Ünnepélyes tanévnyitó a gyulafehérvári papnevelő intézetben

0
461
Fotók: Molnár Balázs/SIS

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok főünnepének estéjén, szeptember 29-én tartotta tanévnyitóját a gyulafehérvári Megtestesült Bölcsességről nevezett Papnevelő Intézet.

A szemináriumi elöljárók, tanárok és kispapok mellett az évnyitó ünnepségen jelen volt Kovács Gergely érsek, Jakubinyi György nyugalmazott érsek és Kerekes László segédpüspök. Az ünnepi alkalmat megtisztelte jelenlétével Soltész Miklós magyararországi országgyűlési képviselő, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára.

A megjelenteket Csibi Levente diakónus, hatodéves kispap, főmagiszter köszöntötte, majd a Szentlélek-hívást követően Hurgoi Sándor szemináriumi prefektus bemutatta a közösség kilenc új tagját, az elsőéveseket. Ezek után következtek az ünnepi beszédek.

Elsőként Diósi Dávid dékán-vicerektor mondott ünnepi beszédet, amelyben hangsúlyozta a krisztusi küldetés fontosságát, az ezzel járó szeretetteljes cselekvést és önfeláldozást, amelyet mint „kortárs tanítványok” kell a világban teljesíteni. A beszédet követően név szerint bemutatta a közösség új tanárait is.

András István szemináriumi rektor beszédében hangsúlyozta, hogy életük és hivatásuk középpontjában mindig Istennek kell állnia, s arra buzdított, hogy a következő tanévben is erre figyelve, minden nehézségüket ebből a középpontból kiindulva éljék meg és értelmezzék.

Soltész Miklós államtitkár beszédében arra buzdította a kispapokat, hogy papként is fiatalos módon találják meg a hangot kortársaikkal, hiszen ezáltal lesz vonzó a papi hivatás a következő nemzedékek számára. Két szent példáját ajánlotta követésre: Boldog Bódi Mária Magdolnáét és Szent Carlo Acutisét, akinek másodlagos ereklyéjét a szemináriumnak ajándékozta, amit ünnepi beszéde után a rektornak adott át.

Utolsó felszólalóként Kovács Gergely érsek szólt a jelenlévőkhöz, aki három gondolatot bízott a növendékekre a papi képzés irányelvei alapján: engedjék, hogy Krisztus formálja őket, közösségként épüljenek imádságban és testvéri kapcsolatokban, valamint a nehézségeket ne akadályként, hanem a Krisztussal való mélyebb egység lehetőségeként éljék meg. Figyelmeztette őket, hogy a panaszkodás helyett az építés lelkületét keressék, mert csak így lehetnek Krisztus örömének hiteles tanúi.

Az ünnepség a szeminárium otthonául is szolgáló GMGK-kápolnában zárult, ahol közösen imádkozták el az ünnepi vesperást. A papnevelő intézet kórusa énekeivel, valamint Bege Lóránd negyedéves növendék szavalatával hozzájárult az esemény ünnepélyes jellegéhez.

Forrás: Seminarium Incarnatæ Sapientiæ Facebook-oldal