Az ifjúság világnapját Krisztus király napján ünnepeljük, amely egyben az egyházi év utolsó vasárnapja. Ebből az alkalomból fiatalokkal foglalkozó szervezeteket kértünk arra, hogy tekintsenek vissza elmúlt évük kiemelkedő mozzanataira, és fogalmazzák meg, hogy milyen alapokra építették a programjaikat. Most a marosvásárhelyi Jezsuita Udvar elmúlt évébe nyerhetnek bepillantást.
Marosvásárhely központjában, a Köteles Sámuel utcában található a Jezsuita Udvar, amely szinte észrevehetetlen a járókelők számára, elvegyül a többi épület között. Ám ha a látogató belép az udvarra, feltárul előtte a kétszázötven éves, kicsiny minorita templom, a hozzá tartozó kolostor, és ezzel átellenben a kollégium épülete. Napközben be lehet térni a templom csendjébe, vagy meg lehet pihenni a gesztenyefák árnyékában.
A Jezsuita Udvarhoz három intézmény tartozik: az egyetemi lelkészség, a kollégium, illetve a székelybői Szent Ignác Ház, mely elcsendesülésre, lelkigyakorlatozásra ad teret. Az itteni munkát áthatja a Szent Ignác-i lelkiség, mely segít felfedezni Istent a hétköznapiban, az emberi valóságban. Emiatt nagy figyelmet szentelünk a befelé figyelésnek, az önreflexiónak és a csendnek. Több diákkal találkozunk, akik kiégnek, elfásulnak az egyetemi tanulmányaik közben, keresik a kapcsolódást magukhoz, a jó Istenhez. Ebben szeretnénk társaik lenni, hogy mélyebben megismerjék magukat, erőforrásaikat, kapaszkodóikat, és figyelmük egyre inkább felszabaduljon arra, amiben Isten álma szerint ki tudnak bontakozni.
Tevékenységünk és energiánk nagy része az orvostanhallgatók kísérésére irányul. Ők azok, akik orvosként naponta húsz-harminc beteggel fognak találkozni, és akiknek a társadalmi szerepük és felelősségvállalásuk igencsak jelentős. Az egyetemi képzés nem terjed ki a mentális egészségük megőrzésére, a szeretetteljes attitűd elsajátítására, illetve a kommunikációs készségeik fejlesztésére. Ezt próbáljuk kis csoportokban erősíteni: kommunikációs műhelyek, önismereti, szupervíziós, mentorprogramos csoportok szervezésével. Fontosnak tartjuk, hogy olyan kis közösségek alakuljanak, ahol barátságok születnek, ahol megtartva érzik magukat, egymást tudják támogatni. Azt keressük, hogy mi az, ami felszabadíthatja a kreatív energiát, megtalálják a saját hangjukat, rátaláljanak arra, ahol tehetségesek, és erejükkel másokat tudnak szolgálni.
Az egyetemi kollégiumunkban ötven hallgató él. Nyolc lakóközösség van, lakásonként öt-nyolc fővel. Az itt lakásuk alatt a diákok fejlődhetnek a szerető kommunikációban, a konfrontáció tanulásában, a döntéshozatalban. Különféle helyzetekben, tevékenységekben próbálhatják ki magukat. Minden lakóközösség kap egy-egy kísérőt – közülük legtöbben fiatal orvosok –, akik a hallgatókat személyesen is kísérik. A kollégium célja, hogy olyan szolgáló vezetők kerüljenek ki, akik felfedezve Istentől kapott adományukat, hazatérve szolgálni tudják mikro-, illetve makroközösségüket. Ezt kicsiben itt gyakorolják: egymást tanítják, programokat szerveznek, növekednek az önismereti folyamatban.
Mindennek a hordozója, fő irányultsága az istenkapcsolat mélyülése. Annak megtapasztalása, hogy Istent barátjuknak tekinthetik, életüket vele összefüggésben tudják szemlélni, és kialakul egy eleven kötődés, ami megtartja őket a különféle élettapasztalatokban. A fiatalok nagyon érzékenyek a sallangra, arra, ami nem autentikus, ezért együtt keressük a letisztultságot és az egyszerűséget. Engem, egyetemi lelkészt is segítenek rátalálni arra a nyelvezetre, ami nem dagályos, elvont, hanem a lényegre fókuszál, és a konkrét élethelyzetekben keresi Isten működését. Tapasztalatom alapján a vallásgyakorlat átalakulóban van, ami minket is megtérésre hív: nemcsak új, fiatalos, modern formák keresésében, hanem főképpen abban, hogy mi magunk megerősödjünk hitünkben, és egy olyan kapcsolatot éljünk meg a jó Istennel, ami valódi erőforrás, támasz, meghittség, egységtapasztalat lehet számunkra.
András Csaba SJ
Az írás megjelenik a Vasárnap 2025/47-es számában a Fókusz-összeállítás részeként (összeállította: Szász István Szilárd)
