A Vallásszabadság Háza adott otthont kiadói főszerkesztőnk, a Keresztény Szó felelős szerkesztője, Bodó Márta prózakötete bemutatójának. A zsúfolásig megtelt közösségi tér a szerző barátait, ismerőseit, továbbá írásainak olvasóit fogadta be – és amint a végén megtudhattuk, az általa vezetett Szent Mihály-nőszövetség népes küldöttsége is jelen volt.
Aki volt már olyan helyzetben, hogy szélesebb nyilvánosság előtt kellett fellépnie, beszédet mondania, talán ismeri a dilemmát: mi nagyobb kihívás, ismerősök vagy ismeretlenek előtt beszélni, vallani, képviselni valamit… Minden bizonnyal felmerülhetett ez a szerzőben is, de ha netán bármilyen okból kifolyólag lámpaláza lett volna is, a közönség ebből mit sem érzékelt.
A bemutatóra, a könyvvel és szerzőjével való párbeszédre egy rövid társművészeti ráhangoló után került sor. Előbb Sinkó Ilka, a Sigismund Toduță Zenelíceum diákja énekelt Kodály- és Ádám Jenő-népdal feldolgozásokat, majd tanára, Török Szilvia tolmácsolásában ismerkedhetett meg a publikum egy kolozsvári zeneszerző, Farkas Ödön modernebb művével. (Zongorán kísérte őket az intézmény oktatója, Adela Pleșca.) Albert Csilla, a kolozsvári magyar színház művésze egy általa választott írást olvasott fel az Újratervezés című kötetből (Exit Kiadó, Kolozsvár, 2025). A November 1. című írás sokak számára torokszorító élményt dolgoz fel – bár gondolhatnánk a cím alapján az embert élete folyamán érő fájdalmas veszteségekre is, és valóban, nem is tévednénk nagyot, a téma még ennél is mélyebbre megy, a házsongárdi „sírlopásokig”, a jelen múltat bármi áron eltemető és felemésztő energiájára figyelmeztet a történet, persze, csak áttételesen, hiszen az alkotástól távol áll bármiféle moralizálás vagy oktalan jajgatás. Az egyszerű emberek történetén, megélésén keresztül meséli el a kincses város elmúlt évtizedeinek egyik-másik eseményét.
A kötetet méltató Egyed Emese költő, professzor is rámutatott, a rendkívül sokoldalú szerző első olyan prózakötetét tarthatja kézben a publikum, amely valóban irodalmi eszközökkel operál – és nevel ezek által. A könyv lapjain megelevenedő történetek lírai énje olyan dolgokat mesél, amelyek apró mozaikként építik fel a történelemnek nevezett entitást – hangzott el, és a könyvet forgatva hozzátehetjük: mint ahogy a huszadik-huszonegyedik század maga sem csupa vidámság, szépiába csomagolt nosztalgia, úgy a sztorik maguk sem ebből építkeznek, vagy ha mégis megjelenne valami efféle stíluseszközként, a következő bekezdés vagy oldal erősen árnyalja vagy újrakeretezi az olvasottakat. A múlt régmúltba csap át, a lírai jelenbe beóvatlankodik valami távoli történés, és így hajtják előre az elbeszélést. Ha a kötetet kézbe vesszük, megállapíthatjuk, sílusuk némiképp emlékeztet Bálint Tibor Zokogó majmára, erősen (ön)reflexívek, nem finomkodnak és végképp nem beszélnek félre, amúgy Böskésen, hanem a kritikus (gyermeki) perspektíva érvényesül, amely elől nem lehet elhallgatni semmit: legfőképp a bűnöket, tévedéseket, a szeretet hiányhelyeit…
A kötet illusztrációit a könyvet ismertető és a szerzővel beszélgető Egyed Emese is kiemelte: Darvay Tünde érzékeny perspektívája és grafikáinak finom részletei kísérik a történetet, de mint illusztrációk, nem tolakodnak előtérbe. Fontosak a hasonló szövegkiegészítő elemek, hiszen mindannyiunk gyermeki lelke először a képeket pörgeti végig, azután következnek a bötűk’.
A Bodó Mártával való beszélgetés felvillantott régi valóságokat: az iskolákat, ahová járt, a moldvai tanárság éveit, a hit mint életstílus realitásait, amelyek inspirálták irodalmi prózáját, és minden bizonnyal sok kérdés is lett volna még, említésre méltó és érdemes témák, azonban az időkeret nem biztosított minderre lehetőséget. Ám ahogy Egyed Emese fogalmazott: „Fogsz te még regényt írni.” – Nos a kíváncsiaknak alighanem meg kell várniuk azt a kiadványt. Reméljük, az első mondatok már le is kerekedtek…
