A liturgia a Jelenések könyve és a szentmise szóhasználata szerint a Bárány menyegzős lakomája, amelyben Krisztus és az egyház egyesülését ünnepeljük. Ez nemcsak Isten tevékeny jelenlétének ad keretet, hanem azt is lehetővé teszi, hogy Krisztus iránti szeretetünket mi magunk is kifejezzük.
Mindannyian más-más módon tudjuk formába önteni egymás iránti érzéseinket. Gary Chapman szerint istenkapcsolatunkban is eltérő szeretetnyelveket beszélünk. Ez könnyen alkalmazható az eucharisztiára is.
Aki az ajándékozás szeretetnyelvén fejezi ki magát, annak nem közömbös, hogy igényes-e a templomtér díszítése, és jó szemmel választottuk-e meg az ünneplés során használt paténa, kehely, a textíliák vagy éppen a liturgikus ruhák minőségét.
A szívességek szeretetnyelvét beszéljük, amikor a közös ünneplés során liturgikus vagy egyéb jellegű szolgálatokat végzünk. A közös együttlét minőségéért ellátott feladattal fejezzük ki Isten és az egyház iránti megbecsülésünket, de magunkat is a közösség hasznos tagjaiként éljük meg.
Aki a testi érintés nyelvén kommunikálja szeretetét, az a liturgikus gesztusok odaadó gyakorlásával mélyen átéli Isten közelségét. Szenteltvízzel keresztet vetve megtisztulást kér. Térdet hajtva imádja Krisztust az Oltáriszentségben. Még érzékletesebb, amikor megcsókol egy ikont vagy magát az oltárt, és amikor Krisztus testét magához veszi.
Az elismerő szavak szeretetnyelvét beszéljük, amikor dicsőítő éneket éneklünk. A szöveg keretet ad Isten iránti érzéseinknek. Az énekek mellett a liturgikus szövegek is számtalan alkalmat kínálnak hálánk, dicsőítésünk és az áldás kifejezésére.
Amikor részt veszünk a közös ünneplésben, vagy csendes imádságban tovább időzünk az Úrral, minőségi időt szánunk Istenre. A szentségimádásban az ő közelségét élvezzük, szeretetünket a csendes minőségi idő vagy éppen a dicsőítés elismerő szavai által kimutatjuk.
Vajon a mi elsődleges és másodlagos szeretetnyelvünk miképpen tud érvényesülni saját közösségünk eucharisztikus ünneplésében?
Gérecz Imre OSB / Magyar Kurír
