A remény zarándokai mottóval a jubileumi szentév kiemelkedő programjaként a kézdiszentkereszti és bélafalvi egyházközségek hívei két autóbusszal 109-en Međugorjéba Istennek szent anyjához, a Béke Királynőjéhez zarándokoltak február 22-28-a között.
A zarándoklat első állomása Gyulafehérvár volt február 22-én, szombaton, Szent Péter apostol székfoglalása ünnepén, dr. Kovács Gergely érsek püspökké szentelésének ötödik évfordulóján a zarándokok a főpásztorral adtak hálát a szentmisén. A szentmise után a székesegyházzal, az érsekséggel és tiszteletreméltó Márton Áron püspök nagyságával ismerkedtek meg.
Međugorjéba érkezve rózsafüzért imádkoztak a jelenések hegyén (Podbrodo), keresztutat a nagy kereszt hegyén, a Krizevacon, meglátogatták a Cenacolo közösséget, megtekintették a Fátyol vízesést, Tihaljinát és Mostart.
Az alábbiakban Porcel Melinda zarándok személyes hangvételű beszámolóját olvashatják.
A zarándoklat fogalma mély gyermekkori emlékeket idéz fel bennem: a csíksomlyói Szűzanya felé vezető utazások öröme és kíváncsisága, amikor a csuklós buszok zsúfoltsága közepette kis széken vagy épp a busz lépcsőjén ülve teli torokból énekeltük a gyönyörű Mária- énekeket, áhítattal imádkoztuk a rózsafüzért és fáradságot nem érezve felgyalogoltunk a hömpölygő tömeggel a nyeregbe, hogy ott részt vehessünk az ünnepi szentmisén. Akkoriban, gyerekként ennyit jelentett a zarándoklat. Az ismerős érzés iránti vágy töltött el, amikor meghallottam, hogy plébánosunk zarándoklatot szervez Međugorjéba. Gondolkodás nélkül eldöntöttem, hogy mennem kell. Külön élmény számomra, hogy a 27 házaspár egyikeként vehettem részt. A 11 éves gyerekektől a 80 éves nagyszülőig minden korosztály meghallotta a hívó szót. Bár mindannyian ismertük egymást, mégis az egy héten át tartó zarándoklat még szorosabbra fűzte kapcsolatainkat, testvér volt ez a 109 zarándok, nem számított a rang, a kor, hogy ki honnan jött, mintha egy emberként lettünk volna vezetve a jó Isten kegyelméből. Egység uralkodott közöttünk hitben, reményben, szeretetben, szellemiségben, ami mindannyiunk lelkivilágára hatással volt, ebben biztos vagyok és abban is, hogy ez abból a békességből áradt, ami átjárja egész Međugorjét. A Béke Királynője végig megóvott védő palástjával.
Igaz, nem volt jelenésben részünk, de megtapasztalhattuk, hogy nincs okunk aggodalmaskodni, mert van ki gondunkat viselje. Plébánosunk, Tódor Attila páratlan odafigyeléssel és szeretettel szervezte meg a zarándoklat minden egyes részletét. Ebben önzetlen segítője volt Obermájer Ervin, az imecsfalvi plébános, Ferencz Kornélia és Kádár Gizella, Međugorje ismerői és megtapasztalói, valamint Jánó Kinga zenetanár és Tódor Lóránd lövétei kántor, akik a zenei és énekszolgálatról gondoskodtak. Felemelő és megtisztelő volt háromszékiként, utunk első napján, részt venni a kézdivásárhelyi születésű főpásztorunk, dr. Kovács Gergely érsek püspökké szentelésének ötödik évfordulóján, amelyet a gyulafehérvári székesegyházban ünnepeltek, majd lehetőségünk nyílt megismerni a tiszteletreméltó Márton Áron püspökünk rezidenciáját.
Minden nap ünnep volt számunkra, hiszen szentmisén vettünk részt különböző helyszíneken, ahol a papjaink gondosan felépített beszédein keresztül szellemi és lelki táplálékokkal gazdagodtunk. Közösen mondtuk a rózsafüzért, miközben egyéni szándékainkat fűztük bele a morzsolgatott szemekbe. Különös megtapasztalás volt számomra felkapaszkodni a Križevac- és Jelenések-hegyére.
A fel-és lefele vezető úton zarándokok milliói által fényesre csiszolt, sziklákból kiálló kövekkel kellett megküzdenünk, mintha életünk kisebb nagyobb nehézségei lettek volna, melyekre Ervin atya szavaival élve ,,rá kell lépnünk, és amelyeket át kell lépnünk,” hogy tovább mehessünk. A nehéz keresztút ellenére idős és fiatal egyaránt feljutott a hegy tetejére, öröm volt látni az önzetlen segítségnyújtást a fiatalok részéről is. Érezhető volt, hogy az emberek szeretete miként hat egymásra és erősít meg mindenkit. Mélyen megérintett a Cenacolo közösség tagjaival való találkozás, ahol olyan fiatalok élnek, akik korábban utat tévesztettek és drog, alkohol fogságába kerültek, de a hit erejével s a közösség segítségével esélyt kaptak a szenvedélybetegségeikből való gyógyulásra. Két tanúságtételen vehettünk részt, ahol huszonéves fiatalemberek meséltek életükről, botlásaikról, a felismerésről, hogy az élet mindenekelőtt ajándék, amit érdemes békességben és őszinteségben tölteni. Ez az őszinteség annyira sugárzott róluk, hogy szem nem maradt szárazon. Ezt eddig még csak itt tapasztalhattam meg.
Az utazás fáradalmai ellenére a hazafelé útra is maradt kegyelem, jó volt hallgatni és megosztani az őszinte beszámolókat, megtapasztalásokat, amelyek teljessé tették a zarándoklatot. Hálás szívvel mondok köszönetet elsősorban mennyei atyánknak, plébánosunknak, hogy zarándok voltam Međugorjéban, ahol talán közelebb lehettem Máriához. Ami ott van, azt átélni lehet csak igazán!
Porcel Melinda kézdiszentkereszti zarándok
