Erdélyben és Partiumban is várja az érdeklődőket az Ars Sacra Fesztivál

0
453
Látogatók az Üzenet a szakrálisból kiállításon 2021-ben. A szerző felvétele.

Az Ars Sacra Fesztivál idei, tizenkilencedik kiadása e hét pénteken rajtol el és 21-én zárul. A szervezők idei rendezvényük mottójául „A remény zarándokai” jelzős szerkezetet választották, igazodva a szentév hívószavához.
„Az Ars Sacra Fesztivál 2025-ben is szeretettel vár minden érdeklődőt, akik szívükben keresik az örök értékeket, a hit, a szépség és a remény találkozási pontját. Szeptember 13. és 21. között országszerte – és határon túl is – több száz ingyenes programmal várjuk látogatóinkat, hogy együtt lehessünk a remény zarándokai” – fogalmaznak honlapjukon a szervezők. A rendezvény központi megnyitójára Budapesten, a Mátyás-templomban kerül sor szeptember 13-án 19.30-tól.

Amint a fenti képernyőmentésből is látszik, a határon innen kevés, mindössze három helyszín csatlakozott hivatalosan az Ars Sacra rendezvénysorozatához.

Kolozsvár

Kolozsváron immár kilencedik éve szervezik meg a központi rendezvénysorozathoz kapcsolódva az Üzenet a szakrálisból elnevezésű képzőművészeti kiállítást, melynek kurátora, Sabău-Trifu Cristina portálunk kérdésére elmondta: a kiállítók korfája idén is változatos, a legfiatalabb kiállító 32 éves, a legidősebb 92.

A kiállításon a plakát tanúsága szerint harminchárom művész alkotását tekinthetik meg az érdeklődők a Szentegyház utca négy szám alatti kiállítótérben. A vernisszázsra, amelyen a kiállítást Kiss Imola művészettörténész méltatja, szeptember 16-án 17 órától kerül sor. Portálunk abbéli kérdésére, hogy olvasóink számára kurátorként kiemelne-e az idei kiállításból valamit, Sabău-Trifu Cristina érdekességként a sok nívós alkotás közül Csata Hermina három méter hosszú zászlaját emelte ki, melynek címe: Tudás és remény, illetve ugyancsak az említett képzőművésznek van egy szép grafikája, amely különösen is összecseng az idei fesztiválmottóval.

Nagyszeben

Nagyszebenben a központi rendezvény szellemisége egész programsorozatot, kulturális fesztivált ihletett, és idén harmadjára szervezik meg az Ars Sacra Fesztivált, amely szerteágazó programokkal vár kicsiket és nagyokat egyaránt szeptember 13. és 21. között. A rendezvény első napja a nyitott templomoké lesz, ugyanis 10 és 16 óra között várja az érdeklőket tíz helyszín: a Szent János-templom / Johanniskirche, az ortodox székesegyház, a református templom, az evangélikus székesegyház, a belvárosi Szentháromság-templom, az öregotthon, az orsolyiták, illetve a ferencesek temploma, a nagy zsinagóga és a vízaknai református istenháza.


Ugyanakkor a programban helyet kapott számos különböző kulturális program is, sor kerül kiállításmegnyitóra, kamara-, kórus- és dzsesszkoncertre, a németek 1945-ös deportálásáról készült táncjátékra, az erdélyi metropólia nyomdájának meglátogatására és vezetett sétákra is többek között. A részletes programot itt tekinthetik meg – egyes programokra előzetes regisztráció szükséges!


Nagyvárad

Az olaszi Szentlélek-templom is csatlakozott idén az Ars Sacra Fesztiválhoz. A plébániatemplomban szeptember 21-én 19 órai kezdettel Szeghalmi Emese éneke és orgonajátéka nyomán hallhatnak szemelvényeket a gregorián zenétől a jelen muzsikájáig az oda betérők. A koncert címe: A remény zarándokai – szentekkel.



 Információk forrása: ars-sacra.hu, ars-sacra.ro