Felemelő és egyedi ünnepi rendezvénynek adott otthont a sepsiszentgyörgyi Szent József-templom július 20-án, amikor Kovács Gergely érsek kézrátétele és felszentelő imája által áldozópappá szentelte Simon Sándor diakónust.
A rendkívüli eseményt – ez az első papszentelés a templomban – a templomkertből óriási kivetítőn is követhették mindazok, akik nem fértek be a templomba, a Mária Rádió pedig élőben közvetítette.
Simon Sándor papi jelmondatát az Énekek énekéből választotta: „Megtaláltam, akit szeret a lelkem” — ez volt olvasható a kórus karzatán is. A templom előtt Oltáriszentséget és Szentlelket jelképező, galambot ábrázoló virágszőnyeg várta az ünneplőket.
A kántori szolgálatot Rózsa Imre látta el, a kórusművek vezénylését Sipos Zoltán karmester végezte, zongorán játszott Rápolti Irma. A Laudate kamarakórus és az egyházközség kórusa énekével ünnepélyesebbé tette a liturgiát.
A főegyházmegyében 17 éves hagyomány, hogy a papszentelések általában Gyulafehérváron a székesegyházban történnek Szent Péter és Szent Pál apostolok napján – magyarázta a szentmise eljén az érsek – ám a szent évben a kispapok és elöljáróik részt vettek a szeminaristák római jubileumi zarándoklatán, és ezért döntött úgy, hogy mind a négy diakónust júliusban saját származási egyházközségében szenteli pappá.
A papszentelésnek jól meghatározott forgatókönyv szerint történik. A szertartás elején bemutatták a jelöltet a szentelő főpásztornak, majd a főpásztor homíliában buzdította a jelöltet és a jelenlévőket: „Megtaláltam, akit szeret a lelkem” — idézte a felszentelendő papi jelmondatát. „Ez nemcsak a Szentírásnak a költői szépsége, hanem egy életúttá vált hivatásnak az összegzése, a summája. E szavak az olvasmányban a menyasszony hangján szólalnak meg, de ma Sándor testvérünk lelki öröm ujjongásaként, örömkiáltásaként halljuk őket. E pár szóban benne van a keresés éjszakája, benne van a papi hivatásnak a csendes érlelődése, és végül a bizonyosságnak a boldog megtalálása. Akit a Lélek szeret, az nem más, mint Jézus Krisztus, akinek a szolgálatára Sándor az életét állítja, adja, ajándékozza. Az evangéliumi szakasznak is a középpontjában a szeretet áll.”
,,Sok talentumod van, értékes vagy, de mégsem a saját képességeid azok, amelyikre építeni fogsz. Nem ezek lesznek a sikernek, a teljesítményeidnek a gyümölcsei. A siker, a gyümölcs Jézus hívásának köszönhető. Az ő irgalmának, az ő kegyelmének, az ő szeretetének. Lehet, hogy életednek egy-egy éjszakájában már megtapasztald a tanítványok ürességét: ott állok üres kézzel. Ma Jézus téged is hív, kéri, hogy ülj mellé, a tűzhöz és meghív arra, hogy ne saját magadba, ne a te képességeidbe, hanem őbenne reménykedj. És itt kezdődik az igazi papi küldetés. A hálót mindig az ő szavára kell kivetni. Eredemény, gyümölcs, siker csak akkor születik, amikor az Úr szavára cselekszünk, amikor neki engedelmeskedünk. És a csodás halfogás után Jázus izzó parázzsal, sült hallal, kész étellel várja az apostolokat. De mégis kéri, hogy ők is hozzanak a saját fogásukkal. A papi élet is ilyen: Krisztus adja a kegyelmet, de kéri az ember közreműködését, áldozatát, munkáját is.”
Kovács Gergely érsek a homíliában figyelmeztetett: a papság nem egy egyházi beosztás, nem a feladatok sorozata, halmaza; mindig rohanni kell, hogy ezekkel valmiképpen napirenden legyünk. Szeretetből vállalt életátadás. A papság odaajándékozott élet. A pap az, aki érzi, tudja, hogy Krisztus szeretete sürget. A papi élet naponta alakul, formálódik. És ez csak a kereszt tövében történhet. A pap élete akkor lesz termékeny, ha vállalja ezt a fajta kifeszítettséget, odaszegezettséget, amely néha nehéz, kényelmetlen, de az biztos, hogy mindig Krisztushoz köt.
