A katolikus egyház ma, szeptember 12-én ünnepli Szűz Mária nevét. Ennek apropóján kerestük meg Urbán Erik ferences tartományfőnököt, hogy az ünnep eredetébe, illetve csíksomlyói és székelyföldi hagyományába avassa be olvasóinkat, és Tamás József ny. segédpüspököt, hogy elevenítse fel ifjúkori emlékeit az őszi Mária-búcsú kapcsán.
Urbán Erik ferences tartományfőnök az ünnep eredetéről elmondta: „Mária nevének tiszteletétől annak külön ünneppé válásáig hosszú út vezetett az egyháztörténelemben. Canterburyi Szent Anzelm volt az első, akinél megtalálható Szűz Mária nevének tisztelete. Sok Mária-imádsága közül kiemelkedik az, amelyben kifejezetten Mária nevéhez imádkozik: Én, méltatlan, azt az egyet kérem, azért az egyért könyörgök a te szeretett Fiadnak nevében: add meg nekem, nyomorultnak édességes neved folytonos és örök emlékezetét! Legyen nekem édes ételem, lelkemnek mézes eledele! Legyen velem a veszedelmek közepette, legyen velem a szorongásokban, legyen velem, ha szívem kedvre derül!”
Mária neve napja ünnep a csíksomlyói kegyhelyen, Mária bátorítónk, csüggedésünkben biztatónk, bátorítónk! Mária nem csak a külsőségekben és a régi szép szokásokban maradt meg, számunkra ma is a tiszta, a jóságos, a csodálatos, az anyai, az eleven, az élő Mária – mondta Erik testvér. Egy 17. századi gyergyói kéziratos imakönyv Szűz Mária alakját elragadó jelzőkkel illeti, melyek ma is érvényesek:
„…rosa színű szép gyenge Szűz
mennyei Szép Rosa
Idvez légy szép Rosa
Szép Szűz Maia
Szép virág szál
szép szüzességed
szép gyümölcse virággal jő
szép Szűz Christus Annya
szép illatú piros rosa
dicsőült szép kincs
szép liliomszál
szép tiszta mellyed
nevele szép virágot
szép hajnal-csillag
szentségedet, szépségedet
szépség tárháza
égnek szép háza”.
Az ünnepet Boldog XI. Ince pápa, Buda felszabadítója rendelte el az egész egyházban annak emlékére, hogy 1683. szeptember 12-én a törököknek nem sikerült Bécs városát bevenni. Azt nem tudjuk, hogy a csíksomlyói kegyhelyen pontosan mikor indult az őszi Mária neve búcsú, valószínűleg a Szűzanya iránti nagy tisztelet és kegyelet alakíthatta ki – véli Urbán Erik OFM. Csíksomlyón az őszi Mária neve búcsún teljesen a Szűzanya tisztelete van a középpontban. A székelység hagyományában gyökerezik az a szokás, hogyha pünkösdkor nem ment valaki búcsúra, Mária nevekor illett részt venni a zarándoklaton.
Búcsújárás a kommunizmus alatt
Mivel az 1970–1980-as években a kommunista ateista hatóságok akadályozták, hogy a pünkösdi búcsút a maga teljességében bonyolíthassák le a ferencesek, az a szokás alakult ki a nép körében, hogy inkább szerettek Mária nevekor elmenni Csíksomlyóra. Ezért sokkal többen mentek az őszi búcsúra az 1989-es politikai rendszerváltozás előtt, mint 1990 óta. Most a legtöbben pünkösdkor igyekeznek eljönni kegyhelyünkre – mondta Urbán Erik OFM. Hozzátette, hogy a búcsújárásnak mindig megvoltak a jelképei, régebben ilyen volt a bot, a kagyló, ma ilyen már a busz, a különjárat, az összecsukhatós kis székek. „A búcsújárás mindig alkalmazkodik a korhoz, ahogy Somlyó is alkalmazkodott” – fogalmazott az elöljáró.
Mivel a pünkösdi búcsút a hatóságok akadályozták, sokan az őszi Mária neve búcsút választották, így ez vált a nagyobb zarándoklattá akkoriban. Az éjszakai virrasztások is áttevődtek az őszi búcsúra, mivel a pünkösdi búcsú tiltott volt. Amikor visszaállt a régi búcsús rend, a kommunizmus előtti virrasztás is átalakult. A búcsúban való részvétel csendes hitvallás és ellenállás volt az ateista rendszerrel szemben akkoriban, lelki menedéket adott az elnyomás idején. Mára az őszi búcsú inkább családias, személyes jellegű ünnep maradt, szemben a tömeges pünkösdi búcsúval. A Máriához való kötődés megmaradt az évek során, és nem egyfajta korosztálynak a hitvilágához tartozik, hanem tovább öröklődik generációkon át, és ez a szép benne.
