Mennyei és földi találkozása

Évközi 10. vasárnapra

0
1083
Fotó: pixabay.com

EVANGÉLIUM

Jézus az ő tanítványaival elment haza. Ismét olyan nagy tömeg gyűlt össze, hogy még evésre sem maradt idejük. Amikor rokonai ezt meghallották, odamentek, hogy elvigyék őt. Az a hír járta ugyanis, hogy megzavarodott.
Az írástudók pedig, akik Jeruzsálemből jöttek, azt mondták: „Belzebub szállta meg”, és: „A gonosz lelkek fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.”
Ám ő magához hívta őket, és példabeszédekben szólt hozzájuk: „Hogyan űzhetné ki a sátán a sátánt? Ha egy ország meghasonlik önmagával, az az ország nem maradhat fenn. Ha egy család meghasonlik önmagával, az a család nem maradhat fenn. Ha a sátán önmaga ellen támad és meghasonlik önmagával, akkor nem maradhat fenn, hanem elpusztul. Az erősnek házába nem törhet be senki, és nem ragadhatja el a holmiját, hacsak előbb meg nem kötözi az erőset; így viszont már kirabolhatja a házát.
Bizony, mondom nektek, hogy az emberek fiainak minden bűnt megbocsátanak, és minden káromlást, bárhogyan is káromkodnak. De aki a Szentlelket káromolja, az soha nem nyer bocsánatot, azt örökös, bűn terheli.” (Azért mondta mindezt Jézus), mert azt terjesztették: „Megszállta a tisztátalan lélek.”
Közben anyja és testvérei is odaértek. Megálltak kint, üzentek érte és hívatták. Körülötte tömeg ült. Azt mondták neki: „Anyád és testvéreid keresnek téged odakint.”
Ő így válaszolt: „Ki az én anyám és kik az én testvéreim?” Azután végighordozva tekintetét a körülötte ülőkön, ezt mondta: „Íme, ezek az én anyám és az én testvéreim! Mindaz, aki Isten akaratát cselekszi, az az én testvérem, nővérem és anyám!” (Mk 3,20-35)

A keresztelési szertartás egyik mozzanata az exorcizmus, amikor imádkozunk, hogy Krisztus Urunk kegyelméből a keresztelendő meneküljön meg az áteredő bűntől és oltalmazva legyen a Gonosz Lélek támadásaival, csábításaival szemben. Isten, a sátán és az ember hármassága találkozik össze a szentírási szakaszokban. Az első olvasmány Ádámja elrejtőzik a Teremtő elől, szégyenében, hogy meztelen. Ez nemcsak a testi, hanem lelki meztelenség szégyenét is jelenti. Takargatnivalója van Isten előtt, valami közbeékelődik az ember és az Isten közötti bizalmi kapcsolatba. Az ember és Isten közötti kapcsolat a mennyei és földi találkozása. Van, ami érthető és felfogható-elmagyarázható ebből a kapcsolatból, de van, ami az emberi logikát felülmúlja. Ezért idegen az olyan világ a Krisztushoz ragaszkodó ember számára, melynek középpontjában a földi érdekek vannak. Viszont amire épül kapcsolatunk Istennel az az alapja kapcsolatunknak az emberekkel is. Ha Istennel mindig jó viszonyban vagyunk, akkor az emberekkel szemben is nagyobb a bizalmunk, kevesebb a takargatnivalónk, őszintébbek vagyunk, ha viszont a sátán ural bennünket a földi élet örökkévalóságának és szépségének hazugságát hirdetve, akkor felebarátainkkal szemben is több az eltitkolnivalónk, nagyobb a csalás, a hazugság, a félrevezetés valószínűsége. Vagy az Istennel vagyunk őszinte és jó kapcsolatban, vagy elrejtőzünk, mint Ádám. Középút, langyosság nincs.

Ezért furcsa az is, hogy Jézust azzal vádolják, hogy a Gonosszal kollaborál, s innen fakad hatalma. Pont ő, aki a Sátánt keményen rendre- és visszautasította a pusztai böjt után. Az akkori társadalmi értékek és vízió alapján, akit a Sátán megrontott, annak elméje elborult. Azt ki kellett vonni a forgalomból. Azonban nem száműzték a közösségen kívül, mint mondjuk a leprásokat, hanem a család vette gondozásba, vállalta a felelősséget érte. Vajon ma hogy van? Mégsem ez a lényeg a szövegekben. A farizeusi irigység és tehetetlenség sátánistának kiáltja ki Isten Fiát. Ez pontosan olyan, mint a jelen időnk abszurduma. Két család veszi körül Jézust: a rokonai, illetve az őt hallgató tömeg. Rokonai kiragadnák koholmányok és hibás társadalmi megítélés alapján az emberek köréből, hazavinni és ott a családban elrejteni. Elrejtenék, mert szégyellik. Ismerős a szó, nemde? Az ilyen alapokon álló családot Jézus visszautasítja, még ha rokonairól, szeretteiről is van szó. Ha családja bízna benne, hagyná, hogy tovább hirdesse az evangéliumot. Az ő igazi családja az, aki figyel az üzenetre, amelyet az emberiségnek hozott. „Aki Isten akaratát cselekszi – mondja a mi Urunk –, az az én testvérem, nővérem és anyám.” Kérdés számunkra is fakad ebből: mennyire bízunk meg egymásban, a családban, az emberekben, mennyire tudunk megnyílni és önmagunkat adni smink, hazugság és szépítés nélkül?…

Miklós Csaba

Megjelent a Vasárnap június 10-i számában.

MEGOSZTÁS