Más „szemével” látni a világot a maga dinamikus voltában – ezt adta számunkra a televízió. A történelemben a mozi és később a TV megjelenéséig nem volt lehetőség arra, hogy vizuális élményt kapjunk egy más helyen történt eseményről: nem egyszerűen egy állókép formájában, hanem a mozgás megjelenítésével. A nyelv kialakulása és a történetmesélés évezredes múltra tekint vissza, ami közvetített számunkra a világ többi részéről, de ezeket az ember csak elképzelte, saját tapasztalatai alapján próbálta elméjében valamiként rekonstruálni a hallott történeteket, de a televíziózással empirikus élménnyé válhatott a miénktől teljesen eltérő nézőpont befogadása. Ma már annyira magától értetődő és megszokott számunkra, hogy a mások által közvetített „valóságot” saját valóságunkként fogjuk fel, hogy az iménti gondolatot kimondani, leírni szinte megvilágosító erejű. A televíziózás teljesen átformálta az emberi tapasztalatainkat, és tömegmédium jellegének köszönhetően egész társadalmunkat – erre is emlékeztet az ENSZ által bevezetett televíziózás nemzetközi napja, amelyet világszerte ma, november 21-én ünnepelnek.
A képernyőn keresztül közvetített valóságábrázolás azóta teljesen felülírta a világról szerzett tapasztalatainkat és tudásunkat. A közelmúltig a személyes tapasztalat volt a világról szerzett tudásunk alapköve, az érzékszerveinken keresztül szereztünk tudomást a körülöttünk levő világ dolgairól, ami fizikailag eléggé behatárolt. Csak a közvetlen környezetünkről tudunk így tudásra szert tenni. Ugyanakkor a mások által elmondottakból közvetve is szerezhetünk információt, de ennek belsővé tételében a fantáziánk, a kreativitásunk és korábbi tapasztalatunk, tudásunk szab határt. A televízióval közvetített mozgóképek által ez megszűnt, saját szemünkkel láthatjuk az Antarktisz(ról készült videófelvétel)t, a legegzotikusabb országokat, helyszíneket, embereket. A televízió elterjedése óta ma már ez tovább fejlődött, a képernyő a bútorról a zsebünkbe került, a közösségi oldalak pedig lehetővé tették, hogy emberek milliói juttassák el az általuk gyártott reprezentációkat milliárdok számára. Ma pedig már ott tartunk, hogy a mesterséges intelligenciával sosem volt helyekről, sosem létezett személyekről látunk temérdek tartalmat, s ma már nem a valóságot látjuk közvetítve a digitális eszközeinken keresztül, hanem egy szintetikus világot, ami ugyan sokszor valóságosnak mutatja magát, de egyre kevesebbszer az.
Ebben a világban okos a telefonunk, a televíziónk, a hűtőnk, a kávéfőzőnk, a szemetesünk, és mesterséges intelligenciával (MI) íratjuk a házinkat, az ebédünk receptjét, MI áll a filmválasztásaink hátterében, a hírfolyamaink összeállításában, a hitelbírálati rendszereinkben, az okostelefonunk hátterében… De vajon mi hogy állunk az okossággal és az intelligenciával? S hát a bölcsességgel? A világról egyre többet tudhatunk a televízió, az okoseszközök, a közösségi oldalak segítségével, de vajon a megszerzett információ óhatatlanul bölcsebbé is tesz? Ez aligha automatikus következmény.
Minden év november harmadik csütörtökje a filozófia világnapja az UNESCO kezdeményezésére, ami idén épp tegnapra, november 20-ára esett. Az ógörög φιλοσοφία, vagyis philoszophia a bölcsesség szeretetét jelenti, ami a világegyetem, a természet, az élet okával és céljával foglalkozik, miközben a megismerés révén törekszik minél mélyrehatóbb tudásra szert tenni. Szerteágazó kérdésfelvetése révén a legnehezebb vagy sokszor teljesen meg nem válaszolható kérdésekre keresi a válaszokat. A technológiai és természettudományos fejlődés inspirálja a kortárs filozófiát, ezek eredményeit, szemléletét is igyekszik magáévá tenni. A kérdés viszont, hogy az ember, akit egyre inkább körbeölel a technológiai világ, még törekszik-e a bölcsesség megszerzésére, vagy megelégszik az okos és intelligens eszközökkel, az azok nyújtotta kényelemmel, ami hosszú távon szellemi lustasághoz vezethet.
Minél okosabbak a tárgyaink, minél több területen jelenik meg a mesterséges intelligencia, az ember annál kevesebb alkalommal érezheti szükségét az önálló gondolkodásnak. Bár paradox módon soha nem látott mennyiségű tudás áll a rendelkezésünkre, mégis mintha egyre jobban elveszítenénk a bölcsesség szeretetét. A praktikus okosságok, a mesterségesen megalkotott intelligenciaformák egyértelműen megkönnyítik az életünket, és a világról szerzett tudásunkat is jelentős mértékben gazdagíthatják, de utóbbihoz nekünk is energiát kell befektetnünk. Ha az MI-t és az okoseszközöket csak arra használjuk, hogy megspóroljuk a „munkát”, a gondolkodást, azzal egyre távolabb kerülünk a sokkal mélyebb bölcsességtől. Okosan használva viszont ezek az eszközök segíthetnek egyre mélyebben és mélyebben megértenünk a világot és benne a helyünket. Rajtunk áll, hogy melyik utat választjuk.
A bölcsességként fordított sophia eredetileg mesterségbeli tudást, ügyességet jelentett. Homérosznál például még az ügyes ács tudását jelentette. Keresztényként eszünkbe juthat egy kétezer évvel ezelőtt élt ács, aki a nyilvános működését megelőzően nevelőapja mellett sajátította el az ácsmesterséget. A mesterségbeli tudáson túl viszont életével egy sokkal mélyebb bölcsességről tett tanúbizonyságot, amely mind a mai napig irányadó és kapaszkodó a mindennapokban, az emberi élet számára. Ha az ő szemével tudnánk látni a világot és benne magunkat, olyan mértékben mélyülhetne a világról és az életről szerzett tudásunk, amit sem a TV, sem az okoseszközök, sem a mesterséges intelligenciák nem adhatnak meg számunkra.
