Rohamosan közel a karácsony, az az időszak, amikor hajlamosak vagyunk hosszú listával a kezünkben, fejünkben rohangálni, hogy mi mindent kell még elvégezni. Úgy érezzük, sem időnk, sem energiánk nincs arra, hogy megéljük a pillanatot. Mészáros Andrea pszichoterapeutát kérdeztük arról, a decemberi, sötétebb időszakban hogyan tudjuk megőrizni optimizmusunkat, s hogyan tudjuk figyelmünket sokkal inkább a pozitív dolgok irányába fordítani.
Decemberben a szinte egész napos sötét jobban rásegít a melankóliára. Hogyan tudjuk megőrizni az optimizmusunkat? Hogyan tudjuk elkerülni, megelőzni az ún. téli depressziót?
Ez a bizonyos szezonális, téli depresszió valóban létezik, amiatt is, mert sokkal többet van sötét, ezáltal sokkal többet ülünk otthon, kevesebbet mozgunk és kevesebbet érintkezünk a fénnyel. Mindezek hozzájárulnak ehhez az időszakos változáshoz, és szeretnénk tenni ellene, akkor épp ezekkel kell szembeszállni, s megértetni magunkkal, hogy attól, mert nehezebb mozogni, még ugyanúgy lehet. Lehet, hogy nem megyek el szabadtéri sportpályára, de tudok mozogni otthon. Csak ezzel még nem léptem ki a házból. Valahogy meg kell találni azt a ritmust, hogy kimozduljunk: elmehetünk sétálni, a barátokhoz beszélgetni. Fontos kimozdulni, mert többet ülünk otthon és elszigetelődünk.
A sötétség, a mozgáshiány és az elszigeteltség, valamint a fényhiány együttesen a szerotoninszint felborulását okozza, és ebből forrásoznak a melankolikus tünetek. Ilyenkor a kreativitás is nagyon sokat segít. Ha valakinek nem épp a sízés a hobbija, ami egyértelműen ki tudná védeni a téli depressziót, akkor például rendezhetnek a barátokkal vacsoracsatát, amikor hetente egyvalaki főz valami különlegesebbet, és megvendégeli a barátait. Van, akinek segít egy támogatócsoport, az érdeklődési körének függvényében, vagy ha elmegy kirándulni, szánkózni.
Borzasztóan fontosnak tartom, hogy ilyenkor télen legyen tervezettebb a napunk. Osszuk be jobban az étkezést, mert nagyon gyakori az unaloműző evés, ami súlygyarapodással jár, és szintén hozzájárul a szorongáshoz. Nem elég, hogy otthon ülünk és magányosak vagyunk, de még önértékelési problémáink is lesznek, mert már nem tetszünk magunknak a tükörben.
Mit tehetünk azért, hogy jobban észrevegyük az örömre okot adó pillanatokat, dolgokat? Hogyan tudjuk ránevelni erre magunkat, ha nem erre kaptunk mintát eddig?
Való igaz, hogy a generációs örökségekben, a transzgenerációs tanításokban nem jelenik meg, hogy hogyan tudunk örülni, értékelni, de nem menthetjük fel a végtelenségig magunkat azzal, hogy anyukám is pesszimista volt, apukám is depressziós volt, és a pohár alján kereste az örömöt. Tudatosítanunk kell, hogy honnan jövünk, mit nem akarunk onnan továbbvinni, és azáltal átirányítjuk a gondolkodásunkat a valós értékek felé. Nem muszáj a családunk úgy töltse az ünnepeket, hogy valaki duzzog, valaki kiabál, tata vagy apa éppen iszik, a nők annyit főznek, mintha húszszemélyes volna a négytagú család. Ezeket át kell értékelni – a pszichológia ezt hívja átkeretezésnek –, hogy igen, nagyon jó, hogy tudunk közösen főzni, de nem az az érték, hogy habzsoljunk. Fontos az is, hogy tanulhatunk közös énekeket a gyerekekkel, írhatunk levelet a Mikulásnak, eljárunk minden vasárnap templomba, nem vásároljuk az adventi koszorút, hanem együtt készítjük.
Szoktam ajánlani, hogy tartsunk hálanaplót, mert néha elfelejtjük, mennyi mindenért lehetünk hálásak. Jó erre emlékeztetni magunkat. Arra is szoktam figyelmeztetni a pácienseimet is, hogy ne essenek bele abba a csapdába, hogy így év végén inkább arra gondolnak, ami nem sikerült, ami nincs meg. Sokkal többet jelent az, ha tudatosítjuk magunkban, mi az, ami sikerült, amit ebben az évben megtanultunk, amiben fejlődtünk, és ezek hogyan fognak a jövőben segíteni. Ezekkel sokkal bátrabban tudunk átlépni az új esztendőbe.
A megfelelési kényszer sajnos bennünk van, és van alapja is. Verbálisan elég kritikusak vagyunk, és ha kritikus környezetben nőttünk fel, akkor eléggé valószínű, hogy ez megalapozott a megfelelési vágyunknak. Manapság az ünnepek alatt túltolunk, túlfőzünk, túltakarítunk, hogy „minden klappoljon” – de érteni kell a pszichológiai hátterét: ezzel előre védekezünk a kritikákkal, megszólásokkal, bántásokkal szemben.
Az írás megjelent a Vasárnap 2024/50-es számában.
