„Mi Önökért vagyunk itt! Nyugat-Románia az intenzív német–román kapcsolatok szempontjából is kiemelt jelentőséggel bír. A temesvári konzulátus továbbra is elősegíti a két ország közötti együttműködést.” Ezek az üdvözlő sorok olvashatók a Németországi Szövetségi Köztársaság romániai nagykövetségének hivatalos honlapján, a temesvári konzulátusnak fenntartott oldalon, Regina Lochner konzul aláírásával. „Mi Önökért vagyunk itt!” – Az évek során valószínűleg sokan megtapasztalták e szavak valódi jelentését, amikor igénybe vették a konzul, illetve a konzulátus személyzetének szolgálatait. Négyéves hivatali ideje alatt (2021–2025) azonban Regina Lochner konzul a diplomáciai szolgálat mellett egy másik „küldetést” is teljesített: nemcsak vendégként, hanem gyakorló hívőként, lektorként is jelen volt a római katolikus templomok különböző liturgikus ünnepein. A Bánsági Német Kulturális Napok (2025. június 15.) záró pontifikális szentmiséjén Pál Csaba József megyés püspök a temesvári egyházmegye Gellért-érmét adományozta Regina Lochner konzulnak, és méltatta a diplomata fáradhatatlan munkáját. Néhány héttel hivatali idejének lejárta előtt a Sipos Enikő és Claudiu Călin készített vele interjút.
Tisztelt Regina Lochner asszony, a Temesváron töltött évek alatt gazdag tevékenységet fejtett ki, nagyon aktív jelenlétet és részvételt tanúsított a közösség életében. Különösen a német nyelvű katolikus közösség életében, hiszen minden vasárnap jelen volt a szentmisén, akár a Szent György-székesegyházban, akár Máriaradnán vagy más templomokban. Honnan ez a vallásosság, az egyház iránti elkötelezettség és hűség?
Katolikusnak kereszteltek, és túlnyomórészt katolikus családban nőttem fel. Számunkra természetes a szentmisén való részvétel, és nem láttam okot arra, hogy ezt másképp tegyem itt, mint a többi helyen, ahol eddig jártam. Hozzá kell tennem, hogy nagyon örvendtem, hogy itt minden vasárnap német nyelvű szentmisén vehettem részt, mert sok helyen, ahol eddig voltam, illetve ahová most is menni fogok, ez egyáltalán nem magától értetődő. Még a katolikus liturgia sem magától értetődő, a német nyelvű katolikus szentmise pedig még kevésbé. Ezért is örvendtem, hogy ezt itt ilyen természetesen tehettem meg.
Hány éve dolgozik a német külképviseleteken, külszolgálatban? Honnan érkezett Temesvárra?
1982-ben léptem be a külügyi szolgálatba, ami azt jelenti, hogy a 43. szolgálati évemet töltöm. A beosztások nagyon rövid sora: Lille Észak-Franciaországban, Ankara Törökországban, Bonn, majd Moszkva, Kisinyov, Szarajevó, Palma de Mallorca, Berlin, Brüsszel és Temesvár.
Tudott-e valamit Temesvárról és a Bánságról, mielőtt idejött?
2005-ben vagy 2006-ban történhetett, hogy Kisinyovból Temesváron keresztül repültem Németországba, és Temesváron elveszett a bőröndöm. Ez volt az első „találkozásom” Temesvárral. De talán ez alapul szolgált ahhoz, hogy minden más ettől már csak jobb lehessen. Ugyanis egy nagyon jó ismerősöm és kollégám volt itt konzul: Klaus Olasz. Sokat mesélt nekem az itteni társadalomról és problémákról, amit érdekesnek találtam. Amikor Brüsszelben voltam, és a következő évben esedékes volt az áthelyezésem, nagy érdeklődéssel láttam, hogy a szabad állások listáján meghirdették a temesvári konzulátust is. Ezért rögtön jelentkeztem, és nyilvánvalóan valami jót akartak tenni velem, így kerültem ide 2021-ben. Nehéz időszak volt a világjárvány miatt, és remélhetőleg ez nem fog megismétlődni.
Mi volt az első benyomása városunkról és a Bánságról? És mi most a véleménye, a hivatali ideje végén?
Tulajdonképpen akkor jöttem először a városba, amikor lakást kerestünk, tehát 2021 elején. Az is nehéz volt a járvány miatt: azt hiszem, három repülőjegyet vettem, de csak negyedszerre tudtam ide repülni, mert mindannyiszor törölték a járatot. Az egy nehéz év volt. És amikor végre ideértem, az időjárás olyan volt, mintha reklámozni akarná a várost: a hőmérséklet kellemes, sütött a nap, a Dóm téren és az Operaház előtt az emberek kényelmes öltözékben sétáltak, minden nagyon lazának tűnt, le lehetett ülni egy kávéra, és arra gondoltam: Nyugodtan itt lehet maradni! És még ha nem is alakult minden ilyen nyugodtan, tulajdonképpen szép dolog, hogy Temesvár nagyon megszépült. Sok mindent felújítottak, nem utolsósorban a székesegyházat, ami olyan, mint egy ékszer, továbbá a körülötte lévő épületeket, de más helyeket is. És persze lehet azt mondani, hogy mindez csak külsőség, de így is beszédes jele annak, hogy az emberek mennyire kötődnek a városukhoz, ügyelnek arra, hogy a házak és a középületek rendben és mutatósan nézzenek ki. És ez az egyik ok, amiért nagyon-nagyon tetszett itt, hogy ez egyszerűen nagyon kellemes város. Ami a munkámat illeti, négy hihetetlenül gazdag évet éltem át itt, és sok mindenre volt lehetőségem. Életem végéig megőrzöm ezt az élményt. Németország szövetségi elnökének látogatása például, ez olyasmi, ami nem mindenkinek adatik meg! Nézze csak a polcon lévő emlékképet, egy portrét, amit nagyon kedvesen dedikált is nekem! Ez is egy remek látogatás volt, az időjárás is kedvezett. Nagyon örültünk, hogy eljött, ő maga is nagyon elégedett volt, élvezte, nagyszerűnek találta, amikor elmentünk a városnézésre, a székesegyházba, majd a Nikolaus Lenau-Líceumba, ahol a gyermekekkel és a fiatalokkal találkozott. Minden nagyon barátságosan hatott. Voltak németek a városban, akik meglepődtek, hogy a szövetségi elnökkel itt találkoznak. Nagyon jó volt a hangulat. Természetesen rengeteget dolgoztunk előtte, de nagyon megérte. Nagyon élveztük. És az elnök úr is!
Diplomáciai küldetés és egyházi küldetés – kiegészítik egymást, vagy elkülönülnek egymástól?
Azt hiszem, ez nehéz kérdés. Mert mindig attól függ, hogy melyik szemszögből nézzük. Általánosságban azt lehet mondani, hogy természetesen mindkettő célja az emberek közötti megértés elősegítése, és hogy az egyensúly és a jó együttműködés mindkét fél számára cél lehet. A diplomáciai szolgálatban utasítások kötik az embert: szigorú szabályrendszerünk van, amelyet be kell tartanunk mindenben, ami az itteni konzulátus működését illeti, és amit ténylegesen megtehetünk, például a kulturális és szociális kiadások tekintetében. És ez bonyolult dolog. Egyházi, vallási területen a lényeg az, ami nem nagyon kézzelfogható, de köze van a belső énhez, a spiritualitáshoz, ami más szempontoknak van alárendelve, mint a diplomáciai küldetés. Tehát a küldetés szó néha nem fedi azt, amit mi itt a szolgálatban csinálunk, mert nem felel meg annak, amit vallási, spirituális kontextusban misszió alatt értünk. Ezért az emberek szerintem inkább a különbségek megnevezésével és az egész dolog egymástól való megkülönböztetésével foglalkoznak, mint a kettő összekapcsolásával.
Ön részt vett kulturális eseményeken is, például templomainkban szervezett koncerteken, ahol helyi zeneművészekkel együtt lépett fel. A konzulátus minden évben szervez egy nagy koncertet, szinte mindig a székesegyházban. Mit gondol az egyház kulturális vonatkozásáról egyházmegyénkben és városunkban?
Ez nagyon aktív terület, amely különböző zenei hagyományokat ápol és mutat be. Nagy lelkesedéssel láttam az idén nyáron megrendezésre kerülő orgonakoncerteket is. Ez nagyszerű, amihez az is hozzájárul, hogy az ide érkező koncertező művészek számára is nyilván élvezetes. Ez már régi hagyomány, és mindenki, aki részt vesz benne, nagyon elfoglalt. Erre mi is rádöbbentünk, amikor a legutóbbi karácsonyi koncertet akartuk megszervezni. Túl későn fogtunk hozzá. Karácsony előtt már nem tudtunk időpontot találni. Újévi koncertté kellett alakítanunk, mert már nem lehetett összehozni a művészeket. A közönség lelkes és szívesen vesznek részt. Elismert művészek lépnek fel, szóval minden olyan, amilyennek lennie kell. Érdekesnek találom továbbá, hogy ilyen koncerteket valójában minden templomban tartanak. Tehát a katolikusban épp úgy, mint az evangélikus-lutheránusban, az új magyar református templomban és egyéb templomokban, még a zsinagógában is. Ez is szép jele az összetartozásnak.
Az egyházi rendezvényeken nemcsak német katolikus hívekkel, hanem más nemzetiségű és vallásfelekezetű emberekkel is találkozhatott. Hogyan látja a temesvári egyházmegye és a Bánság kulturális, nyelvi, etnikai és felekezeti valóságát?
Ez természetesen nagy érték, amellyel egy egész közösség rendelkezik, és szeretném, ha megőriznék és kamatoztatnák ezt a kincset. Az, hogy itt ilyen gazdag a sokszínűség, akár a katolikus lakosságon belül is, ahol nemcsak római katolikusok vannak, hanem görögkatolikusok, illetve több más közösség, az látható bizonyosság. Ugyanakkor a lakosság többsége román ortodox, emellett vannak különböző protestáns egyházak, beleértve a evangélikusokat, reformátusokat, továbbá különböző szabadegyházak és vallási közösségek és így tovább, tehát nagyon széles a skála, ami talán másutt nem annyira észrevehető. Temesváron például látható is, mert nagyon sok a szép templomtorony. És persze csodálattal kell elismerni, hogy a különböző felekezetek együttélése itt példaértékű, mert néhány olyan részletkérdéstől eltekintve, ahol adódik nézeteltérés, mindenki igyekszik jó viszonyt ápolni egymással. Sok a vegyes házasság és a különböző felekezethez tartozó tagokból álló család, de ebből nem lesz dráma, legalábbis ez az én véleményem és tapasztalatom. Vannak helyek, ahol ez egyáltalán nem természetes. Ha az ember egy kicsit közelebbről megismeri ezeket a különböző hitközségeket és felekezeteket, akkor láthatja, hogy a párbeszéd és az együttműködés erősebb, mint a különbözőség. Lenyűgöző tény, hogy az izraelita közösségnek, bármilyen kis lélekszámú is most, megvan a maga helye, és részt vesz ebben a keresztény ökumenikus környezetben, bár természetesen ez nem az ő közössége. És ezt tudatosan fel is vállalja. Olyan kincs ez, ami máshol nem érvényesül. Ezért gondolom, hogy csak tanulni lehet a temesvári vallási és felekezeti összetartozásból.
Sok német hívő és családja ma Németországban él. Mi a módja és eszközei annak, hogy ezt a még mindig élő, szoros köteléket a jövőben is fenntartsuk?
Igen, ez fontos kérdés, eléggé súlyos probléma. Mert a kitelepültek első nemzedékének nem hiszem, hogy olyan nehéz lenne a kötődés. A gyermekeiknek már nehezebb, az unokáknak pedig már nagyon-nagyon nehéz lesz. A meglévő hagyományokhoz már nem igazán lehet kötődni, újra kell teremteni, mert sok minden elveszett. Azok a generációk, amelyek tömegesen költöztek el, a 90-es években települtek ki. És akik akkor még csak gyerekek voltak, ma már felnőttek, akiket egy újra vissza kell csalogatni. És nem tudom, hogyan lehet ezt a legjobban csinálni. Mindenképpen egyik lehetőség, ha megpróbáljuk őket integrálni ezekbe a különböző eseményekbe, mint például az idei Banater Heimattage (Bánsági Német Kulturális Napok). Nagyon jó ötletnek tartom, hogy ez az esemény felváltva itt és Németországban kerüljön megrendezésre, mert akkor mindenkinek lehetősége van a részvételre, a szerepvállalásra. Ha valóban a fiatalokat célozzuk meg, és megpróbáljuk őket bevonni, akkor valamit kínálnunk kell nekik: a néptánc szép és jó, de nem mindenki muzikális. Esetleg lehetne a többieknek üdülőtáborokat vagy versenyeket szervezni, ahol egy kicsit megismerhetik őseik szülőföldjét, hogy ne legyen az az érzésük, hogy „Á, a Bánság csak a nagyszülőknek való! Nekünk semmi közünk hozzá”, hanem hogy felismerjék, hogy itt is vannak fiatalok, és hogy ők maguk is építenek valamit a bánsági sváb gyökereikre. Legalább valamit, ami megmutatja nekik, hogy mit jelent az otthon, vagy hogy a régi otthon nem csak a nagyszülőké, hanem a fiataloknak is nyújthat valamit. Tudom, hogy ez nem könnyű. Sok szervezet dolgozik ezen, amelyek a világ más részein is igyekeznek megőrizni a hagyományokat. A fiatalok megnyerése mindig nagyon-nagyon nehéz feladat. És úgy gondolom, hogy a legjobb hely és idő, ahol elkezdhetjük, itt és most van. Hogy ez a kulturális érték ne vesszen el, mert erről van szó: hogy ne vesszenek el a hagyományok, az értékek, az igazán hosszú és gazdag történelem ismerete, különösen a bánsági sváboké, de persze mindenki másé is, akik egykor kivándorlóként érkeztek a világnak erre a részére vagy máshová, akik itt telepedtek le és maradtak, akik hagyományokat teremtettek. Ha már nem vigyázunk kulturális örökségünkre, mindannyian veszítünk. Különösen a fiatalokat nem lehet megnyerni azzal, hogy egyszerűen arra hivatkozunk, hogy ez jó program, mert a szüleik és nagyszüleik is ezt csinálták. Olyan emberekre van szükség, akik lelkesednek a programért, és akikkel lehet együttműködni.
Milyen tapasztalatokat és élményeket gyűjtött az itt-tartózkodása alatt, melyek voltak a legszebb pillanatok, amelyekre szívesen fog visszaemlékezni?
Sok csodás pillanat volt. Például az augusztus 2-i máriaradnai német zarándoklatok maradandó élményt nyújtottak. Azt hiszem, három alkalommal vettem részt a radnai zarándoklaton – és ezt soha nem fogom elfelejteni. Aztán itt voltak a Bánsági Német Kulturális Napok, amelyeken két alkalommal vettem részt – az is nagyon lenyűgöző volt. Ez alatt a négy év alatt végigjártam az egész körzetemet, ami északon Szatmárig, délen pedig a Dunáig húzódik. Nagyon sok érdekes emberrel találkoztam, olyanokkal, akik gyakran nehéz körülmények között őrzik hagyományaikat és nyelvüket. Szatmárnémetiben az ottani németeknek nem egyszerű a történetük, nekik végig nagyon nehéz dolguk volt, hiszen Szatmár földrajzilag is az ország „csücskében” található. A resicabányai látogatások is lenyűgözőek voltak. Számtalan templombúcsún vettem részt – az is kihagyhatatlan volt! Ez az, ami még évekkel később is könnyeket csal az emberek szemébe, mivel ott megtapasztalták a közösséget, és mert egyszerűen gyönyörű. És ha egy kicsit be tudunk kapcsolódni, akkor már megvan a lehetőségünk, hogy közvetlenebbül elbeszélgessünk az emberekkel, mintha csak ülnénk egy konferenciateremben, és a kétoldalú problémáinkat vitatnánk meg. Ez olyan szempont, ami nagyon fontos az itteni emberek számára. Ezért örvendtem, hogy ott lehettem, és ezért lesz az utolsó hivatalos programom itt a dettai templombúcsú.
Kérdezett: Sipos Enikő, Claudiu Călin / Gerhardus.ro
