Örömünnep Bereckben

0
509

Évközi XII. vasárnapon különleges örömünnep volt Bereckben. A helyi egyházközség szép hagyományához híven minden hónap utolsó vasárnapján, a szentmise keretében köszönti az adott hónapban születetteket. Ugyanakkor közel negyven gyermek újította meg cserkészfogadalmát.

A szentmisén a plébános elmélkedésében Jézus kérdését idézte: „Hát ti kinek tartotok engem?” – hangsúlyozva, hogy Péter apostol vallomása és tanúságtétele kell példaként szolgáljon számunkra is. Arra hívta a híveket, hogy bátran vallják meg hitüket, és életük tegyen tanúságot arról, hogy Jézus barátai vagyunk – töltsünk minél több időt e legmélyebb barátság ápolásával.

Az ünnepi alkalmat még emelkedettebbé tette, hogy a berecki Sanctus Nicolaus cserkészcsapat fogadalomtételére is sor került. Közel negyven gyermek újította meg cserkészfogadalmát, akik Szima Árpád őrsvezető és elődje, Biró Zsuzsanna lelkes és odaadó munkája révén készültek fel erre a megható pillanatra.

A szentmise végén az egyházközség nevében Balog András gondnok, a ministránsok, cserkészek, a rózsafüzér, skapuláré társulat és az egyházközség tagjai köszöntötték a plébánost születésnapja, névnapja és papszentelési évfordulója alkalmából.

Az ünneplés közös agapéval folytatódott, majd a Gábor Áron szobornál került sor a cserkészfogadalmak ünnepélyes megújítására.

Forrás: a berecki Szent Miklós-plébánia

Fotó: Bajcsi Biró Noémi, Lőrincz Kata, Páll Adélka

MEGOSZTÁS