Családias hangulatban telt az idei PihentetŐ, amelyet október 24–26. között tartottak a szelterszfürdői Boldog Özséb Ifjúsági Házban. Az idei esemény célja az volt, hogy a 2025-ös Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség (FIF) programjaiban szolgáló fiatalok a mindennapok forgatagában megpihenjenek, időt szánjanak a maguk elcsendesedésére, illetve a jó Istenre való ráhangolódásra is.
Az esemény péntek délután vette kezdetét ismerkedős játékkal, majd társasjátékesttel folytatódott. Az aktív tevékenységeinket esti imával és hálaadással zártuk, ezt pedig filmnézés követte, amelyet utána eszmecserével fejeztünk be.
A szombati nap kezdetén a ház kis kápolnájában gyűltünk össze reggeli imára, amelyet Simon Imre ifjúsági lelkész vezetett. Az imát Böjte Csaba ferences szerzetes kiselőadása követte. A szerzetes mesélt az aktív szolgálatról, a misszióról és az egyházban való jelenlétről. Megismerkedhettünk Kovács Annamáriával és családjával, a tusnádfürdői ház vezetőivel is, akik szintén a szolgálatról tettek tanúságtételt. Az előadás után közös gyümölcssaláta-készítés vette kezdetét, majd útnak indultunk, hogy felfedezzük Szelterszfürdő gyönyörű őszi tájait. A séta során alkalmunk adódott egymással mélyebb beszélgetésre is, jobban megismerni egymást. A sétából visszaérve már várt ránk az előzetesen elkészített gyümölcssaláta, amelyet nagy örömmel fogyasztottunk el együtt. Ezt követte a kreatív műhely, ahol ki-ki a maga elképzelése szerint bögrét festett, így készültek szebbnél szebb, tartalmasabbnál tartalmasabb bögrék.







Az esti program szentségimádással kezdődött, ahol hálát adtunk az elmúlt évért, egymásért és szolgálatainkért. A végén megosztottuk egymással az idei év szolgálatainak legemlékezetesebb, legtanulságosabb élményeit. Az estét egy jó hangulatú társasjátékozással zártuk, amely tovább erősítette a közösség összetartozását.
A vasárnapi napunk kezdete szintén a pihenés jegyében telt. Délelőtt Simon Imre lelkésszel egy interaktív beszélgetésen vettünk részt, amelynek témája a pihenés jelentősége és különböző formái voltak. Ezt követte a legszentebb találkozásra való felkészülés, háláinkat pedig a szentmise keretében vittük az Úr elé.






Ezt követte a Hálaadónak keresztelt esemény, mely egy ebéddel, játékkal, képnézegetéssel és rövid ajándékozással segített visszatekinteni a 2025-ös FIF évre, amelyért óriási hálával tartozunk.
Az idei PihentetŐ tartalmas és meghitt volt. A programok által a résztvevők között valódi közösség született: a pénteken még ismeretlen személyek vasárnapra már jó barátokká váltak. Végtelen hála a jó Istennek az idei PihentetŐért és a mögöttünk álló évért!
Mátyus Anita Gabriella










