Még a hónap elején, július 5-én indult útnak Jászvásárról, a Santiago de Compostelától 4500 kilométernyi távolságot jelölő kilométerkőtől a jubileumi szentév mottójával szívében a Camino de Santiago Barátai Egyesület néhány tagja, hogy komótos léptekkel eljusson a romániai Camino-útvonal egy szakaszát megtéve Temesvárra.







Útjuk tizennyolcadik napján, július 22-én érkeztek meg Csíksomlyóra a romániai El Camino zarándokai. A gyalogos útjuk Jászvásárról indult, és napokon átívelő lelki és fizikai kihívásokon keresztül vezetett egészen a csíksomlyói Szűzanya lábához. Az első öt napot Melkuhn Andrea Gizella, a Romániai Mária Út egyik szakaszfelelőse is velük tette meg – példát mutatva hitből, kitartásból és közösségi erőből.



A Camino de Santiago Barátai Egyesülettel évek óta tartó jó együttműködés és szép partnerség jegyében találkoztak és beszélgettek a Mária-utasok.





Vannak helyek, ahol a romániai Camino együtt halad a Via Mariævel, a Bákó–Csíksomlyó–Brassó-szakaszon. „A Mária-út sokakat összeköt, jó volt beszélgetni a caminós testvérekkel, akik ugyanezekkel a nehézségekkel és kihívásokkal küzdenek” – fogalmazott közösségimédia-felületén a Mária-út Egyesület.

A Via Mariæ nagyon sokunkat összeköt – öröm volt beszélgetni a Caminón járó testvérekkel, fogalmaztak a Mária-utasok.



Forrás: Mária Út Egyesület – Románia / Facebook
Fotók: Asociația prietenilor Camino de Santiago / Facebook, Mária Út Egyesület / Facebook











