlni. Tehát tartani kell a mennybe vezető irányt, terézi eltökélt elszántsággal.
Jozefa-Terézia OCD nővér, Marosszentgyörgy, Kis Szent Teréz-Kármel
Az írás megjelent a Vasárnap 2026/5-ös számában.