Ekkor tudatosult bennem Csíksomlyó jelentősége – Tamás József ny. segédpüspök az őszi Mária neve búcsúról
Tamás József ny. segédpüspököt arra kértük, elevenítse fel ifjúkori emlékeit a csíksomlyói őszi búcsúról. Az alábbiakban az ő diákkori visszaemlékezését olvashatják azokra az időkre, amikor a hatalom mindent megtett, hogy ellehetetlenítsék a búcsún való részvételt.
Csak diákkoromtól kezdődően jártam a csíksomlyói búcsúra. Mária-búcsúkra tudtunk menni, hiszen a (pünkösdszombati) búcsúra járás az iskola miatt nem volt lehetséges, ugyanis abban az időben szombaton is volt tanítás.
A pünkösdi búcsú ellen mindent megtett a hatalom, hogy ne tudják megtartani. Az őszi Mária-búcsú mindig a vakáció idejére esett, hisz csak szeptember 15-én kezdődtek el az iskolák. A gyulafehérvári papnevelő intézetben szeptember 9-én kezdődött a tanítás, és akkor inkább diákkoromban az őszi búcsúkra tudtam elmenni. Csíkszentsimonban éltem a szüleimmel, és 1958-ban kezdtem meg Gyulafehérváron a középiskolát. Nagyon sokan voltunk Gyulafehérváron akkor, több, mint tízen, így megszerveztük és általában biciklivel mentünk el a búcsúra. Volt, amikor vonattal mentünk és gyalog jöttünk haza, de jó néhányszor biciklivel tettük meg a 15 km utat Csíkszentsimon és Csíksomlyó között.
Az őszi búcsút is próbálták ugyan ellehetetleníteni, de nem annyira, mint a pünkösdi búcsút, mert annak nagyobb jelentősége volt az emberek számára. Az őszi Mária-búcsú alkalmával rendszerint a csíksomlyói plébános kapott engedélyt arra, hogy a kegytemplomban elvégezhesse a szentmisét, és a templom rektora, Lukács atya volt, aki ferences szerzetes volt, ő prédikálhatott, nem hívhatott más szónokot. A csíksomlyói plébános abban az időben Tamás Ferenc pap bácsi volt, aki a csíkszentsimon-csatószegi plébánián volt káplán, úgyhogy ismertük őt ebből az időből, és ezért a vele való találkozás kicsit még emelkedettebbé tette ezt a búcsút. Neki nagyon szép és erős hangja volt, és habár abban az időben nem is volt mikrofon a kegytemplomban, nagyon jól érvényesült az orgánuma, ami nagyon érdekes élmény volt. Minket, szentsimoniakat mindig meghívott délután a plébániára, ahol nagyon sok gyümölcsfa volt, és már értek a gyümölcsök, beszabadított minket a kertbe, és ehettünk belőle, amennyit szerettünk volna.
Szerettünk ministrálni a miséken, mivel annak idején még a szubdiakónus, diakónus szerepét is próbáltuk betölteni, hogy ezen keresztül széppé tegyük a liturgiát. Abban az időben az őszi búcsú alkalmával is kimentünk a hegyre, a nyeregben akkor nem volt liturgia, de délután keresztutat végezve fölmentünk a hegyre a kápolnákat meglátogatni, a nagyobb kápolnának az oltárát térdepelve körbejárva imádkoztunk.
Ebben az időben nőttem össze Csíksomlyóval, és tudatosult bennem Somlyónak a jelentősége és fontossága, és azóta is nagyon sokszor gondoltam arra, hogy ha nem oszlatták volna fel 1948-ban a szerzetesrendeket és a kolostori élet tovább folytatott volna, akkor valószínűleg én is ferences szerzetes lettem volna. De hát a jó Istennek az útjai kifürkészhetetlenek, de biztos, hogy hivatásom megerősítésében és elmélyítésében nagy szerepe volt ezeknek a búcsúknak, amiket nagy örömmel minden évben próbáltunk megtenni.
Feltehetik a kérdést: Mit jelentenek ezek az őszi búcsúk így, ennyi év után? Most is éppen ilyen jelentősége van, és most megtartják a napján, szeptember 12-én és vasárnap is. Én ma fogom a püspöki szentmisével ünnepelni a Mária-búcsút, és örvendek, hogy a ferences atyák meghívnak időközönként, ahogy most is, úgyhogy hivatalosan is püspöki szentmisét fogok végezni ma fél 11-kor a kegytemplomban.
