Hatvan éve, 1965. október 25-én hirdették ki a II. vatikáni zsinat Nostra ætate kezdetű nyilatkozatát a katolikus egyház és a nem keresztény vallások kapcsolatáról. Az évforduló alkalmából Kránitz Mihály, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának tanszékvezetője emlékezik a zsinati dokumentumra.
Az egyház missziós tevékenysége a vallások között
Az egyház kétezer éve él, és célja, hogy elősegítse az Istennel való találkozást Jézus Krisztus által, és egyúttal az egész emberiség egységét is szolgálja. Maga a kereszténység is egy sajátos vallási környezetben jött létre, gyökerei a zsidóságba nyúlnak, és magatartását, missziós tevékenységét, de még teológiai megfogalmazásait is meghatározta a kiindulási helyén jelen lévő sokféle vallási megnyilvánulás.
A zsidó-keresztény kinyilatkoztatás számol az ember teremtményi voltával, az Istenhez való tartozásával, vagyis a természetes és a természetfölötti kapcsolatával. A vallások beteljesedése Jézus Krisztusban érte el csúcspontját, még akkor is, ha léteznek a kereszténységnél ősibb vallási hagyományok és gyakorlatok. Ezek – amellett, hogy tiszteletre méltó jelenségek – bár elvezethetnek Isten felismerésére, az üdvösségre kizárólag Jézus Krisztus, az egyetlen Megváltó juttathat el.
Mindenkinek beszélni Krisztusról
A kereszténység alapfeladata, hogy bemutassa Jézus Krisztus személyét, és meghívjon az egyház közösségébe. Az evangélium gyors elterjedése ennek volt a látható jele. Az egyház első vezetői már a kereszténység kezdeti időszakában is felismerték, hogy közelíteni kell más vallások képviselőihez. Ennek szép példája Szent Jusztinusz (†166, Róma) Párbeszéd a zsidó Trifónnal című írása a 2. század közepéről. Az egyház módszere e tekintetben a meggyőzés és az imádság volt. Senkit sem lehet kényszeríteni, hogy egy másik valláshoz tartozzon. A kereszténységnek továbbá háromszáz évig az üldöztetéssel is számolnia kellett, amely a császárt istenítő római vallás részéről érte. Ebben az időszakban fogalmazta meg az első, latinul író nyugati teológus, Tertullianus (†220), hogy az emberrel együtt születik a vágy az Istennel való találkozásra, ezért minden vallás előkészületet jelent az evangélium befogadására (praeparatio evangelica), és követőik képesek arra, hogy átvegyék a keresztény kinyilatkoztatást, mert anima naturaliter christiana (a lélek természeténél fogva keresztény).
A vallásokkal való magatartás változása
Az egyház évszázadokon át evangelizálásra váró, nagy tömegként tekintett más vallások képviselőire, de főképp az iszlám megjelenésével számolnia kellett az együttélés szükségességével, úgy, hogy közben a kereszténységről mint az egyetlen üdvözítő vallásról beszélt. Az újkor hajnalán, a nagy felfedezések korában a misszionáriusok világméretűvé terjesztették ki a hit átadását, addig nem ismert vallási csoportoknak is. A világ megismerése következtében lassan pozitív szemlélet alakult ki a nem keresztény vallásokkal szemben.
A II. vatikáni zsinat (1962–65) nyitást jelentett a nem keresztény vallások felé. Kezdetben az egyház és a zsidóság kapcsolatáról szerettek volna nyilatkozatot kiadni, ám a többi vallás értékelésével kezdett egyre inkább kialakulni a közös gondolkodás, kijelentve, hogy „a Katolikus Egyház semmit sem vet el abból, ami ezekben a vallásokban igaz és szent” (Nostra ætate, 2.).
A zsinat ebben a dokumentumban átfogó módon foglalkozott a vallások közös vonásaival, majd pedig tételesen említette meg a hinduizmust, a buddhizmust, az iszlámot és a zsidó vallást. A vallástörténelmi jelentőségű nyilatkozatban az egyház őszinte tisztelettel tekintett más vallások szokásaira, kijelentve, hogy „nem egyszer megcsillan bennük egy sugara annak az igazságnak, amely megvilágosít minden embert” (NA 2.).
A nyilatkozat tanítása mintegy visszhangzik a Ferenc pápa által aláírt, az emberi testvériségről szóló dokumentumban, melyet 2019. február 4-én az al-Azhar egyetem és mecset főimámjával, Ahmad et-Tajjebbel együtt látott el kézjegyével.
A Nostra ætate nyilatkozat „forradalmi” üzenete
A hatvan évvel ezelőtt, 1965. október 25-én kihirdetett és 28-án VI. Pál pápa által aláírt dokumentum kezdősoraiban kimondja: „Korunkban egyre szorosabbá válik az emberiség egysége. Az Egyház ezért fokozott figyelmet szentel a nem keresztény vallásoknak.” Ez a meghatározó kijelentés az egyház új gondolkodását tárta fel más vallások követőivel kapcsolatban. A figyelem ezután hangsúlyozottan arra irányul, ami közös az emberekben, s ami összeköti őket egymással. Ez pedig mindenkinek a végső célja: maga az Isten.
