Kolozsváron mutatták be a Via Sacra zarándokútikönyveket

0
285

Újabb könyvbemutatónak adott otthont az Ars Sacra Claudiopolitana Egyházművészeti Kiállítótér Kolozsváron. Az eseményen ismertették azt az ötkötetes sorozatot, amely Lourdes, Fatima, Međugorje, Assisi és Róma kegyhelyeit mutatja be. Az útikönyvek nemcsak gyakorlati útmutatót, hanem lelki iránytűt is kínálnak az útra kelőknek. 

A bemutatón László Attila kolozsvári főesperes-plébános köszöntötte a jelenlévőket, kiemelve, hogy volt szerencséje az öt zarándok helyszínből négy helyen is járni. A találkozás célja az volt, hogy az este végén mindenki azzal az érzéssel induljon haza: várom a következőt.

„Állandó zarándokúton lenni – nemcsak földrajzi értelemben, hanem az egyház és a saját életünk mindennapjaiban is” – fogalmazott Bőjte Csongor, a Verbum kiadó igazgatója köszöntőjében.

A sorozat megszületésének történetét Budai András, a Via Sacra utazási iroda vezetője idézte fel. Mint elmondta, az első gondolat egy római zarándokútikönyv volt, amelyből végül egy teljes sorozat nőtt ki. Az évek során különböző szerzők és kegyhelyek kapcsolódtak be a munkába, Lourdes-tól Fatimán és Međugorjén át egészen Assisiig és Rómáig. A közös cél végig az maradt: zarándok szemmel bemutatni az ismert helyeket, egyszerre gyakorlati és lelki útmutatást adva az útra kelőknek.

Koncz Attila a zarándoklat mélyebb értelméről beszélt. Kiemelte, hogy a zarándoklat „vallási univerzálé”, amely minden korban és kultúrában jelen van, ám jelentése folyamatosan változik. A három nagy Mária-kegyhely, Lourdes, Fatima és Međugorje szerinte szoros lelki egységet alkot.

Török Csaba Rómáról szólva arra hívta fel a figyelmet, hogy az örök város egyszerre múlt és jelen, pogány és keresztény örökség. A római kötet ezt a kettősséget mutatja meg, sétákra felfűzve a város spirituális és történelmi arcát, külön figyelmet szentelve a magyar vonatkozásoknak.

Kuzmányi István a sorozat képi világára fektette a hangsúlyt a bemutatójában. Kiemelte: a könyvek fotói nem puszta illusztrációk, hanem a zarándoklét vizuális lenyomatai.

Az est végére világossá vált: ezek a kötetek nem csupán útikönyvek, hanem meghívások az útra kelésre és az elmélyülésre.

Az eseményen elárulták, hogy további kötetek kiadását tervezik, sőt a következő kötet összeállítása már folyamatban is van. A könyvek következő bemutatója Nagyváradon lesz.

A sorozat kötetei hamarosan elérhetők lesznek kiadónk webáruházában is!

A rendezvényről készült videóriportunk itt érhető el: