Péter és Pál-napi templombúcsú Pálpatakán

0
761

Szent Péter és Szent Pál apostolok főünnepén a nekik ajánlott kis fatemplomban búcsús szentmisét ünnepeltek Pálpatakán. Székely Dénes kanonok, kolozsmonostori plébános volt a búcsú főcelebránsa és szónoka. Szentbeszédében megemlékezett a a néhai Bordi Jánosról, a helyiek korábbi plébánosáról.

Bordi János ,,birodalma” volt közel négy évtizeden keresztül Fenyőkút, Pálpataka, Békástanya és Szencsed. „A hegyi papbácsi” ellátta, szolgálta, megtartotta, szerette a híveket. Pálpatakán, a kis fatemplom tövében helyezték örök nyugalomra.

A búcsús szónok kitért a közösség megtartó erejére, majd kiemelte a példamutató szülők szerepét a családban, a keresztény nevelésben. A felelős szülők gyermekeiket nem küldik, hanem viszik a szentmisére, ez az igazi tanúságtétel a jövő reménységének, a fiataloknak.

Balla Imre, a korondi és egyben pálpataki egyházközségek plébánosa köszöntötte az ünneplésre érkezett plébánosokat, a vendégeket, a helyi közösséget. Köszönetét fejezte ki a kántornak és minden tevékeny embernek, akik egész évben munkájukkal, gondoskodásukkal teszik szebbé a pálpataki csodálatos kis fatemplomot.

Székelyruhások, korondi gyalogos zarándokok tették szebbé a helyiek ünneplését. ,,A szentek nem születnek, hanem lesznek.”

Fotó: Palkó Attila