A Gólyatükör interjúsorozatban olyan kolozsvári egyetemisták történeteit ismerhetjük meg, akik nemrégiben még a pályaválasztás és továbbtanulás dilemmáival szembesültek, ma pedig már egy új városban, új közegben keresik helyüket és építik saját életútjukat. Ezúttal WALDHOFER HANGA osztja meg velünk gondolatait és élményeit arról, milyen érzésekkel, tervekkel és elképzelésekkel vágott neki elsőévesként a kolozsvári egyetemi életnek.
Kérlek, mutatkozz be röviden!
Székelyudvarhelyről származom. Ott nőttem fel, ott jártam iskolába. Először a Móra Ferenc Általános Iskolába, majd a Tamási Áron Gimnáziumba, ahol természettudományok–intenzív angol profilú osztályban érettségiztem 2024-ben. Jelenleg építőmérnök szakon tanulok a Kolozsvári Műszaki Egyetemen, angol előadási nyelvű csoportban.
Mióta ideköltöztél, a Szociális Testvérek Társasága által fenntartott lakásban élsz. Mit adott neked az, hogy hónapok óta egy szerzetesi közösség kísér téged a mindennapok során?
Nagyon érződik a Szociális Testvérek hatása. Minden hónapban volt egy témánk Szent Benedekkel kapcsolatban, amit egy-egy testvér mutatott be nekünk. Erre vonatkozóan mindig volt ,,házi feladatunk” is.. Ami a legjobban tetszik, az, hogy amióta ott lakom, van lelki vezetőm. Bármikor kérdezhettem, segítséget kérhettem tőle. Ezenkívül nagyon sokat adott, hogy mi négyen lányok együtt lakunk.
Hogyan jellemeznéd az istenkapcsolatodat? Kicsoda számodra Isten?
Számomra Isten az a valaki, akihez mindig vissza lehet térni. Néha azt érzem, hogy torzul az istenképem. Ekkor mindig kapok egy-egy olyan élményt, aminek hatására újra megérzem, milyen valójában Isten, és ennek hatására újra közel kerülök hozzá. Ez meghatározza az istenkapcsolatomat, mert ebben a folyamatos visszatérésben van egy állandó fejlődés, előrehaladás.
Otthonról milyen istenkapcsolatot hozol?
Vallásos családban nőttem fel. Főleg apukám volt az, aki fontos szerepet játszott a hitem fejlődésében. Otthon jártam ifibe is. Nekem mindig fontos volt a vasárnapi szentmise, a szentségekhez való járulás és a Szentírás. Nagyon kedves emlék számomra, hogy amikor kicsik voltunk, akkor apu felolvasott a Bibliából. Ezen kívül a Narnia Krónikáiból is olvasott fel, valamint más keresztény témájú művekből. Apukám hite, vallásossága áthatotta a hétköznapi tetteit, a munkához való hozzáállását, az emberekhez való odafordulását. Amit otthonról hozok, az, hogy a vallásnak át kell hatnia a kisebb, hétköznapi cselekedeteket. Apukám hite például mindig megmutatkozott a páciensekkel való kapcsolatában, ő ugyanis fogorvos. Sokszor nem halkította le a telefonját, mindig visszahívta a betegeit. Egyszer hallottam, amint egy fiatalabb fogorvos tanácsot kért tőle. Észrevettem, hogy a fiatalabbik szomorú volt, mert valami nem sikerült jól, de apukám megvigasztalta. Nekünk is mindig mondta kiskorunkban, hogy a hibáinkból tudunk tanulni.
Mit adott neked a KEL?
Már középiskolásként hallottam a KEL-ről. Azt hiszem, először a CSIT-en ismertem meg a tevékenységét alaposabban, ugyanis Lehelék (Molnár Lehel OschP, kolozsvári egyetemi lelkész – szerk. megj.) eljöttek oda hirdetni a lelkészség programjait. Ezen kívül felsőbbévesektől is hallottam a KEL-ről, amikor ők hazajöttek hétvégéken, vakációkban. Nagyon vártam, hogy Kolozsvárra jöjjek a KEL miatt, azon belül is főleg a Mécses miatt. Idén a Mécsesnek voltam nagyon aktív tagja, valamint a Gólyakörnek, annak főleg első félévében, de a másodikban is igyekeztem. A Gólyakörben nagyon jólesett, hogy létrejött egy ismerős közösség, ahol mindenki a nevemen szólított. A Gólyanap volt az, ami meghatározó élmény volt számomra az év elejéről. Az esti bulin már a nagyobbak is ott voltak. Szép volt látni, hogy itt már megvannak ennek a közösségnek a hagyományai, hogy mindenki ismeri egymást, jól érzik magukat együtt. Az egészet áthatotta a bensőségesség. Éreztem, hogy én is szívesen tartoznék ide. A KEL-en belül a legmeghatározóbb számomra a Mécses. Általa egészen új módon tudok kapcsolódni Istenhez. Most ezt a közösséget érzem a legközelebb magamhoz. Most már itt is a nevemen szólítanak, nem csak a Gólyakörben. Már azt érzem, hogy ide tartozom. Nagyon sok mindent közelebb hozott Istenből számomra a Mécses.
