A Zárdatemplom őrei csapat a szatmári irgalmas nővérekhez kopogtatott be, hogy a helyi elöljáró, Szabó Rita FCSVP meséljen nekik a rend múltjáról és jelenéről. A történelmi időkben kalandozva számos érdekességre is fény derült, és a jó hangulatú beszélgetés után a rend életének egyes mozzanatait megőrző felvételeket is megnézhettek a fiatalok. Az elhangzottakat, illetve a látottakat osztják meg az alábbiakban olvasóinkkal is.
A szatmárnémeti Zárdatemplom és az ahhoz kapcsolódó intézmények története nem pusztán épületek vagy évszámok krónikája, hanem egy olyan női közösségről is szól, amely évtizedeken át csendes, mégis meghatározó szerepet játszott a város vallási, oktatási és szociális életében. A Zárdatemplom nővérei mindennapjaikat az imádság és a kétkezi munka határozta meg.
A rend alapjait 1842-ben Hám János püspök rakta le, amikor felismerte az egyházmegye súlyos hiányosságait a leánynevelés, a betegápolás és az idősgondozás területén. A cél egy olyan női közösség létrehozása volt, amely egyszerre vállal lelki és gyakorlati feladatokat. A szatmárnémeti zárda egyik leghangsúlyosabb tevékenysége a leányifjúság nevelése volt. A templom folytatásában idővel felépült a leányiskola, amely korszerű oktatást biztosított a város és a környék lányai számára. (Az épület a mai Ioan Slavici-líceum helyén volt.)
A fejlődés itt nem állt meg: a rend létrehozta a tanítóképző intézetet, amely Erdélyben az első ilyen intézmény volt. Az intézet szakképzett, hivatásukat elkötelezetten végző tanítónőket adott az országnak.
A nővérek napjai a közös imádság köré szerveződtek, ám az imát mindig munka követte. Saját erejükre támaszkodva vezették a zárda mindennapi életét: elvégezték a háztartási munkákat, főztek – akár 600 főre is napi szinten, gondozták a kertet és az ott tartott állatokat, valamint ellátták az épületek fenntartásával járó feladatokat is.
Kiemelkedő szerepet kapott a betegápolás is. A nővérek már a kezdetektől fogva foglalkoztak betegek gondozásával, később pedig intézményes keretek között is részt vettek az egészségügyi ellátásban és az idősek ápolásában.
Az szatmári irgalmas nővérek önállóságát és kreativitását jól mutatja, hogy saját egyházi varrodát működtettek. Itt készültek az oltárterítők, mise- és ministránsruhák, valamint az ünnepi antipendiumok, amelyek közül néhány ma is használatban van. A termékek nem csupán liturgikus tárgyak voltak, hanem a rend kézműves hagyományainak hordozói is.
Emellett a zárdában ostyasütőde is működött, amely a templomi liturgia ellátását szolgálta. A nővérek mindezt saját munkájukkal biztosították, külső segítség nélkül.
A templom fejlődése szorosan összefonódott a nővérek növekvő közösségével. A kezdetben csak vasárnapi szentmisékre nyitott templomot a hívek számának növekedése miatt bővíteni kellett. A nővérek lakó- és nevelőépületei a templom két szárnyában kaptak helyet, így az imádság és a munka együtt találkozott a mindennapi élettel.
A Zárdatemplom őrei
A fekete-fehér felvételek a szatmári irgalmas nővérek rendjének archívumából származnak.
A színes felvételeket a Zárdatemplom őrei készítették.