A hat évtizede megjelent, az egyház és a nem keresztény vallások viszonyáról szóló rövid szöveg, amely mindösszesen 1117 latin szóból áll, folyamatosan hat a más lelki hagyományokhoz tartozó vallási közösségekre. A nyilatkozat a zsidóságról szóló IV. cikkelye miatt az egyik legtöbbet idézett dokumentuma lett a II. vatikáni zsinatnak és az azt követő időknek. E rövid szakaszban az egyház elismeri, hogy hitének alapjai az Ószövetség (Mózes és a próféták) tanításához vezetnek vissza. Szent Pál apostolra hivatkozva pedig tanítja, hogy „Isten nem bánta meg meghívását” (Róm 9,4–6; 11,29). A II. vatikáni zsinaton az egyház bűnbánatot tartott a zsidók ellen a történelemben elkövetett bűnökért, ami elismerést váltott ki a zsidó közösség részéről.
Szent II. János Pál pápa újra és újra ennek adott hangot apostoli látogatásai során, különösen 1986. április 13-án a római zsinagógában, majd a nagy jubileum alkalmával, Rómában 2000. március 12-én. A Nostra ætate kezdetű történelmi nyilatkozat zárócikkelyében az egyetemes testvériséget hangsúlyozza, amely minden diszkriminációt kizár (NA 5.). Az elmúlt hatvan év a katolikus egyházban a vallásközi párbeszéd eredményeit mutatta fel, és a Nostra aetate dokumentum mellett meghatározó volt a Dignitatis humanæ kezdetű nyilatkozat is a vallásszabadságról, egy olyan világban, amely akkor és most is a vallási diszkrimináció áldozatait szedi. A katolikus egyház változatlan álláspontja, hogy a vallások közötti béke és a kölcsönös tisztelet csak a párbeszéd útján érhető el.
II. János Pál pápa 1991. augusztus 18-án, magyarországi látogatásán, a zsidó közösséggel való találkozása során mondta: „Ebben az országban is hosszú története van nagylelkű szolgálatotoknak és okos munkálkodásotoknak. Ma pedig, egy sötét időszak után, amelyben úgy tűnt, hogy a zsidókat teljesen kipusztítják, újra itt vagytok, és jelentős támogatást nyújtotok a magyar nemzet életéhez.”
A vallásokkal kiépített új kapcsolat elmélyítése
VI. Pál pápa 1964-ben hozta létre a Nem Keresztények Titkárságát, mely 1988-ban a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsa nevet vette fel, napjainkban pedig – 2022 óta – a Vallásközi Párbeszéd Dikasztériuma nevet viseli. A katolikus egyház a hittudomány szintjén a Nemzetközi Teológiai Bizottság keretében 1997-ben A kereszténység és a vallások címmel adott ki dokumentumot, majd a vallások helyes értelmezése érdekében a Hittani Kongregáció 2000-ben a Dominus Iesus kezdetű nyilatkozatával egyértelművé tette a katolikus álláspontot, mely szerint Jézus Krisztus az egyetemes Üdvözítő, és a világnak az ő személyében csak egyetlen Megváltója van.
XIV. Leó pápa és a vallási béke
XIV. Leó pápa októberi videóüzenetében megemlékezik a hatvan évvel ezelőtt megjelent zsinati nyilatkozatról, és a vallások közötti párbeszédet hangsúlyozza. Arra kér mindenkit, hogy imádkozzon a különböző vallási hagyományok közötti kapcsolatokért, különösen a mai társadalomban.
Az ember természetfölötti rendeltetése nélkül csak falakat találunk, és az erőszak megnyilvánulását – mondta a szentatya –, azonban a vallások szerepe éppen az, hogy élő hidak legyenek, és megvalósítsák azt az együttműködést, amely elhozza az áldott békét.
Leó pápa felszólítja a hívőket, de minden jóakaratú embert is, hogy tegyen meg mindent a béke, az igazságosság és az emberi testvériség előmozdításáért. Leó pápa felidézi a II. Vatikáni Zsinat óta megvalósult nagy eseményeket, amelyek mérföldkövei a béke építésének a vallások és a népek között.
Külön kiemeli a II. János Pál pápa által létrehozott assisi találkozót 1986-ban, melynek során a világ vallási vezetői együtt imádkoztak a békéért. Az egység misztériuma a szent életű pápa szerint abban áll, hogy az elválasztó elemek kevésbé lesznek fontosak, viszont mindaz, ami az egységet szolgálja, az döntő és meghatározó az emberiség számára.
Kránitz Mihály / Magyar Kurír
Fotó: Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kar Alapvető Hittan Tanszék