Konkrétan mi az, amit közelebb hozott Istenből?
Talán azt, hogy Isten milyen személyes. Isten tud szólni hozzánk, meg akarja mutatni magát nekünk. Közelebb került hozzám a dicsőítés imaformája is, mert a Mécsesben ezt nagyon aktívan gyakorolják. Közelebb került hozzám az a gondolat, hogy Istennel jó csak úgy lenni a mindennapok során. Istennel állandóan együtt lehet lenni, mindig lehet hozzá szólni. Az állandóság az istenkapcsolatban számomra rendkívül fontos.
Mi jelent számodra kihívást a mindennapok során?
Az egyensúly megtalálása az életem különböző területei között. Sokszor felvetődik bennem a kérdés, hogy mire mennyi időt szánjak. Érződött a döntéseimen a mérlegelés, próbálkozás. Első félévben kicsit többet tanultam, így kimaradtak olyan dolgok, amik jók lettek volna. Többet foglalkoztam első félévben az egyetemi ügyeimmel, nehéz volt ez az új kezdet. Második félévben többet töltöttem a közösséggel. Picit nehezebb így időt találni az alaposabb tanulásra. Nehéz az, hogy mindig szeretném jól csinálni, amit tanulok, amibe belekezdek. Sokszor van lelkiismeret-furdalásom, amikor nem tettem meg valamiért mindent, amit tudtam. Ez kísértés is néha.
A Gólyakör összerázó hétvégéjén említetted, hogy a kedvenc könyved Henryk Sienkiewicz Quo vadis? című műve. Miért?
Először a filmet láttam, mikor még nyolcadikos voltam. Utána nagyon el akartam olvasni a könyvet is. Szerintem gyönyörű volt. Nekem ez a mű volt az, ami a megtérésemet okozta. Bár addig is vallásos voltam, de akkor láttam azt, hogy az őskeresztények életét mennyire áthatotta a hit, meghatározó volt számukra. Az életük ebből állt, ezen állt. Az őskeresztények teljes elszántsága lenyűgöző volt. Nagyon szép a regényben megjelenő szerelmi szál, valamint Péter és Pál apostol alakjai.
Mit jelent számodra a keresztény család?
Ami először eszembe jut, az a közösség, amelynek tagjai segítik egymást az üdvösség felé. Számomra nagyon vonzó gondolat, hogy milyen jó lehet egy gyereknek keresztény családba születni, ahol a szülők látványosan megélik a hitüket. Ha a gyermek ezt a példát látja, akkor itt gyakorlatba lehet ültetni a keresztény tanítást. Számomra nagyon fontos a megbocsátás. Úgy gondolom, hogy ezt elsősorban a családban lehet gyakorolni. Sajnos vannak olyan családok, ahol a dolgokat nem lehet megbeszélni. Mindig úgy képzelem el a családomat, ahol lehet bocsánatot kérni és kiengesztelődni.
Mit mondanál az egy évvel ezelőtti énednek, azoknak, akik most állnak döntés előtt?
Lesznek nehézségek. Viszont az élet alapvetően annyira szép. Ha visszagondolok erre az évre, olyan sok csodálatos élményben volt részem, amik mellett eltörpülnek a nehézségek. Nem kell félni. Én ugyan nagyon féltem, minden rossz, negatív forgatókönyv megfordult a fejemben, de fölösleges volt. Emlékszem még szeptemberben, amikor tudtam, hogy egyetemre jövök, akkor rengeteg, most már jelentéktelennek tűnő apróságon törtem a fejem. Az élet olyan egyszerű. Most már olyan gördülékenyen megoldódnak a problémáim. Nem vagyok annyira magamra utalva, mint amennyire hittem. Ha döntésekre gondolok, akkor mindenképpen érdemes Istentől megkérdezni, hogy mi az, amire ő hív. Lehetőséget kell adni neki, hogy szóljon. Fontos, hogy imában vigyük elé azt, ami bennünk van. Akkor tudunk igazán az ő útján járni, ha megkérdezzük őt is: merre tovább, Uram?
Mit mondanál Jézusnak, ha találkoznátok?
Gondolkodtam, hogy mennyire elképesztő lenne Jézussal találkozni és beszélni vele. De arra jöttem rá, hogy minden szentmisén szoktam vele találkozni áldozáskor. Olyankor meg szoktam köszönni neki, hogy itt van velem, bennem, nálam, és megkérem, hogy maradjon. Ha találkoznék vele úgy rendesen, szemtől szembe, szerintem akkor is valami hasonlót mondanék. Megköszönném, hogy itt van. Ha elképzelem ezt a jelenetet, mindig csak az jut eszembe, hogy megölelném.
Kérdezett: Major Barna Péter
Az interjú megjelent a Vasárnap hetilap 2025/27. számában.