Befejezésként visszatért a szentelendő által választott papi jelmondathoz: Megtaláltam, akit szeret a lelkem. ,,Az előtted álló út nem mindig lesz könnyű, de ne feledd, az Úr, akit megtaláltál, akit szeretsz, veled megy minden nap. Mindig ott lesz veled a kenyértörésben, a gyógytatószékben, a hittanórán, az embereknek a tekintetében és a kereszt terheiben is.”
Simon Sándor letette ünnepélyes ígéreteit, kinyilvánította szándékát, hogy a papi szolgálattal járó kötelezettségeket – az igehirdetést, a katolikus hitre való nevelést, a szentmise bemutatását, a szentségek kiszolgáltatását, a keresztény nép megszentelését, a népért végzett imádságot, valamint az Istennek adott és szentelt életet vállalja és akarja. Végül a főpásztor elé járult és engedelmességet fogadott neki és utódainak. „Isten tegye teljessé a jót, amit megkezdett benned!”– adta áldását az érsek.
Amíg a jelenlévők letérdelve imádkozták, kérve az összes szentek közbenjárását, a szentelendő a földre borult, ezzel is kifejezve, hogy tudatában van annak, milyen erejét meghaladó szolgálatra hívja meg őt az Isten. Kifejezte azt, hogy teljesen átadja magát Istennek. A papszentelés szertartásának leglényegesebb része a kézrátétel és a felszentelő ima: az érsek kezét a jelölt fejére téve csendben imádkozott. Ugyanígy a jelenlévő papok is. Szentlélek-hívó gesztus ez, mert amint ugyanezen gesztus által a Szentlélek e helyen átváltoztatja át a kenyeret és bort Krisztus testévé és vérévé, ugyanígy a Szentlélek alakítja át a jelöltet is Krisztus méltó követévé és hagy lelkében eltörölhetetlen pecsétet.
A már felszentelt papot Ilyés Zsolt, a Szent József-templom plébánosa segítette beöltözni a liturgikus öltözetbe. Utána két szimbolikus gesztus következett: a főpásztor megkente a felszentelt mindkét tenyerét illatos krizmával. E fölkenés megerősíti, hogy a felszentelt kegyelmet és küldetést kap arra, hogy a rábízottakat megszentelje. A második szimbolikus gesztus a kenyér és a bor átadása, ami a szentmise bemutatására szóló egyértelmű felhívás és megbízatás. Végül a papszentelés szertartásának utolsó mozzanataként az érsek és a jelenlevő papok békecsókot váltottak az újonnan felszentelttel, amellyel köszöntötték és befogadták őt papi közösségükbe.
Az ünnepi szentmise végéhez közeledve a főpásztor hálát adott a jó Istennek, hogy eggyel növekedett a főegyházmegye papjainak száma, megköszönte az újmisés paptestvérének, hogy Isten hívó szavára igent mondott. Aztán megköszönte a szűk és tág családi körnek, kiemelten a szülőknek, akik a legkisebb gyereküket az öt közül visszaajándékozták a jó Istennek, majd rokonoknak, ismerősöknek, barátoknak, akik a hivatás csíráját ápolták, a gyulafehérvári elöljáróknak és tanároknak, mindenkinek, akik tanították és bármilyen módon támogatták. A főpásztor két dokumentumot nyújtott át Simon Sándornak, aki folytatja római tanulmányait: a felszentelés tényét igazoló bizonylatot és a gyóntatási joghatóságot hat évre. Végül arra bátorította és kérte, hogy tartsa szem előtt a jó pásztor példáját, aki azért jött, hogy ne neki szolgáljanak, hanem ő szolgáljon másoknak.
Az újmisés pap is a maga során hálával és köszönettel illetett mindenkit: „Mérhetetlen hála ég a szívemben, mert most kezdem csak látni, hogy idáig vezető utam során milyen sokan tettek azért, hogy én ma itt papként állhassak.” Háláját fejezte ki mindenekelőtt a jó Istennek, nagyon sok embernek és közösségeknek, amelyekkel eddigi élete során az Isten megajándékozott. Megköszönte Kovács Gergely érseknek, hogy kézrátele által pappá szentelte, hogy Rómában tanult és formálódott az utóbbi öt évben, a belé fektetett bizalmat, támogatást és figyelmességet. Majd részletesen felsorolt név szerint mindenkit, akik támogatták, segítették. Legvégül elérzékenyülve, meghatottan mondott köszönetet szüleinek és négy testvérének, és újmisés áldásban részesítette a jelenlévőket.
Az ünnepi szentmise befejezéseként az egyházközség nevében Aczél Cecília egyháztanácsos köszöntötte Kovács Gergely érseket. A papszentelés a pápai és a magyar himnusz eléneklésével ért véget.
Józsa Zsuzsanna
