A kántori szolgálathoz teljes odaadás szükséges

0
413

Egyházmegyéinkben a plébániai alkalmazottak közül a kántori szolgálatot vállalók nagy számban jelen vannak, ellátva sok olyan feladatot, mely sokszor nem egyszemélyes munka. Sorozatunkban kántorokkal olvashatnak beszélgetést, akik különböző települések különböző nagyságú közösségeiben élik hivatásukat. A Brassó megyei Kőhalom szórvány település, mind vallási, mind nyelvi szempontból, NÓDA ISTVÁN több mint harminc éve végez itt kántori szolgálatot. E heti Emberközelben rovatunkban a vele készített beszélgetésemet olvashatják.

Milyen szerepet töltött be gyerekkorában a vallás, a templomba járás? A kántori szolgálat mennyire volt gyerekként ismerős? 

1963. december 16-án születtem a Hargita megyei Oklándon. Homoródkarácsonyfalván nevelkedtem, vegyes vallású család második gyermekeként. Édesapám római katolikus, édesanyám unitárius volt. Egészen kicsi koromtól minden vasárnap részt vettünk a szentmisén, később olvastam, zsoltárt énekeltem, így idővel egyre inkább szerepet vállaltam a templomi szolgálatban. 

Emlékeim szerint szülőfalumban nem volt hivatásos, orgonán játszó kántor, egy idős bácsi vezette az énekeket orgona nélkül. Egész fiatalon ismertem meg az egyházi énekeket, jól énekeltem. 

A gyerekkor, a család mennyire befolyásolta abban, hogy a zenei pályát válassza? Hogyan kezdődött a kántori pályája? A gyulafehérvári főegyházmegyében létezik egy egyezményes kántorvizsga. Milyen emlékeket őriz erről?

Elemi osztályos tanulmányaimat Homoródkarácsonyfalván végeztem, gimnáziumba Oklándon jártam, majd kilencedik osztálytól Szentegyházán tanultam, ahol 1982-ben érettségiztem elektrotechnika szakon. 

Egy volt plébánosom biztatására magánúton kezdtem kántori tanulmányaimat Csíksomlyón a rendházban. 1982 telén, három intenzív héten keresztül József atya tanított szeretettel, nagy tudással és komoly elvárásokkal. Amíg kezei alatt tanultam, Csíktaplocán laktam Csibi László plébánosom szüleinél, onnan mentem minden reggel gyalog Csíksomlyóra. 

Kartonlapra pontos méretekkel lerajzoltam az orgona billentyűzetét, azon gyakoroltam esténként. Nem volt valami szórakoztató néma orgonán gyakorolni. 

Egy évig a szülői háznál dolgoztam a mezőn, esténként pedig egy régi harmóniumon gyakoroltam. Következő év telén ismét háromhetes kurzuson vettem részt Csíksomlyón, majd 1984. június 18-án sikeresen letettem a kántorvizsgát a kegytemplomban, a püspökség által kinevezett bizottság előtt. 1984. november elsején alkalmaztak a homoródkarácsonyfalvi plébánián, a hozzátartozó filiákat is szolgálva. Megjegyzem, hogy minden második vasárnap gyalog mentünk Csibi László plébános úrral Homoródalmásra szentmisére. 

Mi egy kántor hitvallása, legfontosabb feladata? Hogyan telnek egy kántor mindennapjai? Melyek a megszokott vagy kevésbé szokványos feladatok? 

A kántor legfontosabb feladata részt venni minden szertartáson, felkészülve legjobb tudása szerint. Isten dicsőségére szolgálni, a hívek örömére. 

A kántor mindennapjai nagyon különbözőek, helytől és helyzettől függően. Egész életemben szórványban szolgáltam, mindenütt több volt a fizikai munka, mint a kántori teendő. 

Hogyan emlékszik az első szentmisére, amelyen kántorizált? A kántor figyelme több mindenre kell kiterjedjen a szentmise alatt. Mennyire tud figyelni az igeliturgiára, a prédikációra?

Az első szentmisén 1984 nagyböjt első vasárnapján kántorizáltam, még a kántorvizsga előtt. Boldogan emlékszem rá vissza, nagyon nagy élmény volt. Az igeliturgiára mindig jól tudtam-tudok figyelni. 

Az egyházi év mely időszakának énekeit énekeli a legszívesebben?

Kedvenc énekeim a nagyböjti énekek. A hívek a vezetésemmel nagy lelkesedéssel, érzelmekkel telten éneklik ma is a Krisztus Király a porba hullva című éneket, és még sok más éneket. Mindig örömmel tölt el, hogy látom és tapasztalom az odaadásukat és mély hitüket. 

Időközben családot alapított, megnősült és gyermeke is született. Hogyan tudja a családapai feladatokat összeegyeztetni a kántori szolgálattal? Családja érdeklődik a zene iránt?

1989-ben nősültem, házasságunkat három lánnyal áldotta meg a jó Isten. Jelenleg három unoka ékesíti életünket. Lányaim mindig velünk voltak a templomban, a templom környékén, hiszen közel húsz évig a feleségem volt a sekrestyés-harangozó. A családapai feladatokat jól tudtam egyeztetni a kántori teendőkkel, hiszen mindig együtt volt a család a templomban is. Volt eset, hogy családommal énekeltük a Passiót. Megemlítem, hogy a kántori szolgálattal az is együtt járt, hogy harminc éven át vasárnap és ünnepnapokon nem ebédeltem a családdal, hiszen mindig három, négy akár öt szentmise is volt/van.

Milyen tapasztalatokat szerzett az elmúlt évek során kántorként? Hol kezdte kántori pályafutását, most hol kántorizál?

Amint említettem, 1984-ben kezdtem kántorkodni Homoródkarácsonyfalván, majd 1990 májusától Kőhalomba kerültem. Feleségem volt az elődöm. Egy kántor munkája sok mindentől függ, az is, hogy mennyire képezi magát, de az is közrejátszik, hogy mire van igény az egyházközség részéről. Kezdetben csak vallási kisebbségben éltünk, dolgoztunk szülőfalumban, s ugyanezt tapasztaljuk jelenleg is Kőhalomban. Vallási és nyelvi szempontból is kisebbségnek, szórványnak számít a település. Jó viszonyt tápláltunk a történelmi egyházak vezetőivel, több alkalommal besegítettem a református és unitárius templomok zenei szolgálatába, hiszen nem volt kántoruk. 

Indokolt okok miatt 2022 januárjában beadtam a felmondásomat, amit azonnal el is fogadtak. 2024 februárjában beadtam a kérést előrehozott nyugdíjazásra, amit közel 8 hónap után megkaptam. Az elmúlt év augusztusától önként, díjmentesen kántorkodom Kőhalomba vasár- és ünnepnapon, így adventben rorátékon is. 

Akik nem ismerik a kőhalmi plébániát, tudni kell, hogy minden szomszéd plébánia más megye és más főesperesi kerület. A legközelebbi szomszéd 45 kilométerre van. Ebből kifolyólag sose kaptam helyettesítőt, egyedül Palkó Sándor fogarasi kántor és jó barátom segített. Isten nyugtassa békében, örök boldogságban! 

Mit üzenne a pályakezdő kántoroknak, miért válasszák ezt a pályát?

A pályakezdő kántoroknak kitartást és Isten áldását kívánom! A kántori szolgálathoz teljes odaadás szükséges. 

Az interjú megjelent a Vasárnap hetilap 2024/50. számában.